Horgász akciók 920

Horgászmagazin

 

Olyan horgászvizeken ahol a pontyok rendkívül óvatossá váltak, sokszor nem elég a megfelelő horgászhely kiválasztása a sikerhez. Olyan csalit kell a vízbe jutatnunk, amivel eltaláljuk a pontyok szájízét, más módon, más technikával, mint a többség.

Korábban már szót ejtettünk az első feederbotról, beszéljünk most kicsit a rá való orsókról. Egy kezdő számára a megfelelő orsó kiválasztása nem egyszerű. A méret, fékrendszer, hajtókar, áttétel, dobátmérő, csapágyszám, a szerkezet, a tömeg, az egyes fődarabok anyaga, a márka vagy az ár kérdése mind-mind olyan dolog, ami gondolkodásra készteti az embert. Hogyan válasszunk? Melyik dolog fontos, melyik kevésbé? Ismerkedjünk meg az alapfogalmakkal, s ezen keresztül ígérem, eljutunk odáig, hogy nem állunk majd teljesen tanácstalanul az orsók állványát nézegetve vagy a webáruház képei, termékleírásai közt böngészve.

A horgászmódszerek fejlődésével évről-évre jelennek meg technikai újítások a békéshalas horgászatban szintúgy, mint a ragadozóhalas területen. Bár a feederbotos módszerek térhódításával az utóbbi években a hagyományos kapásjelzők kissé a háttérbe szorultak, a fejlesztés ezen a területen sem állt meg. Vessünk egy pillantást ezekre az újításokra!

A küszívás minden évben tartogat néhány jó pecát, feltéve, ha az ember éppen abban a pár napban éppen a megfelelő helyen fog pergetőbotot. Már június elejétől érdemes figyelni a sneciket, hallgatózni éjszaka és ahol csoportosulni látszódnak, rájuk nézni, akár napi rendszerességgel. Persze az időzítésben jól jöhet egy baráti "füles" is, de sokkal nagyobb élmény, ha magunk fedezzük fel a nyerő helyeket.

Amikor a Duna már lassan két hónapja áradt, zavaros, a Tiszán is épp levonult egy kisebb hullám, és tisztulóban van, kapóra jött a csukázás lehetősége.

Sokan nem tudják, hogy a magyarok által annyira preferált Adria milyen hatalmas halakat rejt. Komoly tonhalállományán túl horgászhatunk dorádóra (mahi-mahi), kardhalra, vitorláshalra, hatalmas sügérfélékre, de akár cápára is, nem beszélve a kisebb makrélafélékről, amik csimbókban lógnak a szereléken, ha beletalálunk egy rajba és mindezt nem egész hét órányi autóútra Budapesttől.

Habár a halaknak nincsen fülük, mégis régóta tudott, hogy hallanak. A környezetben kibocsájtott hanghullámokat teljesen másképp érzékelik mint mi, ennek ellenére igen is hatnak rájuk a testükön áthaladó kisebb nagyobb rezgések, a hangok. Ebben a cikkben néhány olyan trükköt szeretnék veletek megosztani, amit a mindennapi horgászatok alkalmával, de akár versenyszituációban is sikeresen alkalmazhattok.

Az idei május nagy meglepetéssel kedveskedett: a tavalyi év sorozatos kudarcai után újra elkezdtem fogni a balinokat. 2015 óriási kérdőjeleket hagyott bennem. Tavaly, emlékszem alig vártam az első májusi napokat, hogy végre újra a balinok nyomába eredjek.

Szezonindító akciók
hirdetés

Alig érkeztem haza a bözödi harcsázásról, már azon kattogtak a fogaskerekek az agyamban, hogy ismét menni kéne valahová. Csupán két napig rontottam a levegőt otthon, máris szedtem a sátorfámat, és irány a rugonfalvi tó. Nem volt nagy előkészület, csak bedobáltam a poggyászt a kocsiba, és mentem. Régóta most először volt, hogy még csalihalat sem szereztem be, csak úgy nekivágtam, hogy majd a helyszínen fogok. Nos, itt kezdődtek a bonyodalmak.

A siker kulcsa az alapos felkészülés. Igaz ez, ha vizsgázni megyek, ha sportolni indulok, de eszerint vélekedek akkor is, amikor horgászni készülök. Korábban, mikor heti rendszerességgel volt lehetőségem időt szentelni szenvedélyemnek, általában nem komplikáltam túl a dolgot, de mióta ritkábban tudok csak horgászni, szeretnék biztosra menni. Telefonálgatok, böngészek, utánakérdezek. Mindenre kíváncsi vagyok. Hol fognak, melyik napszakban és mivel? Az alapos felkészülés ellenére sajnos így is belenyúlhatunk egy - egy megoldhatatlannak tűnő szituációba, de higgyétek el nekem, nincs lehetetlen, csak tehetetlen, mindig van megoldás.

 

..
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés