A horgászat alapvetően szórakozás, kikapcsolódás, elszakadás a hétköznapok rohanásától. Van azonban egy szűk réteg, akiknek mindez bizonyos értelemben „életforma” is. Ők a horgászatot versenyszerűen űzők egyre népesebb tábora. Hazánkban pusztán a horgászatból megélni még nem lehet, a szó jó értelmében vett hivatásos horgászok táborába tartozók többsége nem a horgászatból, hanem az ehhez köthető vállalkozásokból fedezi mindennapjait. Ergo ha nem lenne a pecát biztosító háttér, nem tudna horgászni, és nem azért van a pecához köthető erős bázis, mert horgászik.
Szerencsére egyre bővül azoknak a versenyzőknek a köre, akik valamilyen mecénást tudhatnak maguk mögött, olyat, akik segít enyhíteni a versenyzés költségvetését. Cserébe ezek a horgászok minden pillanatukat a versenyekre történő felkészüléssel, tréningezéssel töltik, hiszen a támogatást egy-egy szép eredménnyel lehet a legjobban meghálálni. Egy ilyen tréningre kísértem el ifjú csapattársamat, hogy általa bepillantást nyerhessek abba, milyen egy „hétköznapi” peca azoknál, akik komolyan gondolják.
A történet még Velencén kezdődött, ahol az Országos Bajnokságon feszültek egymásnak a versenyzők. Ezen a versenyen is megfigyelhető volt, hogy kik azok a horgászok, akik sok időt töltenek a pecával. Az ő mozdulataikon látszott a begyakorlottság, pontosan tudtak etetni, horgászni, és minden mozdulatuk olajozottan követte a másikat. Ez a sok gyakorlás a hiányzó rutint is tudja egy kicsit pótolni, míg a rutin sokszor kevés, ha nem tudunk elegendő időt fordítani a felkészülésre. A kellő rutin megszerzéséhez pedig egyetlen út vezet, a gyakorlás, és szintén ez kell a meglévő rutin életben tartásához is. A Tubertini-Maros Mix csapat U23-as versenyzője Merényi Botond is tudja ezt, így ha csak ideje engedi, horgászik. Ráadásul minden horgászatát a soron következő versenyhez igazítja. Első közös horgászatunk egyben felkészülés is volt a hétvégi Tubertini Kupára, amit meg is nyert. Hogy ebben mekkora szerepe volt a pár nappal korábban megejtett pecának, mindenki döntse el maga.
A horgászat helyszínéül kiszemelt tavat Botond ajánlotta. Az ő szavaival élve, kedvenc „teszt” vize, ahol a fauna sokszínűsége szinte minden verseny előtt alkalmat ad a mozdulatok begyakorlására, és faj specifikus etetőanyagok, aromák kipróbálására. A horgászvíz egy völgyben található, Gyermely község határában, a fővárostól körülbelül 60 kilométerre. Jártam már jó néhány horgásztó partján, de a Gyermelyi horgásztó mind szépségével, mind a fogható halak sokszínűségével a legjobbak közé sorolható. Nem mai vízről van szó, hiszen 1960-ban jött létre, az akkori patak felduzzasztásával, természetesen nem horgásztónak tervezték, hanem az akkori mezőgazdasági igényeket volt hivatott kiszolgálni. Szerencsére ahol hazánkban víz fakad, ott a horgászok is előkerülnek, és birtokba veszik a vizet. Itt sem történt másként, és többszöri tulajdonos váltások után 1992-től már kizárólag, mint horgásztó működik. A horgásztó arculatárért a MEPITO KKT. –t illeti a dicséret, hiszen az évek során gyönyörű horgászvízzé varázsolták a völgyben elterülő tavat. A partja végig rendezett, terméskövekkel megerősített, a fogható halak sokfélék. Van itt harcsa, ponty, amur, süllő, csuka, kárász és keszegfélék sokasága. A tó medre változatos, horgászat előtt nem árt időt szánni annak feltérképezésére. (Ahogy majd hamarosan Botond is rávilágít ennek fontosságára.) A horgászhelyek gépkocsival nem, de a halőrháznál bérelhető (300 Ft) kiskocsikkal kényelmesen megközelíthetők, a pecáért felnőtteknek 4000 Ft-ot (2 nemes hal, 1 ragadozó, 3 kg egyéb) ifiknek 1500 Ft-ot kell leszurkolniuk.
Hétköznap érkeztünk a vízhez, így nem volt komoly terhelés alatt a tó, kevesen horgásztak. Botond javaslatára egy közeli helyet szemeltünk ki, amit már több horgászat alatt feltérképezett, így tudta, mire számíthatunk. Mivel most is annyi cuccot (na, jó, majdnem annyit) hozott, mintha verseny lenne, körülbelül Hannibál Alpoki átkeléséhez volt hasonlatos becuccolásunk. A horgászhelyünk mögött egy erdő húzódott, így kicsit aggódtam, hogyan fogom majd a fák közé betolni a rakóst, de Botond megnyugtatott, hogy nem lesz szükség a teljes hosszra, elegendő lesz csupán 8-9 méterben használni a petrencéket. Ezen a távon van ugyanis egy jól kimérhető medertörés, aminek mentén a halak is előszeretettel mozognak. Beljebb, 11 és 13 méteren is ugyanazt a mélységet mérnénk, így sokkal egyszerűbb ott kapásra bírni a halakat, ahol egyébként is keresgélnek, mintsem bekényszeríteni őket az etetéssel egy távolabbi, lassabban, körülményesebben meghorgászható távolságba. A medertörést Botond alaposan kimérte, a fenékmérő béka segített az előtte elterülő terepet négyzetcentiméteres pontossággal feltérképezni. A kipakolást gyorsan, begyakorlott mozdulatokkal végezte, hihetetlen sebességgel kerültek helyükre a top szettek, kiegészítők. Elmondása szerint ebben nagyon jó, bár ez még önmagában kevés a jó szerepléshez. A kérdésemre, hogy tulajdonképpen miért pont ide jöttünk, a következő választ adta.
„A soron következő versenyen, a Maty éren is sokszor kell rövid rakóssal horgászni, zömében kárászokra, kisebb-nagyobb pontyokra, de a keszegekre is lehet számítani. Ez a víz sok mindenben hasonlatos. A rövid távolság, a bőséges keszeg és kárász állomány segít a mozdulatok begyakorlásában, és teret ad a kísérletezgetésnek is. Ki lehet tapasztalni a felszerelésben rejlő lehetőségeket, lehet a gumizással, végszerelékkel feszegetni a határokat. Mi az a gumizás, amivel még kellő agresszivitással, de ugyanakkor még finoman is lehet húzni a halat, milyen horog mérettel mekkora testű halakig vagyunk jók, hogyan lehet leválasztani a zavaró snecik hadától a termetesebb halakat, hogyan lehet a küszöket „átütni”, hogy csak néhány olyan momentumot említsek, amit jól be lehet tréningezni ezen a vízen. Természetesen etetőanyagokkal, aromákkal is lehet próbálkozni, hiszen itt gyorsan választ kapunk arra, mi való a halak szája íze szerint.”
Ez utóbbi tézist bizonyítandó, egy nem kimondottan keszeges kaját, Maros Mix Ponty Specialt kevert be, a hozzá tartozó aromával. Az etetőanyag édes, jól tapadó, tartalmas, nagy szemcsés kaja. „A tóban termetesebb keszegek és kárászok laknak, akik meghálálják, ha nem a megszokott, finomabb őrlésű, keszeges kajákkal kedveskedek nekik.” Az alapozáshoz jókora kétkezes gombócokat dobott a bot spiccétől kicsit visszább, figyelembe véve azok esetleges bemosódását is, hiszen a tavon jellemzően fúj a szél, aminek hatására bemozdul a víz is valamilyen irányba. Az etetés pontosságának érdekében kiszemelt egy szemközti támpontot is, aminek irányába dobva a gombócokat, a távolságot tartva szép terülj-terülj asztalkám alakult ki a halaknak.
A szerelékek előkészítésénél több szempontnak kell megfelelni. Egyrészt a halak méretéhez kell igazodniuk, táplálkozásuk intenzitását, a víz sajátosságait kell figyelembe venni. A szerelékeket Botond 0,75-2 grammig terjedő úszókból, 0,12 főzsinórból és 0,08-0,10-es előkékből készítette, az ólmozást sörétekből rakta ki, de minden top szettre más-más montázs került.
Nézzük részleteiben a két végletet:
Legfinomabb összeállítás: 0,75 grammos úszó, 0,12-es főzsinór-0,08-0,10-es előke, 16-os horog. Ólmozás sörétekből kirakva, láncszerűen széthúzva. Ezzel a szerelékkel a csendes, szélmentes időben érdemes horgászni akkor, ha vagy nagyon finoman esznek a halak, és nincsen sneci, vagy már az etetésre érkező dévérek elverték a snecik hadát, és a széthúzott ólmozásnak köszönhetően már vízközt is kapásra bírhatóak. Ha kellő számban és ütemben jönnek, lehet emelni a tétet, és nagyobb horoggal, erősebb előkével húzni őket.
Durvább lehetőség: 2 grammos úszó, 0,12-es főzsinór, 0,10-0,12-es előke, 14-12-es horog, egybe húzott sörét ólmozás. Ha feltámad a szél, és sok sneci lepi el a pályát, ezzel a szerelékkel lehet a csalit „átütni” rajtuk. Nyugodtabb, stabilabb csali felkínálást tesz lehetővé, amivel zömében a termetesebb dévérek, kárászok bírhatók kapásra. Kicsit amolyan „kiülős” szerelék, azaz ennek használatával rá kell várni a halra, de biztosak lehetünk abban, hogy cserébe igazi guminyújtogató delikvens érkezik a horgunkra.
A többi, „köztes megoldást” pedig érzés szerint kell kézbe venni. A nagyobb úszókkal a szél ellenébe mehetünk, vagy gyorsíthatjuk a fenékre kerülő csali sebességét, ha épp arra van szükség, de azonos szerelék mellett, csupán az előke durvításával és a horog nagyobb méretűre cserélésével is felpörgethetjük a halfogás ütemét. Pontos recept nincsen erre, sok-sok horgászat során alakulnak ki ezek a „feltételes reflexek”.
A horgászat jól indult, Botond etetésére szépen ráálltak a halak. A legfinomabb szerelékkel indított, majd a horgászat végére már a legdurvább szettet is kézbe kellett vennie, ugyanis a reggeli gyönyörű időt felváltotta egy viharos, zivatarral érkező hidegfront, Szerencsére időben jeleztem neki, hogy ha velem indul horgászni, akkor a vihar az hétköznapi jelenség, így nem ért felkészületlenül bennünket az égi áldás. Az ernyők alól is szépen ment a halfogás. Pontosabban Botondnak, mivel én a pecám nagy részét kimondottan a pontyoknak szenteltem, akik a frontos időre tüntető távolmaradásukkal reagáltak, de engem, ez cseppet sem zavart, örömmel figyeltem az ifjúság ténykedését. A nap végén közel harminckilónyi hallal zárta a napot, ami bőven elegendő volt azt bizonyítani, hogy nem feltétlen kell távolra horgászni ahhoz, hogy jót szórakozzunk. Ez a hal mennyiség választ adott egy sor olyan kérdésre is, amit a hétvégén sorra kerülő Tubertini Kupán beépíthetett a horgászatába, hiszen a felkészülés nem csak a verseny előtti kötelező edzés napon történik, hanem szinte minden pillanatban, amit a vízparton töltünk.
