Műlegyezés
Romániában számtalan szebbnél szebb hegyvidéki patak, folyó, tó van, amelyek otthont adnak a sebes pisztrángoknak, azaz otthont adnának, ha a legtöbb ilyen jellegű vizet ne ürítették volna ki a lelkes helyi horgászok. A legnagyobb probléma, hogy nem csak a horgászok keze van benne a dologban, hanem az erdészek végzik talán a legnagyobb pusztítást, annak ellenére, hogy ők kellene vigyázzanak a patakok élővilágára. Számtalanszor hallottam, hogy az ívni vonuló nagy pisztrángokat kövekkel dobják halálra, vagy éppen nyáron árammal nulláznak le egy-egy szakaszt a patakokon.
Itt van az ősz! Nem csak hogy itt van, lassan már múlik is, akárcsak a pisztrángszezon. Még így az utolsó, nyárias hangulatot idéző őszi napsugarak hatására felkerestem a gyors vizek lakóit, hogy legyezőbotot ragadjak ellenük. Nem szándékoztam bántani őket, csupán pár fotót szerettem volna készíteni az ősz utolsó legyes pisztrángjairól, vagy akár a pérjeiről. Két alkalommal támadtam meg a folyót, és mindkétszer csak pár óra erejéig, amíg a délutáni fények élvezhetővé tették a kalandot.
A sas nem kapkod legyek után, tartja a latin mondás, de szerencsére a csuka igen, sőt meg is eszi azokat, csak meg kell találni a megfelelőt. Nekem hamarabb megvolt a legyem, mint a hozzá illő felszerelésem. Tóni barátom nekem ajándékozta féltve őrzött kincseinek egy részét, egy doboz jóféle csukás legyet, de mivel legyezéseim többnyire kimerültek a pisztrángfélék, domolykók horgászatában, a nagyobb sztrímerekhez nem volt kellő felszerelésem.
A munka ünnepével veszi kezdetét hazánkban a hegyi vizeken a horgászat, ettől az időponttól kezdődően lehet a fenyvesek árnyékában kanyargó patakokban elkezdeni a horgászatot. Mikor elindultam otthonról, még nem volt határozott elképzelésem, hogy hol is fogok kikötni, egyvalami azonban biztos volt, mégpedig az, hogy horgászni fogok. Az sem volt világos, hogy milyen módszerhez nyúlok, legyezés vagy pergetés, de mindegy is volt tulajdonképpen.
Sokakat érdekel a legyező horgászat, de valami oknál fogva sokan mégsem mernek közelebbről megismerkedni vele. Pedig ha tudnák, hogy milyen élményekről maradnak le, biztosan másként döntenének.
Azokért a pöttyökért, amelyek számomra oly kedvesek, néha igen sokat kell gyalogolni gyors folyású hegyi vizekben. No, ezt persze nem panaszként rovom fel, hiszen minden egyes vízparton eltöltött perc, amíg azokat a halakat keresem, amelyek pikkelyes testét pöttyök borítják – boldogság. Azok a pillanatok, percek, amíg kezemben tartva gyönyörködhetek ezekben a csodás teremtményekben, feledtetnek minden kudarcot. Főleg azok pillanatok kárpótolnak igazán, amikor olyan hallal hoz össze a sors, amelyre egész évben, vagy netán évek óta vár az ember.
Mielőtt temérdek nimfával bombázni kezdenénk a halakat, mindenképpen érdemes megtudakolni, hogy a helyi vízkezelő lelki békéjét nem zavarja-e… Rendesebb vizeken a klasszikus, többhorgos cseh nimfázás szívből gyűlölt módszer, a szabályok szigorúan tiltják.
Az éjszaka gyorsan eltelt, kissé el is aludtunk. Jó fél órával tovább szunyáltunk, mint azt szerettük volna. Gyorsan összeszedtük magunkat. Horgászcuccok, kaja, víz bedobálva az autóba és nyomás. A srácok mindenképp vissza szerettek volna menni arra a szakaszra, ahol előző este abbahagytuk, én azonban egy új pályát szemeltem ki. Nem sikerült meggyőznöm őket, hogy ott dobáljanak ők is, és a fordítottja sem sikerült, nem tudtak elcsalni magukkal, így egyedül maradtam a Dunajeccel.
hirdetés
Derékig gázoltam a kristálytiszta, rohanó vízben. Hosszú dobásokra törekedtem és próbáltam láthatatlan maradni, ami nem volt egyszerű feladat az erős napsütés és a hihetetlenül tiszta vizű Dunajec miatt. Finoman kopogtattam nimfáimmal az aljzaton, néha egy-egy növényszál is rácsimpaszkodott valamelyik csalimra, de tudtam, hogy kitartásom meghozza az eredményt, hisz sikerült már pár szép halat kicsalogatnom a kövek takarásából. Aztán egy finom kis koppanás jelezte, hogy érdeklődik valaki. A bevágásba belegörnyedt a spiccem, a hal meg egyre gyorsuló, és erőteljes tempóban a túlpart irányába tartott. – Nagy, nagyon nagy! – mondtam társamnak, aki rám, majd görnyedő botomra pillantott. Ebben a pillanatban a túlpart közelében szétrepültek az apró halak, és egy hatalmas, sárgás pisztrángtest emelkedett a levegőbe.
Úgy hozta a sors, hogy mindig olyan vizek mellett laktam, ahol a nimfázás bizonyult a leghatékonyabb módszernek. Néha szárazlegyeztem vagy sztrímereztem, de jelentősebb halaimat mindig a nimfák hozták. Több okom is volt tehát arra, hogy a nimfás horgászaton belül kísérletezzek tovább.
