Horgász akciók 920

A pátkai edzés avagy bepillantás egy versenycsónakba...

Nem divat, sőt, inkább öngól versenyzőként arról írni, hogyan készülünk fel egy adott fordulóra. Ezeket az infókat kevesen osztják meg szívesen, így a téma szokatlan, de bízom benne, hogy sok horgászt (nem csak versenyzőket) érdekel. Már csak azért is, mert egy ilyen felkészülés során gyakran kell teljesen ismeretlen vizeket „dekódolni”, amivel minden pergető szembesül valamikor az életében. Ez a feltérképező hadművelet bizonyára versenyzőnként változó – így nyilván csak a saját, viszont már többször is eredményes keret-stratégiánkat, ha úgy tetszik, gondolatmenetünket tudom bemutatni, aktuálisan a most induló pergető OB pátkai edzése kapcsán, amit barátommal és versenytársammal, Tóth Lackóval küzdöttünk végig az eső és a szél ellenében.

 Globális elemzés

Új víz esetén az egyik legfontosabb dolog, hogy képbe kerüljünk a meghorgászandó terület egészével, a rajta zajló vízi folyamatokkal. Fontos kiindulópont lehet a Google map vagy más térképszoftver segítségével már előzetesen „körbejárni” a vizet a befolyókra, öblökre, kőgátakra és egyéb tereptárgyakra fókuszálva. Messzemenő következtetéseket még hiba ezekből levonni, de nagyon jó támpont lehet a további kereséshez. A Pátkai-tározó esetében – a Boros-gát alatti versenypályára vonatkozóan – látszott, hogy nagyjából szabályos tóformáról van szó, melyet egy alsó, leeresztő gát határol. Legtöbb helyen nád szegélyezi a partot, illetve egy oldalon horgászhelyek találhatók. A Boros-gát tövéből csatornákon át lehet kijutni a nyílt versenypályára, a csatornák egy árokból erednek, amely esőben – volt „szerencsénk” megtapaszatalni – komoly vízmennyiséget szállít a tározóba. Ennek alapján az alsó gát előtti területre (mint legmélyebb rész) és az időszakos befolyók környékére koncentráltunk.

Hírfolyam és információk

A vízről szerzett külső infók is nagyon fontosak, nélkülük sokszorosára nőhet a ráfordított idő és energia, sőt, néhány részlet teljesen homályban is maradhat. Érdemes minél több helyi horgászt (lehetőleg hozzáértőt, az se baj, ha pergető...) megkérdezni a fogható halakról, mederjellemzőkről, egyéb sajátosságokról, mert a helyismeret aranyat ér. Más versenyzők edzéstapasztalatait is figyelnünk kell, bár nem feltétlenül távcsövön (van, aki így szokta). Itt jegyzem meg, a versenyzők egymás között azért sok infót megosztanak, átbeszélik a tapasztalatokat. A hazai mezőnyben szegről-végről ismerjük egymást, vannak persze kisebb klikkek, márka-érdekcsoportok, illetve őszinte vagy megjátszott szimpátiák és barátságok is. A legtöbben persze elismerjük a másik tudását, hozzáértését, ez a hozzáállás fontos a versenyek jó atmoszférájához. Visszatérve az információkra, ezúttal a versenypálya kiválasztásában segédkező csapatok – nagyon etikusan – nem rejtették véka alá a próbahorgászaton szerzett információkat. A Facebook tele volt az ominózus napon fogott süllőkkel, harcsákkal és balinokkal. A résztvevőktől tudni lehetett, hogy négy csónak (8 versenyhorgász a halőrrel kiegészülve) egy nap alatt cirka 400 halat fogott, zömében süllőket, kb. öt kilós felső határral. Néhányukkal telefont is váltottam, az infókat összegezve pedig egyértelműnek tűnt, hogy a süllő célhal, pedig még a víz közelében sem jártunk.

Felszerelés, infrastruktúra

A tavalyi versenypihenőt követően ezúttal Fox Rage felszerelésekkel szponzoráltan indulunk neki a csónakos pergető OB-nak, a cucc összeválogatása a botoktól a műcsalikon át egészen a kulcskarikáig nagyon precízen, az aktuális helyszínekre testre szabva történt. A Rage műcsali kínálata meglehetősen széles, így (mivel a csónakban el is kell férni) megpróbáltuk a legfogósabb szortimentet kiválasztani (ezekről majd későbbi cikkekben írok, illetve a fotókon is vissza fognak köszönni). Nyilvánvaló volt, hogy a jellemzően süllős Pátkán a plasztikra kell a hangsúlyt fektetni, amiben szerencsére a Rage erős és minőségi vonalat képvisel – különös tekintettel a közepes és nagy méretű gumihalakra. Annak is örültünk, hogy a Jig Silk néven kihozott, nyolc elemi szálból font zsinórt mind méretben (0.06, 0.10, 0.13 mm), mind színben (élénksárga) eltalálta a tervező. A mérettartomány jól kalibrált, a szín pedig talán a legjobban látható, ami jiges technikák esetében nagy segítség a a műcsali kontrolljában és a kapások egyértelműsítésénél is. Aprócikkek tekintetében is a Foxtól megszokott, magas minőségű, versenyzésre is tökéletes kiegészítőkkel láttak el bennünket. Botokból 180-210 centis Rage pálcákkal szerelkeztünk fel, ebben a Walterland horgász-áruházlánc volt segítségünkre. Emellett, természetesen, az évek alatt jól bevált csalikat is magunknál tartjuk, de a felszerelés gerincét Rage termékekből állítottuk össze. Az, hogy ki milyen márka mellett teszi le a voksát, szinte mindegy, de azt mondanom sem kell, hogy a versenypecához a felszerelés minden elemének tökéletes minőségűnek kell lenni, egyelten rálegyintés (mondván: „jó lesz az”) előbb-utóbb biztosan halvesztéséhez vezet. 

A versenyzésben az „infrastruktúra” a másik, nem kevésbé fontos elem. Részét képezi a jól tervezett, kellően tágas, stabil és gyors versenycsónak, a komoly halradar, egy 50 lbs körüli elektromos motor (esetleg egy tartalékmotor), a folyóvízi fordulókhoz robbanómotor és legalább két, 80-100 Ah-s munkaakkumulátor, ehhez megfelelő töltő... Ez együtt már kész vagyon, de egyrészt a mindennapi csónakos horgászathoz is jól jön a nagy része, másrészt össze lehet gyűjteni kisebb lépésekben ezt a kollekciót (esetleg összedobni az árát, ha már páros versenyről van szó). A legfontosabb pedig, hogy az egyes részeknek megbízhatóan kell működni, mert akár egyetlen műszaki hibán is elcsúszhat a bajnokság.

Célirányos halfogás – az ’A’ terv

A leltár után nézzük a konkrét edzésnapokat, amiből távolság okán egy hétvégét tudtunk bevállalni Lackó barátommal. Az is szempont volt, hogy gyorsak és mobilisak legyünk, illetve, hogy felderítsük a sólyázási lehetőségeket, így egy 3.60-as merev aljú gumicsónakkal támadtunk. Ilyenkor a legfontosabb, hogy az első napon – ha az idő engedi – a legkézenfekvőbb verziót horgásszuk, amit kedvező sorsolás esetén a versenyen is tennénk. Jelen esetben ez a patakmeder kövezésekkel tarkított peremén történő süllőzést jelentett. A hírek arról is szóltak, hogy a süllő mennyisége a fogásban csökkenni látszik, amit a tározó 80 centivel leeresztett szintjével magyaráztak. Miután elkezdtük a pecát, gyorsan kiderült, hogy a patakmederben sokkal nehezebb megfogni a süllőt, mint azt elsőre gondoltuk, bár ez a betörő front hatása is volt. Laci kezdte meg közepes twisterrel fogni az első halakat, míg én elvittem magam rossz irányba, és csak délutánra találtam meg a megfelelő csalit. A nyári folyóvízen mostanában túl sokat UL-eztem, így a tározón nehezen tudtam elszakadni a kis csalitól. Sok rontott kapás, néhány leakadt hal és egy retúr süllő után végre elindultam felfelé a csalimérettel. A kopogtatós kapásokból ólomfejig letorkolósak lettek, ezúttal már biztos akadásokkal. Világossá vált, hogy a dolog hátterében a rengeteg ragadozó áll, amelyben meghatározó mennyiségű a méreten aluli süllő. Ezek a kisebb ragadozók számosságuk folytán nagyon komolyan megtizedelték a kisméretű csalihal-állományt, a fogyással az átlag táplálékhal mérete is növekedni kezdett. Ezt támasztotta alá, hogy nyáron találtak elpusztult négyes süllőt, ami kisebb fajtársa (80 dkg) lenyelése közben fulladt meg. A csaliméret mellett a másik fegyvertény a frekventált helyek megtalálása volt, ahol az egyébként szinte mindenütt megtalálható sóderos medret elszórt kövezés váltotta fel. Ezeken a helyeken – köztük is a mélyebbeken – fogták hétről hétre a legtöbb nagytestű süllőt a versenyzők. Ilyen hely a tározón sajnos – az 50 méteres távolságtartási határt figyelembe véve – körülbelül három volt. A többi rossz szög vagy periféria, illetve valamilyen ’B’ terv, ami húsz csapatra vetítve sajnos a szerencse szerepét is megnöveli...

Kísérletek, alternatívák (B-C-D... tervek)

A szerencsének pedig jobb, ha nem adunk szabad kezet, így minimum egy tervvel kell rendelkezünk arra nézve, ha netán nagy sorszámmal futunk neki a fordulónak. Az OB sorsolása ettől az évtől már irányított, ami a bajnokság egészére nézve pozitív, de az egyes fordulókban ettől még elszállhat a jó pozíció. Pátka esetében a régi patakmeder süllős kövekkel tarkított része megítélésünk szerint maximum 8 csapatnak ad helyet, így nekünk is továbbiak után kellett néznünk. A fenti (cirka másfél kilométerre lévő) Boros-gát alatti részek is ígéretesek voltak, de egy-egy beeső halon kívül nagy fogásokról nem számolt be senki. Ugyanakkor ezen a részen is találtunk töréseket és köves/sóderes placcokat, viszont nagyon sekély vízzel. A szombati edzésnapunk végig az alsó gát körül zajlott, ráadásul egy harminc feletti harcsa is elvett bő félórát az életünkből (aztán persze akadót talált). Ennek a napnak a végét már eső áztatta, megnehezítve a keresést. Délben még balinokat is láttunk, rá is próbáltunk a megfogásukra, eredménytelenül. Murphy persze orkán erejű szelet tett vasárnapra a nyakunkba, ami gyakorlatilag a tízkilós súllyal is végigfújt a tavon, míg végül a gát kövezésén zátonyra nem futottunk. Ezt a napot csak 13 óráig volt szerencsénk horgászni, a balinokból semmit nem láttunk, a folyamatosan pattogó csónakból a radarozás pontatlan volt, és az irány is nehezen tartható. A gátnál végül négy süllőt akasztottam, amiből hármat meg is fogtam a korábbi nagy gumis technikával. Ehhez kapcsolódó fontosság, hogy a nagyobb műcsalikhoz 3-4 grammal nagyobb fejeket kellett alkalmaznom, hogy kellően a fenékzónában maradjon a szerelék, és meg is érkezzen rá a várva várt kapás.

Konklúziók, kulcsok

Az edzések végén mindig a kulcsfontosságú részeket igyekszünk „sallangmentesíteni”, egy-egy brainstorming formájában, ami legtöbbször egy jó beszélgetés a szálláson vagy a hazafelé úton. Pátka esetében arra jutottunk, hogy a kulcs a jó helyválasztásban és a fenékközelben vezetett nagy csaliban rejlik, a technikához és a jigfejhez igazítva a zsinór méretét, ami – szerintünk – ezúttal nem lehet túl vékony (lásd még: nagyobb halak hatékony megakasztása, gyors fárasztás, kövezés). A harcsát – bár szép számmal van a tározóban – nagysága és lassú foghatósága miatt csak beeső halként tartjuk számon, célzottan nem fogunk horgászni rá a versenyen, – bármennyire is izgalmas pergetős téma egyébként. A süllő étvágya a lehűléssel és a kisimuló fronttal erősödni fog, szinte biztosan ez lesz a fő hal, már csak a szerencsés sorsolásban kell bíznunk...

 

Epilógus

A fenti gondolatokat a pátkai edzéstapasztalatok alapján írtam pár napja, még a tényleges versenynap (augusztus 31.) előtt. A Fishing Time szerkesztőségével egyeztetve, a megjelenés időpontját közvetlenül a verseny után időzítettük, így ebben a fejezetetben már a verseny történéseiről és fentiek tükrében vett tapasztalatokról írnék – rendhagyó módon. Tehát:

[2014. 08.31. 16:00]Az edzésen tapasztalatakat remekül kamatoztattuk, amihez nem jött rosszul az sem, hogy a sorsolás jobban nem is sikerülhetet volna! Az egyes rajtszámmal olyan helyre tudtunk állni, hogy dobástávolságon belül több jó szpotot is elértünk. Megmutatkozott az is, hogy a horgászat bizony egyre inkább technikai sport, a Lowrance HDS radarunk komoly szerepet kapott az edzésen és az éles versenyen hasonlóképp.

A nagyobb csalik működtek, 10-12 centisnél kisebb plasztikkal nem is forgunk halat. Összesen 17 db süllőt zsákmányoltunk a verseny alatt 46 és 74 cm között (emlékeztetőül: csak a 45 cm felettiek számítottak). A hosszú órák alatt a csaliméretet csak visszafogottan változtattuk, viszont nagyon hasznosnak bizonyult a szóba jöhető felkínálási technikák váltogatása.

Az országos bajnokság első fordulóját végül első helyen zártuk, a győzelmünk magabiztosnak volt mondható, tekintve, hogy a második helyezett páros 9 hallal végzett. A szisztematikus, elemző felkészülés, nem csak versenykörülmények között kifizetődő, de a hétköznapi horgászatok sikerességét is döntően befolyásolja.

 

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés