Teljesen hirtelen jött az ötlet, hogy meg kéne próbálni a pontyot. Lefőztem a kukoricát, elindultam, majd otthon hagytam a pickereket, mehettem vissza, de végül csak összejött pár sárgapikkelyes a Dunából.
Matt sötétben horgonyzom be a pályára, szokásomtól eltérően egy botot felszerelek és bedobom az alattam hosszában elterülő sóderos törésre. Kevés kukoricát szórok, kilazítom a féket, majd hanyattfekszem a csónakban, fáradt vagyok, szeretnék valamennyit aludni, míg feljön a nap, meg amúgy sem lesz semmi… Kőkemény a csónak alja, mégis hamar elszundítok.
Fékvisításra kelek, reflexből pattan ki szemem, s látom, hogy botom hajladozik, néha majd kibillen a csónakból. Esek kelek, mire megragadom a nyelet, ráfogok a dobra és betartok a halnak. A horog szakállát lenyomtam korábban, mert beleakadt a táskámba és így könnyebb volt kiszedni, este pedig lusta voltam cserélni. Bízom benne, hogy útközben nem fog lefordulni a halam, igyekszem végig feszesen tartani. Jól húz, de még nem tudom megítélni mekkora lehet, nem tűnik nagynak, a zsinórt azért elkéri a dobról. Az biztos, hogy nem két-három kilós, de egyelőre csak tartom. Kis, hatvangrammos pickerem karikában, jól bírja a strapát, megedződött már a dunai pontyokon, amurokon. Jó tízpercbe is beletelik, mire a csónaktól tíz méterre fordul egyet a víztetőn, öblös hangja van, de ekkor már rég tudom, hogy a szebbek közül való, azok küzdenek ennyi ideig. Az utolsó percekben a csata lámpafényben zajlik, még mindig szilajul tartja magát, botom spicce szinte a vízben van. Többször is felhúzom, mire nehezen a szák fölé terelem, hatalmas. Könnyen kiakasztom a horgot, majd pontyzsákba teszem, ha kivilágosodott megmérem. Tízesre saccolom. Lecserélem a csalit, majd újra bedobom, mondván, úgysem lesz reggelig kapás…
Alig alszom el, megint szól a fék. Felkapom a botot, gyenge ellenállás, hamar felszínre pumpálom a halat. Termetes dévér, ritkán fogok ilyen halat, főleg ekkorát. Fotó, C&R aztán hanyagul bedobom újra a botot. Alszom, azaz csak aludnék, recseg a fék, újra fárasztok valamit, azonnal a felszínen pacsál – tuti jász. Az. Tarkón ragadom, kap egy vakut, majd ez is úszhat tova. Reménykedve, hogy tényleg nem jön már több, még egyszer megpróbálom megúszni kapás nélkül reggelig – bár elég hülyén hangzik.
De nem megy, megszállták a keszegek az etetést, újabb giga méretű dévért penderítek ki a Dunából. Nem mérem, nem is saccolom, de a súlyának jelentős részét nyálka teheti ki, annyi van rajta. Megszabadulok tőle, és félreteszem a botot. Inkább alszom, majd reggel…
Jönnek-mennek a hajók a folyón, megállás nélkül locsog a víz, félálomban, kényelmetlenül telik az éjszaka. Pirkadat környékén felkelek, de meggyőzöm magam, hogy korai ez még a pontyokhoz, visszadőlök picit. Nem aludhattam sokat, úgy fél óra múlva erőt veszek magamon, ledobom magamról a hálózsákot és a nyirkos cipőmbe lépek. Csurom víz minden az éjszakai párától, de a napfelkelte gyönyörű. Nyugalom honol a vízen, komótosan folyik az öreg Duna. Belemarkolok a kukoricába, megszórom a pályát és visszadobom a szakállmentes horgot. Előkészítem a másik botom is, azt is ugyanúgy szerelem, mint a párját, főtt kukorica kerül a horogra. Kicsit lejjebb, kicsit beljebb eldobom, aztán várok.
Rendezgetem felszereléseim a csónakban, s miközben feltörlöm a vizes felületeket, elsül a botom, visít a kiengedett fék, mint a fába szorult féreg. Azonnal ott vagyok, beemelek egy erőset, majd adok neki újra zsinórt, jó halam van, nagyjából öt perc elteltével megjelenik körülöttem. Próbálkozik, de ennek merítő lesz a vége. Úgy is van, egy óvatlan pillanatban alá tolom Orbán Józsi barátomtól kapott fémkeretes merítőm. Ez megvan! Belenézek, s látom, hogy a horog már ki is akadt, amint belazult már el is engedte száját a kampó. Őrül fékhang, szól a másik bot! Rálépek a merítőm nyelére és megakasztom azt is. Jó a buli, csak sűrűn pörögnek az események. Nagyjából negyedórás, kemény fárasztás után kiakad a halból a horog, pedig biztos szép nagy lehetett, bánom is, meg nem is. Panaszra nincs okom, végül is fogtam két szép pontyot, keszegeket. Ami érdekes, hogy a szakállmentes kihozott öt kapásból öt halat, az egyetlen, amin meg volt egy kis akadály kifelé a horognak, az kiakadt. Ilyen ez…
A reggeli mérlegelést már nagyon várom, lemérem a zsákot, ami nyolcvan deka, majd vele együtt a halat is. Tíz kiló harminc, tehát fél kiló híján tízes pontyot fogtam. A másikat besaccolom ötös formának, azt már nem mérem meg, inkább egy közös fotó után visszaengedem mindkettőt.
Legyen minden nagy halnak C&R!
