A legtöbb horgász képzeletébe a legyezés nyári horgászmódszerként van beékelődve. Az igaz, hogy ez is, mint minden más módszer, nyáron a legkényelmesebb, mikor süt a nap, meleg van, a hűsítő hegyi folyók, patakok vizében térdig gázolhatunk, és szép sorban fogjuk a színes halakat.
Azonban mi van akkor, mikor lehűlnek a vizek, már vastagabban kell öltöznünk és a horgászboton néha megfázik a kezünk. A hegyvidéki halak ilyenkor is táplálkoznak, nekünk nincs más dolgunk, mint tűrni a hideget, és a technikánkat a megváltozott körülményekhez igazítani, hogy ilyenkor is kapásra bírjuk őket.
Azon a folyón, ami a legközelebb esik hozzám, és ahol a leggyakrabban horgászom, a hidegek beköszöntével jelentős tisztulás tapasztalható. Legtöbbször ezzel a tisztulással egyetemesen le is apad, feltéve, ha nincsenek számottevő esőzések, de akkor el is lehet felejteni a legyezést a legtöbb esetben. No, de maradjunk a normális körülményeknél, alacsony a vízállás, hideg és tiszta a víz. A sebes pisztrángok zöme elvonul a folyót tápláló patakok felső szakaszára, ugyanis az ívási időszak ekkor érkezik el számukra. Ilyenkor a legtöbb szakaszon tilos a horgászatuk, és nem is illik zavarni őket. Azon a részen, ahol még megengedett a horgászat, ott többnyire csak a kisebb példányok maradnak, viszont megtalálható mellettük a szivárványos pisztráng és a pér is. A pérek tavasszal ívnak, a szivárványos pisztrángok pedig telepítések útján kerültek a vizeinkbe, és nem is ívnak, így ilyenkor nyugodt lelkiismerettel horgászhatok rájuk. Azzal azonban mindenképpen számolni kell, hogy a tiszta vízben igen óvatosak, minden gyanús árnyék zavaró lehet számukra. Ilyenkor fokozottan érvényes, hogy a vízfolyással szemben, azaz felfele kell gázolni, így nem vesznek észre az áramlattal szemben álló halak, mivel hátulról közelítek feléjük. Valamint a vizet sem zavarom fel azon a részen, ahol horgászni szeretnénk.
Nem csak arra kell figyelni, hogy ne vegyenek észre a halak, hanem a felszerelést is le kell finomítani, mert a vastag kanócon himbálódzó műlegyet gyanúsnak találják, és csak ritkán fogják megtámadni. A 0,12-es méretű előkét találtam ilyenkor a legmegfelelőbbnek. Ez a méret már kellően vékony, hogy ne keltsen gyanakvást a halakban, viszont elég erős is, hogy egy-egy jobb halat megtartson a horgon, amíg az szákba kerül. Az előke finomítása abból a szempontból is fontos, hogy ebben az időszakban kisebb, 14-16-os horogra kötött műlegyek az eredményesek. Ezek a kicsi csalik a vastag damilon igen mereven pózolnának, nem lenne elég lágy, elég természetes a mozgásuk, így a halakat hidegen hagyná. Mivel késő ősszel a vízben többnyire csak apró rovarok élnek, a halak is ezeket fogyasztják előszeretettel, ezért szükséges a kisebb legyek használata. Ilyenkor nem igazán ugranak a nagyobb falatok után, mert az természetellenes számukra.
Az előke finomításával célszerű a boton is finomítani, én lágyabb, hármas osztályú botot használok. Ez kellően rugalmas, hogy kivédje a jobb halak hirtelen kirohanásait, anélkül, hogy eltépnék azok a damilomat. Bizony a hideg víz ellenére nem lustulnak el a hegyvidéki halak, kemény köröket képesek róni, és a gyors víz is őket segíti, így oda kell figyelni, hogy minden összhangban legyen, különben egy pillanat alatt megtépnek. Ez leginkább a szivárványos pisztrángokra jellemző. Hihetetlenül gyorsak és szívósan, hosszasan küzdenek.
Amint említettem, kisméretű legyek szükségesek, hogy a horgászat után ne csak egy őszi sétát tudjak magam mögött néhány tájfotóval, hanem pár halas fényképem is legyen. Ilyenkor már el kell felejteni a száraz legyeket. A hidegben nem rajzanak a rovarok, így a halak sem emelkednek a felszín közelébe táplálkozni. A fenék felett aktívak, a vízben élő rovarokból falatoznak. Ebből kiindulva a nimfák az első számú fegyverek. Mindenkinek a magánügye, hogy milyen módszerrel kínálja fel a nimfákat, de én a hosszú nimfázás (francia nimfázás) híve vagyok. Messze a legeredményesebb nimfás módszernek bizonyult számomra, és erre a hideg időszakra meg hatványozottan érvényes. A halak nem támadják vadul a legyet, csak óvatosan megfogják, megtartják, és ha észrevettem a kapást nyertem, ha meg elmulasztottam, akkor többet nem próbálkoznak. Nem buták, rájönnek, hogy nem valódi a kaja. Ezek az óvatos kapások abból is erednek, hogy kisméretűek a csalik, így felesleges vehemensen támadniuk, egy laza mozdulattal be tudják falni. Nos, ezt az enyhe megtartást kell észrevenni, ami csak egy pillanatig tart, és itt mutatkozik a módszer előnye. Folyamatos a kontaktus a legyekkel, mivel nincs a vastag legyezőzsinór, ami jobbra-balra húzza a csalit, hanem csak egy vékonyabb 0,18-as élénk színű damil, amit az ujjaim között tartok, így rögtön észlelhetem a kapást. Ehhez az élénk színű damilhoz hozzákötök egy bő méteres 0,14-es áttetsző damilt, amihez majd az előkét kötöm, amin a nimfák vannak. Két, tungsten fejjel ellátott legyet használok egyszerre, de mivel kisméretűek, így sokszor nem süllyednek a halak közelébe. Ez abból adódik, hogy a legtöbb esetben a halak a gyors vízben a mélyebb gödrökben vannak. Egy kis tungsten-, vagy ólom paszta a második légy fölé rágyúrva a damilra megoldja ezt a problémát.
A legyek színe sem mindegy. Ilyenkor visszafogottabb színekkel horgászom, mint nyáron általában. A természetazonos formák, színek célra vezetőek, azonban egy kis élénk színt is érdemes a legyekbe csempészni, de csak a diszkrétebb árnyalatokból.
Összegezve a dolgokat, mindenképpen érdemes kimenni a késő őszi napokon is legyezni, mert szép fogásokkal és élményekkel gazdagodhatunk. Remélem, hamarosan a téli legyezésről is írhatok, csak ahhoz még hulljon egy kevés hó, hogy legyen meg a hangulata.
