Bár alapvetően folyóvízi pecás vagyok, és az alkalmak hatalmas hányadában a Dunán és a Tiszán horgászok, a hidegebb hónapok beköszöntével elcsábulok 1-2 tóra is, ahol kizárólag ragadozó halakra horgászom.
Az első idei alkalommal Pázmány Péter barátommal és kedves cimborájával Ferivel vágtunk neki egy főváros közeli tavat célozva. Alapvetően a bojlisok birodalma, de szép csukák is lakják, és a süllői is szépen növekednek. Ezúttal parti horgászatot terveztünk, hajnali kezdéstől késő délutánig.
A fények első sugaraival együtt érkeztünk meg, bár hasonlat kissé túlzó, mert a ködtől a tó közepéig sem lehetett látni. De hajnalodott. A víz tükörsima volt, és a tavon úgy ugráltak a hatalmas pontyok, mintha muszáj lett volna. Különleges látvány volt, s csak segítette az emberen elhatalmasodni az érzést, hogy a vízterület nagyon-nagyon halas. Szeretem csukára az ilyen időt, s ahol van süllő, azok is be szoktak jelentkezni ebben a fényszegény időszakban.
A napijegyek kiváltása 2 perc alatt megvolt, s már indulhattunk is a stégek felé, melyekből a tó körül egész sokat kiépítettek. Ahol nincs stég, ott rendezett parti helyek vannak, így a tó kíméleti területét kivéve, lényegében körben szűrhető a part menti sávja. Persze ez csak elmélet, mert a bojlis horgászokat azért nem zavarjuk, ahol ők sok bottal be vannak húzva, ott nem dobálunk.
Hárman nagyjából együtt mozogva kezdtük meg a horgászatot. A kecsegtető helyek, a szép környezet, valamint a víz felett tobzódó kapitális pontyok látványa csak részben tudta a tényt enyhíteni, hogy lényegében kapásunk sem volt. Péter kezdte meg a sort egy kis süllővel, ami némi lendületet adott, de a várakozásainktól ez az eredmény azért messze volt.
A hajnali fényváltás és a gyors halak reménye minden perccel jobban szétfoszlott. Lehet, hogy korai még az időpont? Hűlni kellene a víznek? Rossz csalit húzunk? A kétség apró szikrái elkezdtek pattogni valamennyiünk gondolataiban. Ennek megfelelően mindenki elég frekventáltan cserélt csalit.
Atcuccoltunk a tó másik oldalára, ahol kevesebb volt a pontyos horgász. A délelőtt közepén megérkezett még két pergető pecás, akik gumihalakkal felszerelkezve próbáltak eredményesek lenni, rövid beszélgetéseink során több mázsányi hal került elő régi horgásznapok tekintetében a tóból, így megint kissé aktívabban kezdtük szórni a vizet.
Az első valamirevaló halat Feri akasztotta meg wobblerrel egy nagyjából másfeles süllő képében. A süllő-csuka külön párharc 2-0-ra állt, ami igen szokatlan ezen a vízen. Közben egyre gyakrabban fürkésztük egymás arcát, hogy mi a fene történi itt, hol vannak a csukáink?
A tó távoli sarkában kicsit több időt töltöttünk el, de az eredmény siralmas volt. Péter ugyan eredményes volt végre egy naphal utánzat wobblerrel, de ennél sokkal többre számítottunk. A két másik pergető közben elindul visszafelé. Az első srácot megkérdeztem hogy állnak. Azt mondta, neki semmi, a haverjának volt egy apró csukája, de a part mellett leverte magát. Majd tovább haladt. 50 méterrel mögötte sétált a haverja, őt is megkérdeztem. Ő meg azt mondta, hogy fogott 2 csukát, és az egyik nem is volt rossz. Ez a szép a horgászatban. Legalább nem beszéltek össze. A nap folyamán többet nem kérdeztem őket.
Péter és Feri dél körül úgy döntöttek elindulnak ők is visszább, a halőrház felé. Még egy csalit meg akartam húzni a pályán, az ABU Active Spinner körforgóját, ami több halat is adott ezen a tavon egy évvel korábban. Ahogy társaim eltűntek, kaptam egy szép ütést a műcsalimra. Ahol ennyi ponty van, nem lehet kizárni, hogy a ragadozónak tulajdonított támadást mégis csak egy ponty okozta. Azért szórtam a helyet becsülettel, s végre egy határozott ütés után megakadt az első halam. Erős forma-csuka rázta a fejét a horgomon. Ez már valami, néhány egykezes fotó után útjára engedtem, csak lesz még nagyobb is! Mintha élet költözött volna a tóba, sorra kaptam ütéseket az Active Spinnerrel, de nem akadt meg semmi.
Csalit váltottam. Az ember ezt csak utólag tudja értékelni, de a nap legfontosabb mozdulatsora volt, ahogy a kapocsba becsatoltam a Sebile Flatt Shad 66-os wobblerét. Szeretem ezt a színt, CD1 a színkódja, ami egy narancs-vörös alapszínből áll fekte sávokkal és pöttyökkel. A csukák általában díjazzák a narancs, zöld és sárga színkombinációkat.
Talán harmadik dobásra le is bombázta egy hármas körüli csuka. Alakul ez, elkezdtek enni?
Közben a szomszédban a kedvenc stégemen, amit egyébként a tömött nádfaltól látni sem lehetett, volt egy kis mozgolódás, át is kukkantottam oda. Egy nagyon kedves fiatalember pontyozott két heavy feederrel, melyekkel nagyjából egy etetést horgászott meg. Mondta, hogy nyugodtan dobjak párat, ő is kíváncsi van-e csuka a környéken. Szerelékei mellett rengeteg hely volt, a stég hatalmas, szóval örömmel fogadtam a lehetőséget. A Flatt Shadet igyekeztem a lehető leglassabban behúzni. A talajra érés után beleemeltem, és azonnal éreztem, hogy veretni kezd. Pár taktus után hagytam visszasüllyedni az aljzatra. Szinte jigeltem vele.
Alig dobtam párat, amikor egy újabb, 3-as forma csuka jelentkezett. Ez is nagyon szépen küzdött, ereje teljében volt. Aztán elkezdtem a nádas szélét, a torzsást vallatni, aminek az lett a vége, hogy kétszer eveztem a lélekvesztő bojlis csónakkal műcsalit menteni. Akadt a víz alatti torzsás becsülettel.
Aztán még búcsúzóul beleütöttem egy komolyabb, 5-6 kilós csukába, amit az egyébként fotós alkalmi társam segítségével nagyon jó minőségben sikerült megörökíteni. Ideje volt a haverok után nézni, kíváncsi voltam, ők hogy állnak.
Péteréket a két másik pergető társaságában a halőrház előtti stégen találtam. Túl sok jóról nem tudtak beszámolni. Állítólag gumival fogott párat a másik két horgász... Ezzel az infóval az előzetes beszélgetések fényében már nem nagyon tudtam mit kezdeni.
Péteréknek elsoroltam, hogy tarolt a Flatt Shad, és mutogattam a fotókat. Peti persze nem volt rest, mint Sebile fan, azonnal elkérte a cuccomat, úgy ahogy volt, orsóstul, csalistul, hogy dobjon vele párat. A következő 6 dobást hárman néztük végig. Szürreális volt.
Kivett elsőre egy formacsukát, talán szűk kettes lehetett, aztán jött egy hármas csuka, meg egy süllő, már nem is tudom, milyen sorrendben, s amikor már többen hitetlenkedve álltak, belecsapott egy szebb halba. A barátságunk jegyében azért megjegyeztem, hogy remélem ez egy ponty kívülről, mert ekkora csuka megfogása kölcsön bottal (amúgy mindketten Mitchell Mag Pro Advanced 8-32g-os bottal horgásztunk, nagyon nem volt idegen az enyém) már az illetlenség határát súrolja, de valójában pontosan tudtam, hogy egy testes ragadozóval hadakozik. Úgy is volt. A stég közelében a hala többször kitört és fékre húzott.
Az egyik ilyen mozdulatsorával megkerülte a stéglábat, és nagyjából fél méter mélyen küzdött rövid száron az életéért. Semmi jó nem nézett ki a dologból. A hal se tudott menni, és Péter se tudta húzni. Felkaptam a szákot és megpróbáltam az egyetlen lehetséges variációt, megszákolni a halat azonnal. Lekotortam a szákkal, hogy valahogy bele kerüljön a csuka, és úgy tűnt, sikerülhet is. Kértem Pétert, hogy lazítsa a zsinórt, hadd húzzam. Akkor láttuk meg, hogy a csuka csak félig van a szákban.
A szép hal csapott egy hatalmasat, a Flatt Shad másik horga beakadt a szákba, és a pergető horgászok rémálma következett be, a csali a szákba gabalyodva maradt, a csuka pedig elszabadult a horogról. Hogy végül a nap csalijának megtalálásán túl is én legyek hős, arról egy végtelenül szerencsés, bár kétségtelenül szemfüles mozdulatsor gondoskodott. Kinyúlva amennyire csak tudtam, a horogtól megszabadult, lassú merüléssel eltempózó csuka elé vágtam a szákot, és hatalmas mázlival sikerült belevarázsolni. A megmerített halat a stégre emeltem, s felocsúdott horgásztársaimmal készítettünk pár gyors fotót a visszaengedés előtt. Olyan bő hatosnak láttuk. De lehet még nagyobb volt.
A "csúcson kell abbahagyni" jeligével végül befejezettnek nyilvánítottuk a horgászatot.
Ha van bármi rezüméje a napnak, akkor a legfontosabb biztosan az, hogy csukára pergetve nem szabad feladni. Időnként, főleg ahol sok kajája van, órákig, rosszabb esetben akár egész nap, nem eszik. Esetünkben fél napon át, benne a hajnali legjobb időszakkal, szinte semmi nem volt. Ha viszont változik valami, légnyomás, vízállás, vagy csak megjön az étvágya, akkor sorra foghatjuk őket. Biztos, hogy minden napnak megvan a legjobb csalija, ami függ az aznapi fénymennyiségtől, a víz átlátszóságától, a természetes táplálékától is. Ezen a helyen a csukák kárászokon élnek, biztos nem véletlen, hogy egy kifejezetten magas hátú csali volt a legjobb.
Péterék voltak a vízen azóta, akkor a 66-os Flatt Shad másik csukás színe, az FTG volt a király. A mi feladatunk, hogy megtaláljuk az aznapi legjobbat, ami - ahogy a mellékelt ábra is bizonyítja - nem mindig ugyanaz.
Kapcsolódó írások:
- Szarvas Zoltán:
Egy csukás nap margójára - Szarvas Zoltán:
A Flatt Shadek három éve - Szarvas Zoltán:
Sebile wobblerek a gyakorlatban (x)
