Cukk 2015_07

Csak még egy utolsót!

Itt van az ősz! Nem csak hogy itt van, lassan már múlik is, akárcsak a pisztrángszezon. Még így az utolsó, nyárias hangulatot idéző őszi napsugarak hatására felkerestem a gyors vizek lakóit, hogy legyezőbotot ragadjak ellenük. Nem szándékoztam bántani őket, csupán pár fotót szerettem volna készíteni az ősz utolsó legyes pisztrángjairól, vagy akár a pérjeiről. Két alkalommal támadtam meg a folyót, és mindkétszer csak pár óra erejéig, amíg a délutáni fények élvezhetővé tették a kalandot.

Első alkalommal kissé döcögve indult a szórakozás. Óvatosan cserkeltem be a tiszta vízben a mélyebb gödröket. Igen, csak a gödröket, mert ilyenkor a valamire való halak már nem lézengenek a szélvizekben vagy a sebesen áramló részeken. Nagyobb biztonságban érzik magukat magasabb vízoszlop alatt. Nos, minden igyekezetem ellenére érintetlenül sodródtak a nimfáim a kövek között. Azért a nimfák, mert száraz légyért már csak az egészen kicsik merészkedtek a felszínre, de őket meg minek megszurkálni? Ezért inkább a meder alján kutakodtam. Viszont egyelőre ott sem volt érdeklődés. Azon töprengtem, hogy mit csinálhatok rosszul, amiért elkerülnek a halak. Próbálgattam különféle legyeket, más-más színvariációban és méretben, a vezetési stílussal is kísérleteztem, de hiába, mintha egy haltalan, vízzel teli hordóban próbálnék a dugón kívül valami egyebet megfogni. Aztán valahogy mégiscsak sikerült kicsikarnom egy kapást. Kisebb hal volt, de mire sikerült volna meghatároznom, hogy milyen, lefordult a szakáll nélküli horogról. Különösebben nem érintett érzékenyen a dolog, talán az volt megírva, hogy halfogás nélkül búcsúztassam a pisztrángszezont.

Botorkálva haladtam felfelé a folyón, ami inkább hasonlít egy bővizű patakra, és bámultam az egyre inkább sárga színben pompázó leveleket. Olykor egy-egy erősebb fuvallat párat leszakított az ágról, amelyen a nyarat töltötték, és a vízre ejtette, hogy gyorsan tova is suhanjon az áramlat hátán, vagy, hogy a dolgomat megkeserítve felakadjon a horgomra. Néhol megálltam, megúsztattam a nimfákat, bízván abban, hogy mégis sikerül fognom párat azokból a halakból, amelyek a nyár folyamán oly sokszor elszórakoztattak már engem is. Egy vízben heverő fa ágai alatt áramütésszerű kapásra reagálva végre akasztottam valamit, ami idegesen védekezett. Jobb halnak bizonyult, de még kétséges volt a dolog, hogy egyáltalán eljutok-e addig a pillanatig, hogy szembenézzek vele. Ahogy ezek a gondolatok végigfutottak az agyamon, máris szétcsapta a felszínt a megakasztott pikkelyes. Egy lilás haltestet láttam megvillanni, amiből rögtön arra következtettem, hogy egy szivárványos pisztrángot csábított el fácánfarok nimfám. Különösen nem jöttem lázba, hiszen ekkora méretű szivárványosat fogtam már pár százat, így rutinmozdulatokkal irányítgattam magam felé. Aztán a szivárványos hirtelen pérré változott, ami már nem hagyott annyira hidegen. Gyorsan előkaptam a merítőmet, és a pörgő, ficánkoló halat igyekeztem mihamarabb beleterelni. Végül belecsusszant az óriási merítőbe, amiben igen eltörpült, annak ellenére, hogy fajtársaihoz viszonyítva szebb egyedről volt szó.

A pért követően megelevenedett a víz, már ami a kapások számát illeti. Elkezdtem fogdosni a sebes pisztrángokat, noha nem voltak nagyok, de legalább színesek voltak és éhesek. Egy-egy helyen 4-5 darabot is sikerült elkapnom. Mintha egy teljesen más vízen horgásztam volna korábban. A sebesek mellett pár kisebb pér is beköszönt még, ami jó jele annak, hogy a kormoránok invázióját követően, ha csak lassan is, de kezd helyreállni a halállomány. A nyakamba szakadt halbőséget jó egy órán keresztül volt lehetőségem élvezni. Amint lebukott a nap a dombok mögött, hűvös levegő áramlott végig a völgyön. A halak is lecsitultak, ennyi volt, gondoltam, és már szedtem is szét a botomat. De a napnyugta előtti egy-másél órát, amikor igazán elemükben voltak a halak, sikerült elkapnom.

 

A sikerek után elhatároztam, hogy amint lehetőségem nyílik a horgászatra, ismét felkeresem a pisztrángokat, immár tényleg utoljára! Pár nappal később alkalmam adódott, hogy amit elterveztem véghez is vigyem, azaz még eltöltsek pár kellemes órát a lassacskán nászukra készülő pisztrángokkal. Délután négy óra tájékán gázoltam bele a meglehetősen zavaros vízbe, mintha komoly eső mosta volna végig a környéket, de nem ez történt. A víztározó zsilipjén keresztül jött a sárga lé. A mélyebb részeken elkeserítően sötét színe volt. A szélvizekben nem érződött annyira a hatása, azonban ez cseppet sem vigasztalt, de ha már rászántam magam, akkor horgászni is fogok, legyen bármilyen csúnya is a víz.

Persze azért nem ment ilyen könnyen a dolog, ahogy ez a pár sor lefesti, amit fentebb gépeltem. Amit akkor valójában éreztem azok iránt, akik ilyen szépen iszaplevet csináltak a Küküllőből, jobb, ha nem írom le, mert még elhasadna szégyenében a monitor.

Gondolom, mondanom sem kell, hogy enyhén elcseszett hangulatban indítottam a horgászatot. Nem kellett attól tartanom, hogy a halak kiszúrják a jelenlétem. Ahhoz, hogy észlelni tudják, hogy valami táplálékféle halad el előttük, mindenképpen élénk színekkel feltuningolt nimfák jöhettek csak számításba. Narancs, rózsaszín árnyalatokkal domináló legyek kerültek az előkére, de olyan kirívó tónusban, hogy a Barbie babák ruhái szolidnak és nagymamásnak tűnhettek mellettük. Hittem is, meg nem is, hogy valamilyen hal nekimegy. Ennek ellenére hamar megvolt az első kapás. De milyen kapás! Majd’ kitépte a kezemből a legyes pálcát. Nem lehetett eltéveszteni. A bevágás pillanatában már a levegőbe is perdült a tettes. Formás pisztráng ráncigálta a spiccemet, én meg a csodálkozástól nem győztem pislogni. Az akadás rendben volt, és egy vaskos sebest szemlélhettem, rövid, de erős küzdelem után a merítőben. Alig engedtem szabadon az első halat, máris fárasztottam a következőt. Ez már kisebb volt valamivel, de ő is azt a legyet választotta. Talán ötöt-hatot dobhattam és máris volt két szép halam.

Pofátlanul tovább kutakodtam a nagy kő környékén, ahol az előbbi két sebes is tartózkodott. Bíztam valami felsőbbrendű hatalomban, hisz ez a csodák napja volt, két szép halat szákoltam a kakaószínű vízben. Mi ez, ha nem csoda? És újra megtörtént. A kisodródó legyet kapta el a következő hal. Jóval kisebb volt, mint elődei, de pisztrángból volt. Nem fotózgattam, sem a mérete, sem a színe nem tette indokolttá. Gyorsan szabadon engedtem. Már nemigen hittem, hogy azon az asztallapnyi terülten lesz még hal, de ennek ellenére dobtam párat, természetesen eredmény nélkül.

A következő jónak ígérkező helyig csak pár métert kellett sétálnom. Egy vízbe dőlt fa bizsergette a fantáziámat. Minden azt sugallta, hogy kell ott lennie halnak. Fentről csúsztattam be a nimfákat az ágak alá. Bumm! Már húzta is a kezem a rohanó pisztráng. Bevágnom sem kellett nagyon, csupán kontrát tartanom. Az ágak között hamar fel is csapott a halam. Na, ekkor kezdett igazán a szívem ritmusa felgyorsulni. Egy komoly pettyes csapta szét a vizet, és egy tucat lehetőség közül választhatott, hogy melyik ágba tekerjen be. Amint már említettem ez a csodák napja volt, és így talán már nem is meglepő, hogy kikormányoztam a bestiát, anélkül, hogy elakadtam volna, és elsőre meg is merítettem. Annyira gyorsan történt az egész, hogy a pikkelyes fel sem fogta mi történik vele. Ilyenkor jön jól igazán a nagyméretű merítő.

A rossz fényviszonyok között sikerült pár vállalható fotót készítenem a nap haláról, majd szépen visszaengedtem. A víz közben tisztulni kezdett, már nem sárga volt, hanem csak szürke. Logikusnak tűnt lecserélni az élénk színű bolharák utánzatokat. Továbbra is maradtam a rikító színeknél, de már csekélyebb mennyiségben voltak jelen a fácánfarok nimfákon. Tiszta víznél még ez is sok lett volna, de a palaszínű vízben talán megfelelő. Hamar meg is kaptam a választ. Bő araszos hal ugrándozott, szájában az egyik legyemmel. Nem sokkal később egy majdnem fekete társa is követte példáját. Róla már készítettem pár fotót, hisz igen fekete árnyalata volt, ami megihletett.

 

A felhők, valamint a korai napnyugta miatt, délután 6 óra körül már szürkülni kezdett. A gyenge fények és a piszkos víz miatt nem volt sok értelme erőltetni a dolgot. Hét hallal zártam a rövid horgászatot, de volt köztük néhány emlékezetes példány is. Így még egyszer utoljára kivehettem a részem a pisztrángozásból. Jövőre innen folytatom.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Daddy Long magas háttámlás horgászfotel 2
hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Sátor + ajándék ernyő 2

hirdetés