Horgász akciók 920

Legyezett márnák

Basszus, mekkora pér! - gondolom, miközben állok a két, de lehet, hogy inkább három méter mély gödör alatt, és a mélyben vöröses uszonyú árnyat figyelem, miközben lázasan kotorászok a nimfás dobozban.

Az az igazság, hogy pár száz méterrel arrébb tényleg fogtam egy nem túl nagy pénzes pért. Közben a nap már közelíti a hegyeket, egyre kisebb sugárban esik a vízre, így egyre kevésbé lehet belelátni. Egy mély gödröt vallatok, bár az aljáig nem látok már le tisztán, de biztos vagyok benne, hogy a néhány nagyobb szikla mellett kell állnia halnak. Ha én hal lennék, biztosan beállnék mögéjük. Minden nagyobb kő mellett elúsztatom párszor a nimfát, jobbról is, balról is, felülről is, és végül meglátom a sötét árnyat, amint elválik a szikla sötétjétől és felemelkedik a nimfára.

Basszus, mekkora pér! - gondolom, mivel a sötét árnynak határozottan vöröses uszonyai vannak, már amennyire a mélységben látni lehet. Szép lassan felemelkedik a nimfára, megnézi, majd ugyanolyan lehetetlenül lassan visszasüllyed a kő árnyékába. És többé nem mutatja magát, akárhányszor úsztatom le a nimfát a feltételezett helyétől akár egy arasznyira.

Oké, lehet, hogy már itt sincs, lelépett, amikor egy pillanatra nem figyeltem - fut át az agyamon. Nimfát cserélek, felkötök egy világosabb színű gammarus-utánzatot. Amint az előbbi kő felett jár, az árny újra felemelkedik, megnézi, majd visszasüllyed. Azannyát, még mindig itt a nagy pér, és a bolondját járatja velem!

A következő dobásokra újra semmi, így megint csalit cserélek. Újra az előbbi eset: feljön, megnézi, visszaül. Innentől minden második dobás után csalit cserélek, mindegyiket megnézi, de csakis elsőre, második úsztatásnál már nem mozdul rá. Kezd kerülgetni a guta.

Már körülbelül a tizenötödik csalit kötöm fel, egy ciklámenszínű fantázianimfát, amikor a megszokott felemelkedésnél határozott rándulást látok a zsinóron. Óvatosan beemelek neki, mire durván visszarúg. A bot karikában, szerencsére a hal nem használja ki a sodrást, hanem lent a mélyben dolgozik. 0.08-as előke, erőltetni nem merem, de nem is akarom, inkább kiélvezem a fárasztás minden pillanatát. Ekkora pért még sosem akasztottam - gondoltam, mire feljött egy ötven centi körüli márna. Affene...

Alá tolom a merítőt, mérges vagyok kicsit, hogy így megviccelt, jobban örültem volna a giga pérnek, de aztán eszembe jut, hogy márnát még nem fogtam legyezve, így megenyhülök. Lövök gyorsan pár fotót és visszateszem a bokáig érő vízbe - húz le egyenesen a gödör aljára.

Marad a nehezen kikísérletezett nimfa az előke végén, újat dobok, bár nem hiszem, hogy lenne még hal a gödörben. Rosszul hiszem, a kapást nem is érzékeltem, elbambultam, egyszerre csak felsír az orsó a kezemben. Hoppá, mi van itt?

Mostmár tudom, hogy egy újabb márna, és az is. Újabb tízperces fárasztás után merítőbe kerül, majd vissza a vízbe.

Újabb dobás - újabb kapás. Ilyen csak a mesében van! Egy órán keresztül kapásom sem volt ezen a pár négyzetméteren, de most, hogy feltettem a nyerő nimfát, minden úsztatásra kapásom van. Sajnos az előke most megadja magát, halam elköszön. Kotorászok a legyesdobozban, ez az egyetlen volt ebből a csaliból. Nagyon jó, mondhatom!

Találok egy hasonló színű, kissé szőrösebb modellt, felteszem. Néhány dobáson belül újabb márnát terelek a szákba. Örülök, bár pisztrángok reményében jöttem Szlovéniába.

Mindenesetre érdekes tapasztalat ez nekem, dunai horgásznak, hogy míg a dunai márnák szaglás alapján találják meg a táplálékot, itt fent, a hegyekban, a kristálytiszta vízben teljesen pisztrángként viselkednek, azaz a látásuk segítségével különböztetik meg a gyors vízben sodródó ehetetlen részecskéket a tápláléktól. Fogom a márnákat egyre-másra.

A legutolsó hal, amit aznap akasztok a gödörben, újra megviccel. Már nyilvánvaló, hogy csakis márna lehet, ami tépi a zsinóromat, amikor egy hatalmas szaltóval egy szép szivárványos vall színt előttem. Ott állt a márnákkal együtt azon az bő ebédlőasztalnyi területen, amit egész délután vallattam, de utoljára hagyta magát kifogni. Szép hal, ekkora pisztrángot még nem fogtam a Savinjában, 55 centi felett van picivel. Soha jobb befejezést egy átlegyezett napnak!

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés