Horgász akciók 920

A legyezés és az ember

Sokakat érdekel a legyező horgászat, de valami oknál fogva sokan mégsem mernek közelebbről megismerkedni vele. Pedig ha tudnák, hogy milyen élményekről maradnak le, biztosan másként döntenének.

Természetesen, mint minden horgász módszerrel, ezzel is többet kell foglalkozni ahhoz, hogy eredményeket érhessen el valaki és ne csak nyűglődés és kudarc kísérje a horgászatot. Sokan azt hiszik, hogy csak pisztrángfélékre lehet legyezve horgászni és ezért, mivel nálunk ezekből kevés van nem is érdemes időt szánni rá. Pedig ez egyáltalán nincs így. A nálunk megtalálható halak közül nagyon sokra lehet eredményesen legyezni, természetesen az arra megfelelő műléggyel és helyeken. Talán ha egy kicsit végig gondoljuk hogyan és hol táplálkoznak halaink, melyek azok a rovarok, lárvák, kishalak amelyeket rendszeresen vagy időszakosan fogyasztanak, rögtön megkapjuk a válaszokat. Mégpedig arra, hogy milyen műlegyekre is lesz szükségünk ahhoz, hogy becsaphassuk őket.

Misztikum és az az út, amelyről nem lehet letérni

A természetes táplálékok utánzatainak megkötése nem kis feladat, de gyakorlással és a megfelelő anyagok beszerzésével már közel sem annyira bonyolult. Domolykóra szöcske utánzattal, pisztrángra kérész-, balinra sneciimitációval lehetünk eredményesek. Ez csak pár példa arra, hogy milyen irányból is kell megközelítenünk ezt az egész, misztikumokkal körülvett legyes világot. Nekem sikerült az elmúlt időkben több hazai halfajunkra eredményesen legyeznem a saját magam által kötött műlegyek valamelyikével. Persze ahhoz, hogy eredményeket érjen el az, a horgász, aki műlegyezésre adja a fejét, több dolgon is „át kell esnie”. Kezdve a felszerelés összeállításától a dobás elsajátításáig, a műlégy kötésen át a megfelelő vízben gázolásig mindenből el kell érni egy alapszintre, hogy ne görcsöljön egy-egy legyes peca alkalmával, hanem élvezze is azt. Nagy segítséget jelent egy tapasztaltabb legyes, akinek tudására és tapasztalatára alapozva sok elfecsérelt időt és felesleges fáradságot lehet megspórolni. Attól a pillanattól kezdve, hogy valaki elkezdi a legyezést, már kicsi az esélye annak, hogy letérjen erről az útról. Persze mindenkinek megvan a már korábban begyakorolt és bevált módszer, amit csak részben fog elhagyni a műlegyezés helyett, de azt sohasem lehet tudni, hogy miként alakul a horgászatra szánt idő – és egy kis legyezés mindig jót tesz az embernek.

A teljesség felé

Talán a domolykó az a hal amelyik az első próbálkozások során hamar, netán örökre „megfogja” az embert. De balinozás közben is rá lehet érezni a legyezés ízére és a csukák is sok embert bolondítanak meg. Ráadásul sokkal több hazai halunkra lehet célzottan legyezni, mint gondolnánk. Legyen az bodorka vagy vörösszárnyú keszeg, csapó vagy fekete sügér, süllő, de akár pontyra is horgászhatunk legyezve. A folyó vízi halak közül akár a paduc vagy a márna is szóba jöhet. Természetesen mindegyik halat a megfelelő helyen és időben érdemes keresni a megfelelő műléggyel. Ha valakinek van lehetősége külföldön próbát tenni, valamelyik hegyi patakon vagy kisebb folyón, biztosra vehető, hogy az ottani pisztrángok és pénzes pérek fogása maradandó élménnyel ajándékozza meg. Mert minden legyezve fogott halfogásnak meg van a maga varázsa! Talán ez az, ami leginkább megkülönbözteti a legyezést a többi horgászmódszertől, hiszen itt sok esetben látjuk a hal kapását, amikor leszedi gyanútlanul a víz tetején sodródó légyutánzatunkat. A vízben való gázolás lehetővé teszi, hogy egészen a látott halak közelébe menjünk és célzottan kínáljuk fel nekik a legyünket és a hal kapását is látva miénk lehet a teljesség. És ha mindezt egy saját kötésű léggyel értük el, nos arra meg már szavak sincsenek.

Aztán ha elkap a gépszíj

Természetesen sokszor még a bevált helyeken sem jönnek a halak, nem tudunk kapást kicsikarni, elmaradnak a fogások. Mert lehet, hogy nem optimálisak a körülmények vagy előttünk már valaki végighorgászta a pályát, esetleg mi választottunk rossz taktikát. De egyszerűen az is lehet, hogy a halak nem éhesek vagy éppen az általunk felkínált légy nem izgatja őket igazán. De lehet mindez nem is baj, mert ettől mindig egy kicsit más és változatos a legyezésre szánt időnk, amibe a folyton változó vizek s helyszínek újabb és újabb színeket és halakat visznek. Az pedig tovább fűszerezi mindezt, hogy az egyik alkalommal fogós légyutánzatunk a másik alkalommal vagy vízen kudarcot vall, egy másik légyvariáns viszont eredményeket és szép fogásokat hoz. És akkor még ott van legyeink hatalmas száma, színes kavalkádja, amelyben szárazon is el lehet merülni.

A műlegyező horgászat változatosságokban bővelkedő világ a legyező horgászat pedig valóban egy életforma. De erre csak az fog rájönni, aki kipróbálja és átéli mindazt, amit műlegyező horgászat finomsága, kíméletessége és változatossága kínál és ad. Közben a a természeti értékek iránti tisztelet és maga a természet logikus dolgainak a megértése és megismerése tapasztaltabbá és bölcsebbé teszi az embert – aki előbb-utóbb rádöbben, hogy érdemes volt kézbe venni a legyező botot.
 

 

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés