Nyakunkon a nyár, rengetegen indulnak a horvát tengerpartra nyaralni. Biztos sokan vannak vele úgy - ahogy én is -, hogy azonnal a horgászási lehetőségeken jár az agyuk, mert a horgász, az külföldön is horgász, még ha a családdal nyaral, akkor is.
Elszakadva a parti spiccbotozástól, valamivel komolyabb pecán gondolkodtam. Ebben volt segítségemre Vlatko, tősgyökeres kali lakos. Vlatkóval és magyar barátjával Konráddal Budaörsön találkoztam, ahol megegyeztünk, ha horvátban járok, vendégük vagyok egy pecára.
Orada horgászat
Hajnalban indultunk Vlatko, helyi horgászboltos komájával. Míg Vlatkó hajóból, addig mi egy kis sziget partjáról nyomtuk. Azonnal levágtam, hogy az én felszerelésem nem erre volt belőve, egy erős pergetőbotot vittem, pedig jobban jártam volna egy háromkilencvenes feederrel. A két helyi felszerelése nagyjából megegyezett, hosszú, távdobó bot, orsó, cirka harmincas damil, egy darab csúszóólom, és egy nagyméretű öblös horog. A sziget oldalában tizenöt, húsz méteres mélységbe dobáltunk. A sziklás part miatt szükséges egy bottartó, a legjobb választás a képen is látható tripod, persze még jobb egy csónak pereme.
Nagyjából ugyanazt horgásztuk, de mégis számított az a plusz pár méter, amivel Vlatko beljebb tudott dobni. Ugyanolyan szerelékkel, ugyanazzal a csalival hajigáltuk be a horgokat, igaz, egy-egy halunk leakadt, de ez mégsem magyarázat kettőnk nullája az öttel szemben. Bár az is igaz, hogy én addigra átszereltem és kagylóbéllel akasztottam a halat.
A szerelék egyszerűbb, mint gondolnánk. A főzsinóron egy negyvengrammos, csepp alakú csúszóólom szabadon úgy, hogy rácsúszik az egyes, egy-nullás horogra. Semmi ütköző, semmi cső, szilikon, gyöngy vagy bármi. Csalinak granulátumból gyúrtunk pingponglabda nagyságú golyót, majd abba nyomtuk bele a horgot. Büdös, fehérje alapú granulátumot használtunk.
Egyébként az orada egy igen kedvelt, jó ízű tengeri hal, szinte az összes étteremben találkozhattunk vele, meglehetősen borsos áron.
Mielőtt odaaszalódtunk volna a sziklára, befejeztük a horgászatot és visszahajóztunk a kikötőbe, addig is a halak helyett napközben a fel-alá járőröző delfinek látványával múlattuk az időt. Egyébként a környéken eredményesen lehet tavasszal és ősszel tonhalra horgászni, de ehhez aztán végképp nem illet a felszerelésem, a helyiek valamivel szigorúbban veszik, ha tonhalra indulnak, Vlatko szerint a legjobb csali a szardella.
Esti kalamári peca
Napnyugta előtt indultunk újra a Zadarral szemben lévő szigetek közé, hogy kalamárira horgásszunk. Ide már valamivel jobban passzolt a gyengébb, balinos felszerelésem, bár Vlatko botját nézegetve puhább akciójú is megfelet volna. Húsz-huszonöt méter mély vízen álltunk meg, s az áramlatokra, szélre bíztuk a hajót, olykor pozíciót váltottunk motorral, radarral keresve a halakat.
A kalamárit szürkületben és sötétben is a mélyben, a fenék feletti egy méteres rétegben fogtuk. A módszer lényege, hogy vertikálisan emelgettük a csalit, felfelé dinamikus mozdulattal megrántottuk, majd visszaejtettük az ólmot a mederfenékre. A kapás elnehezedésszerű, nemigen lehetett rávágást vagy ilyesmit tapasztalni. Amit még légyeges megemlíteni, hogy a halat megakasztása után tilos pumpálni, egyenletesen, de gyorsan a felszínre kell tekerni, kizárólag az orsót véve segítségül, különben kitépjük belőle a kis kampókat.
Ehhez a módszerhez nem kell különösebb felszerelés, egy rövid, viszonylag lágy bot, nagyjából húsz gramm dobósúllyal, egy ML (medium light) kaliberű pergető bot tökéletes választás, hosszra elég egy kényelmes egy-kilencvennyolcas, a lényeg, hogy két méter körül legyen, bár az én orsómon (közepes, negyvenes méretűt válasszunk) fonott zsinór volt, de tökéletesen megteszi egy huszas monofil is, sőt, nyúlása miatt talán kevesebb halvesztés lehet. Amire figyeljük, hogy ha a kalamári gyorsan a felszínre kerül és nem ürítette ki a vízben titazacskóját, akkor mindent össze-vissza fog lövöldözni a csónakban - nem érdemes abban a ruhában horgászni, amiben az esti városnézést is tervezzük.
A két csalit egyszerű páternoszterrel kössük a főzsinóron, egymástól harminc centire helyezkedtek el, a kábé harmincgrammos ólom nagyjából ugyan ilyen távolságra az alsó csalitól zárta a szerelék végét.
Kalamárit ettünk rántva és grillezve is, mindkét módon kiváló ízű csemege. Halálra pucoltam, youtube-ról megtanultam gyorsan, aztán a házigazdánk körberöhögött, hogy a tengerből fogott ételnél nincs tisztább, teljesen feleslegesen fáradoztam, megsüthettük volna úgy, ahogy van.
