Horgász akciók 920

Horgászmagazin

 

Éveken át mindent megoldottam gumi nélkül, és a sellő ritka vendég volt a csónakban… mint ahogy én is ritka vendég voltam a téli hónapokban a Tiszán. Aztán eldöntöttem: meg kell tanulni gumival is. És tényleg! Az eddigi hozzáállásommal ellentétben, a jó helyre betolt gumi nedves közegben, tökéletesen megállja a helyét, sőt! Ezek a bestiák erre gerjednek csak igazán!

Már mindenhol karácsonyi zenék szólnak, ami jelzi, hogy tényleg nyakunkon vannak az ünnepek és nem halogathatjuk tovább az ajándékok vásárlását.

Rendszeresen keresnek meg ismerősök vagy még ismeretlen horgászok tanácsért, hogy segítsek nekik végre épkézláb méretű süllőt fogni. Jellemzően mindenkinek az a gondja, hogy bár fog süllőt, de kicsi, maximum kétkilósakat, s nemigen tudnak e fölé menni. Összeszedtem néhány gondolatot, amit szívesen megosztok bárkivel.

Ha késő ősz, akkor plasztikcsali. Az utóbbi években a gumihalas szezon nálam évről évre korábban kezdődött. Míg régebben inkább csak a leghidegebb hónapokban nyúltam a plasztikokhoz és ameddig csak lehetett, wobblerrel kergettem a süllőket, az utóbbi időkben egyre kevésbé tudom türtőztetni magam és gyakran elcsábulok egy-egy akciódús, sokhalas gumis pecára sokszor már az ősz elején. Így volt ez néhány napja is, amikor Laci komámmal vettük célba az öbölbe behúzódó kősüllőket.

Viktor barátom a világ másik végére költözött, de a repülése előtt pár nappal még beiktatunk egy búcsúpecát. A horgászat végül összejött, de a nap fő attrakciója, a ladikban, pecázás közbeni halfüstölés sajnos nem úgy "sült" el, ahogy azt a korgó gyomrunk várta...

Kihagyhatatlan kedvezmények, lebilincselő látnivalók, neves pontyhorgászok szerte a világból – érdekes programokkal és rengeteg újdonsággal jön november második hétvégéjén a nyolcadik PontyShow!

Furcsa dolog ez a „szezon” meghatározás, mert végeredményben mi is számít szezonnak? Csukát fogni egy kis szerencsével nyáron is lehet, de sokkal könnyebb a tilalom utáni hetekben. A kövesek kergetése szintén jó móka lehet akár a legnagyobb kánikulában is, a balin meg májustól szeptemberig úgy hörpinti le a felszíni csalikat, hogy az ütő megáll az emberben. Na meg ott a domi, a sügér, amik a tilalmi idejükön kívül egész évben partnerek lehetnek. De mégis: a hűlő víz, a deres hajnalok, a millió színbe öltözött természet… nekem ez jelenti a szezont kezdetét.

A tavalyi szezonban nem kényeztette el a magyar vizek pergetőit Patrick Sebile, a világ talán legfelkapottabb wobblertervezője, de idén ősszel néhány remek újdonsággal és pár klasszikus Sebile műcsali újragondolásával újra hasznos wobblerekkel örvendeztet meg bennünket. Nézzük át, milyen újdonságokkal jöttek idén ősszel!

Szezonindító akciók
hirdetés

Csapadékos nyár után száraz, meleg ősz. Ez a kedvencem. Imádom a friss reggeli levegőt, imádom, ahogy a felkelő nap felszárítja a tóparti gyepet majd sugarai forrón, de mégsem égetve melengetik az arcomat. Szeretem a gyönyörű naplementéket és azt is kedvelem, amikor este a csípős levegő megtelik párával és könnyeden szitálnak az apró vízcseppek mindenre, ezzel csillogóvá, ragyogóvá varázsolva a vízpartot. Szeretem az egészet úgy, ahogy van, de az egészben az a legjobb, hogy egész nap eszik a hal.

Peregnek a napok és lassan elérkezik október harmadik hétvégéje is. Szomorkodhatnánk, hogy vége a nyárnak, de nem tesszük! Jön az ősz, a nagyhalak, a ragadozók igazi szezonja és jön az Őszi HorgászShow is, október 14 és 16. között a SYMA-ban!

 

..
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés