A siker kulcsa az alapos felkészülés. Igaz ez, ha vizsgázni megyek, ha sportolni indulok, de eszerint vélekedek akkor is, amikor horgászni készülök. Korábban, mikor heti rendszerességgel volt lehetőségem időt szentelni szenvedélyemnek, általában nem komplikáltam túl a dolgot, de mióta ritkábban tudok csak horgászni, szeretnék biztosra menni. Telefonálgatok, böngészek, utánakérdezek. Mindenre kíváncsi vagyok. Hol fognak, melyik napszakban és mivel? Az alapos felkészülés ellenére sajnos így is belenyúlhatunk egy - egy megoldhatatlannak tűnő szituációba, de higgyétek el nekem, nincs lehetetlen, csak tehetetlen, mindig van megoldás.
Idén hirtelen tavaszodik. Egyik éjjel még fagyott a víz széle, most pedig rövidnadrágban, pólóban sétálgatnak a kirándulók, csaknem kánikula van. Bizony csábító ez a szituáció, engem is elcsal a tankönyvek elől, úgy érzem, a hajtás mellett bele kell hogy férjen egy kis kikapcsolódás. A lecke bizony fel van adva, hiszen az időjárás mondhatni nem általános, természetidegen az árpilis elejei időponthoz képest. A víz egy kedves barátom friss jelentése alapján 12°C, egy hete még csak a mélyvizen fogtak halat, már akinek sikerült. A hirtelen meleg lehet kimozdítja a pontyokat a gödrökből, de kizárt dolognak tartom, hogy ne maradjon még ott a bandából. Úgy döntök, inkább biztosra megyek ami a peca stratégiáját illeti, és a mély, gátfelöli szakaszon keresek egy szimpatikus helyet. Télies taktika mellé télies anyagot keverek, sötétszínű, édes methodkaja sok - sok aromával, CSL-el.
Bele is kezdek a horgászatba, néhány alapozó dobás után felakasztom a horogelőkéket, a hajszálakra apró pelletet és szilikon kukoricaimitációt húzok. Igazi pontyos csalizás. Repülnek a kosarak, egészen a meder közepén sejtett egykori patakmederig. A víztükör sima, így könnyű ültetni a damilt, ami a beérkezéstől kezdve feszes, kissé hajlítja a feederbot spiccét. Nem kapkodják el a halak, de nem is bánom, gyorsan megreggelizem, hogy mire belecsöppenek kapásáradatba legalább az éhségre ne legyen gondom, csak a folyamatos fárasztással kelljen majd foglalkozni. Hazai kolbászt karikázok és friss fehérkenyér, hagyma társaságában megetetem magam, hamár a halaknak nem fűlik a foguk a felkínált csalikhoz. Érzem, hamarosan beállnak az etetésre, de addig is dobok újjat és kötök pár előkét, hiszen jobb ha van mindig előkészítve néhány.
Mivel továbbra sincs kapás, változtatok a csalizáson, a fonott előkéket vékony monofilra, a vastaghusú horgokat apró, könnyű tűkre cserélem. A csali ezúttal egy szem apró cukk mézespufi, a másikon pedig háromszem csontit kínálok fel, - ezzel a kombinációval fenék felett és a fenéken keresgélő legóvatosabb halakat is biztosan elcsábítom - gondolom magamban, de még mindig semmi. Próbálok kifogást keresni, tapasztalt horgász révén találok is bőven. Nem fúj a szél, vagy biztosan az erős a melegfront miatt nem esznek... hasonló okoskodásból akadt még bőven a fejemben, de kapást nem látok továbbra sem. Horgásznak még rajtam kívül páran a tavon, mindanyian jót napozgatunk, de halat senki nem húzott. Az összes csali végigpróbálása után végső kétségbeesésemben alaposan beetetek, csaknem az összes etetőanyagom elhasználom, hátha majd a mennyiség meghozza a kívánt eredményt, de annyit ért, mint halottnak a csók. Eltelt már a horgászidő java, órák óta még csak egy moccintásom sincs, rág a fene, hogy lehetek ilyen peches... végre eljövök horgszni és nem fogok semmit. A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy nincs hal a pályámon, na de akkor hol van? Jobb ötlet híján összepakolom a felszerelésem szállítható formációba és a tó legelső helyére, a sekély részre sétálok. Sosem költöztem még horgászat közben, nem is hittem volna, hogy ilyen badarságra ráveszem egyszer magam, hogy fussak a halak után, de ahogy a mondás tartja, ha a hegy nem megy ahhoz a bizonyos személyhez, akkor bizony neki kell felkeresnie a hegyet, esetemben a halakat, mondhatni cserkelek. Végre megérkezek, és már a lepakolás közben látom, hogy a nád szélében gyűrűzik a víz, igencsak aktívak az apróhalak, keszegfélék.
A bekevert etetőanyagom már sajnos elfogyott, de mikor mélyre túrok a táskámban találok egy kiló B – terv method etetőanyagot. Számomra újdonság ez a Cukk kiadásában megjelent csalogatóanyag, de a helyzethez mérten nagyon találónak érzem az elnevezését, így bizakodva bontom fel az amúgy átlátszatlan csomagolást.
A színes fólia belseje nem kis örömömre finomszemcsés, sárgásbarna etetőanyagot rejt, amit egy kevés Cukk mézes aroma és víz hozzáadásával tökéletes állagúra nedvesítek, és már célba is veszem a nád szélét a szerelékkel.
A legnagyobb meglepetés a kosár becsapódása után ér, amikor hatalmas csobogással apróhalak kezdenek fröcsölni a felszínen, miközben az etetőanyag felszínen kildott szemcséit szedegetik össze. A botot letenni sem tudom, a csontit felveszi egy apró bodorka. Reményteli újra kezdet, de én másra vágyok, szeretnék pontyot fogni, ezért újra tervezem a stratégiát az aktuális körülményekhez. Az etetőanyagba egy üveg Cukk mézes kukoricát keverek és némi aprószemű pelletet. Remélem, ezzel már nem bírnak el az apró halak, talán így marad ami leköti a pontyok figyelmét.
A végszereléken is módosítok, a hárombordás etetőkosár alá egy extra rövid, mindössze 4-5 cm hosszú, hajszálelőkés fonottelőkét teszek fel, a 8 –as ORELL horog alá egy szem szilikonkukorica, a másikra pedig egy nagyméretű cukk mézespufi kerül, bedobás előtt mondkettőt megmerítem az etetőkeverék ízesítésére is használt sűrű, Cukk mézes aromában.
Nem egyszerű jó helyre dobni, könnyen megfoghatnám a szomszédos partoldalt, de szerencsésen a nédtól nagyjából fél méterre csobbannak a végszerelékeim.
Alig telik el pár perc, a balos botomon erőteljes húzós kapás, és még akad is, egy gyönyörű kárászt húzok, miközben a másik bot spicce is elcsavarodik, hamarosan a merítőben két széles kárász pihen.
Na ez már móka, igyekezve dobok újra. A halak előttem vannak, újabb kapás, gyönyörű görbítős. Bevágást követően jól ül a horog, érzem ez már testesebb lesz, pontyal van dolgom. Nagyon óvatosan fárasztok, végre megakadt, nem akarom hogy elmenjen, így el is tart egy pár percig mire a part szélébe pumpálom a kerekded tükörpontyot.
Szuper szájszéli akadás, a megázott pufi felszippantása után gyakran akad így a horog, a merítés is kockázatmentes.
Felpörögtek ez események, egyik kapás követi a másikat, sajnos pár el is marad nemsokkal az akasztást követően. Úgy gondolom a halak jó étvággyal, de még óvatosan falatoznak, így a nehéz vastag horog olykor kipattan a széjszéli akadás után. A mulasztások ellenére már nem cserélgetek. Az utolsó másfél órában további tíz testes kárászt és 4 potykát sikerül ideiglenesen partra, pontosabban halmatracra kényszeríteni.
A leakadt bajszosokkal együtt már elégedett vagyok na utolsó pár óra eredményével, ígyhát, mikor kedves barátom József megérkezik kerépáron a horgászálláshoz, én csomagolni kezdek. Előszőr készítünk pár képet az eredményről, amjd elkezdem elemeire szedni az egyik botot.
A rövid, de mozgalmas időszak terítéke (a teríték fotózását a tógazna engedélyével végeztük el, hosszú gyűrűszákot és halmatracot használtunk a halak épségének biztosítása érdekében)
Pakolászás közben sztorizgatunk, ecsetelem neki a minapi fejtörőket, közben rábízom az utolsó benntmaradt botot, figyelgesse, így én tudok csak a pakolással foglalkozni. Néha, mikor vízparton találkozunk, mesélek neki a sport rejtelmeiről, tudja már, hogy a spicc rezdülései a kapásra utalnak, és azt is, hogy merre kell tekerni az orsót, így nyugodt vagyok a bevetett készség sorsát illetően. Egyszer csak a fék kattogására figyelek fel, mire odanézek már barátom tekeri az orsót, melynek dobja körbeforog, szerencsére elég lágy volt a fék.
A gerinces pickerbot nagyon hajlik, még csak nem is bólogat, a hal megálls nélkül távolodik tőlünk, szerencsére a nyilt víz irányába, majd lelassul és felénk fordul. Lassú pumpálással magunk irányába vezeti pajtásom a halat, majd amikor már egész közel van, az erős ellenfél oldalra fordul és egy nádcsomó megkerülése után a part alá úszik. A vékony 18 -as damil a nádnak feszül, én már gondolatban temetem a fogást. A nádszálak törnek egymás után hangos recsegés kíséretében, egyszercsak kifordul a hal a par talól, és ismét előttünk kever, ekkor látjuk meg először az aranyszínű testet.
Gyorsan ki is nyitom a már elcsomgaolt nagyméretű merítőt, úgy vélem ehhez kicsi lenne azeddig használt szák. Pár perc alatt többször is sikerül Józsinak felszínre húznia a pontyot, s amikor már kellően fáradt, alátolom a merítőt.
Hatalmas mázli és gyönyörű első ponty cimborámnak, mindenkinek ilyen kezdő horgászélményt kívánok.
Gyorsan fotózkodunk egyet, és már szabadon is engedhetjük a tükröst. Talán ez az egyik legjobb része az egésznek. Felszabadító érzés, remélem, Józsi, mint kívülálló is átérezte, mennyire örömteli dolog tisztelni és sporttársnak tekinteni a halakat.
A mai nap tanulsága, hogy nem mindig vállik be a papírforma, de ha kellően széles a látókörünk, és hajlandóak vagyunk a saját magunk makacsságát háttérbe szorítani, akkor bármilyen silány is legyen a helyzet, kerekíthetünk belőle egy élménydús kalandot.
