Horgász akciók 920

Csúszásban a balin szezon

A ragadozóhorgászok számára május elseje már réges rég nem a munka ünnepét jelenti, hanem a balinos-süllős szezon kezdetét.

Számomra a téli, ívás előtti balinok még az előző évadhoz tartoznak, talán pont megújulás, a tavaszi nász jelzi az új szezon elindítását. Az idei esztendő eddig nem igazán kényeztet el bennünket időjárás szempontjából. Bárt tél nemigen volt, de a tavasz, és vele a vizek hőmérsékletének emelkedése valahogy nem nagyon akar begyorsulni.

Felkúszott a Duna 14,7 Celsiusig, de a legutóbbi hidegfront és a hajnali fagyok visszavetették 11,2-ig. Ez bizony nem jó ómen. Tavasszal az áradó, melegedő vizek jelentik az életet, a jó ívási feltételeket, nem pedig a visszahűlés. Eddig úgy tűnik, hogy a ragadozók ívása viszonylag korán lezajlott, ugyanígy a jászé is (ismét leívott a jász, mire a tilalom elkezdődött), viszont most az lenne az optimális, ha a keszegfélék ívása nem tolódna nagyon el, mert kellene a ragadozó ivadékok szájába a friss keszeg ivadék. A természet nem véletlenül „találta ki”, hogy a ragadozóknak kell a leghamarabb szaporodni, így aztán a már megerősödött ivadékok rávethetik magukat a hetekkel később ívó keszegek apróságaira. Szóval, fontos, hogy időben meglegyen a keszegívás is. A Dunán eddig nem találkoztam keszegívással. A csukák idei apróságai elképesztő mód képesek a saját populációjukat tizedelni, ha nincs egyéb táplálékuk.

Sőt, a küszök még csak nem is csoportosulnak, eddig csak néhány nap volt, amikor a délutáni napsütés jótékony hatására a langyosabb felső vízrétegben este látni lehetett legalább pár gyűrűzést. Márpedig mind a balin, mind a süllő leginkább az este-éjszaka tetőző küszök miatt áll fel a part közeli részeken, a kövezések végeinél, stb. Így aztán, bár hallani azért balin és süllő fogásokról is, a felszíni rablások, és a tömegesebb fogások még váratnak magukra.

A tavaszi balinozásra indulva az egyik legfontosabb műcsalim, a Sebile Flatt Shad 50 XH. Ebből az XH az Extra Heavy jelzése, ami viszont abszolút értékben nem sok, mindössze 10 g. A kis 5 centis csali nagyon jól dobható, és rendelkezik azzal a nem mindennapi tulajdonsággal, hogy lényegében nagyon változatos mélységekben is bevethető. Ez kapóra jön, ha a balin nem áll fel a felszínre, vagy csak nagyon szűk időszakban, a fényváltás idejére. Ha kidobás után várunk egy kicsit, az 50 XH jól süllyed, és akár 4-5 méteres mélységben is aljzatot fog. Persze nem a húzós sodrásban, hanem a langósabb részeken, vagy a visszaforgókban. Az aljzatról felfelé indítva az egész vízoszlop-magaságon áthúzzuk, és a félvízen, vagy még mélyebben cirkáló balinokat is elérhetjük vele. Gyors csali, abszolút alkalmas arra, hogy nagyobb területeket is átvizsgáljunk vele.

Kedvenc színem a Dunán az NK2 jelzésű, zöldes sügérsávos, vagy az O, az igazi klasszikus ezüstös oldalú, fekete hátú. Oldalról erősen lapított, magas profilú csali, az aljzaton való horgászatra is kompromisszum nélkül alkalmas. Akár a jigeléshez hasonló bevontatási módszerrel is fogós, melynek során (fűrészfog-szerűen) az aljzatról csak, fel-fellibbentük, és folyamatos kontrollal visszaengedjük. A legjobb ebben a módszerben az, hogy nem ritkán a süllő is leveri!

Íme egy kis videó, hogyan működik az 50XH:

A másik kedvencem ebben az időszakban a Sebile Crankster MR 45-ös. Ezzel a felszín közelében, maximum 2 méteres mélységben tudunk balinra cserkelni. Szívesen dobom kővégeken, vagy csorgásban az ún. partdobálós horgászat során. Az egyik legjobb balinos, jászos, domis wobbler!

Javára lehet írni, hogy a különleges alakú, és szögállású terelőlemezének hála, nagyon jó távra dobható. Fontos, hogy nem csak a dobótáv stimmel, de a dobások pontossága is kifejezetten jó, azaz nem csalingázik a levegőben, nincs olyan porcikája, ami érdemben befolyásolná a dobásunk irányát. Ha rablást, vagy hajtást látunk, nagyon pontosan meg lehet dobni, ami időnként a kapás kicsikarásának kulcsa.

Nappal ebből is az O szín, azaz ezüst oldal és fekete hát a nyerő, ha nagyon tiszta a víz, akkor szívesen dobom az NBG színt, ami kissé színesebb, de kevésbé csillogó, összességében valamivel sötétebb árnyalat. Nagyon sok szép halat adott már, és időnként akkor is meghozza a kapást, ha az O csillogása már túl sok. Késő este, vagy éjszaka a Q2, azaz a fehér változatot tudom még javasolni, amit talán jobban észre vehető, mint a természeteshez közelebbi színek.

A dobótávok királya (és a Duna mellett az egyik balatoni nyerő csali), a Sebile Spin Shad. Ebben az esetben is elmondható az, ami a Flatt Shad esetében, hogy változatos mélységekben is elhúzható. Ha a becsapódást finoman visszafogjuk, és magas bottal azonnal elkezdjük a visszatekerést, kifejezetten a felszín közelében is visszahúzható, de kissé kivárva, esetleg lassabb tempóval operálva nagyobb mélységben is horgászhatunk vele. Ha a vizek hőmérséklete eléri a nyári szintet, kis túlzással nem tudjuk olyan gyorsan tekerni, hogy a balin utol ne érje. Ebből kifejezetten a csillogós változatokat szeretem (a legtöbb olyan), ez attól működik, hogy a kis kanál trailere csillog-villog mögötte. Késő este és éjjel szintén ajánlható a Q2-es hófehér testű változat.

Az idei évben a jászos-domis időszakban egyetlen balin sem jött (véletlenül, mert nem horgászom rájuk célzottan), aminek egyrészt örülök, mert így abszolút békén hagytam őket a tilalmi időszakukban, viszont jól mutatja, hogy ez az év nem úgy indul, ahogy általában szokott. Az utóbbi hetek visszafogott időjárása nem kedvezett azoknak a folyamatoknak, amelyeket egyébként megszoktak a halak. Pár hete ismerősöm harcsára vertikálva nagy mélységben fogott balinokat. Esznek azok, ha tudjuk, hogy vannak. Egyelőre még kevésbé mutatják magukat a felszínen, vagy a klasszikus pályákon, de ezen könnyen változtathat egy hét melegebb időjárás és 3-4 fokkal melegebb víz.

Egyelőre próbálgatom az új cuccokat, leginkább az új Mitchell orsókra vagyok kíváncsi. nyúzok egy Mag Pro R alaptípust, de nemrég csatarendbe állt a csúcsmodell RZT is. Nagyon finom műszer, de az igazi próba majd legalább egy szezonnyi nyúzás lesz.

Indul a süllő szezonja is, nekem a legsikeresebb hónapok közé tartozik a május és a június, így nagy reményekkel várom az elkövetkező heteket, ha lesz siker, beszámolok majd a fogásokról.

Kapcsolódó írások:

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés