Horgász akciók 920

A dunai sodrásban

Bár időm nagy részében pergetek, de igazából szinte mindenféle horgász módszerrel szívesen horgászom. Legalább annyira szeretek a nádban feltolózni, mint a dunán úsztatni, vagy feederezni. Ezúttal az utóbbiról lesz szó.

Már sokszor jutottam el oda, hogy a Dunán jobb, ha elfelejtem, amit a Tiszán megtanultam. Ebben semmi különös nincs. A két folyó sebessége, szinttája és emiatt a halállománya is különbözik. A Tisza-tó régióban, ahol leginkább otthon vagyok, a folyó viszonylag lassú, a partmenti sáv igen gazdag táplálékban, a meder iszaposabb, és a potenciális táplálék sokkal inkább helyben van, mint a Dunán.

Legnagyobb folyónk viszont folyamatosan szállítja a táplálékot, a sodrást kedvelő fajok leginkább a gyorsabb részeken találják meg a betevőt. Hiába keresnénk ezeket a szemre kecsegtető meglassulásokban, vagy visszaforgókban. Ezek bizony a gyors vizet részesítik előnyben. Ha őket célozzuk, fel kell venni a kesztyűt, és meg kell horgászni a húzós vizet! Nem könnyű, de megéri.

Ha a Dunán feederezek, egész jól el tudok különíteni két halcsoportot, melyek szóba jöhetnek a horgászat során. Ez a két halcsoport rendre más-más víztípuson található meg. Van persze  némi átfedés, de egy nyári, 20 fok körüli vízhőmérsékleten nagyon jól súlyozhatók ezek a fajok. Ha mélyebb, lassabb vízben horgászom, sokkal nagyobb esélyem van dévérre, karikára és pontyra. Ha a húzós, de sekélyebb részeket célzom meg, a zsákmány nagy része paduc, szilvaorrú, márna, esetleg bagolykeszeg lesz. Előfordul persze egy-egy szép dévér a húzósban, vagy egy kósza márna a mély lassúban is, de az arányok magasan az adott víztípust kedvelő halak felé tolódnak.

Technikailag nagyon sokat segít, hogy csónakból horgászhatok, mert a helyválasztás szabadsága nagyon nagy előny. Volt pár horgászatom, ahol megtanultam, hogy ha a paduc, szilva, márna vonalból szeretnék zsákmányolni, akkor a leggyorsabb vizeket ugyanúgy el kell kerülnöm, mint a leglassabbakat. Ez időnként csupán néhány méter távolságot jelent a parttól. Hogy azért egyszerű se legyen, a pontos hely vízállásonként más és más.

A sodorvonal is változik a mederben található vízmennyiség függvényében, így egy bizonyos hely is lehet jobb, vagy rosszabb. Alacsony vízállásnál szívesen horgászok egy kavicsos szakaszon, ahol egy folyással párhuzamos, nagyjából 25-30 méter hosszú, 6-8 méter széles árkot fedeztem fel. Szépen folyik rajta a víz, de kb. 25-30%-kal lassabb a 10 méterre elhúzó fő sodorvonaltól. Ha hajnalban kimegyek, azt látom, hogy a halak nem a durva húzósban fürdenek, hanem a "pályám" vonalában, a jól folyó, de azért némileg lassabb részen. Budapesti 230-250-es vízen az árokban 2,5 méteres víz lehet, míg a környezetében olyan 80-100 centivel kisebb. Ha a fővárosi vízmérce felmegy 300 fölé, mint oly sokszor az idén, a víz a pályán megváltozik, a sodorvonal távolabb kerül, és már nem a mélyebb gödör adja a halat (talán túlságosan is lassú lesz), hanem a környezetében található sekélyebb rész, ami ilyenkor áll be kb. 2,5 méteres mélységre. Amikor legutóbb felkerestem ezt a helyet, az utóbbi szituációban kellett horgásznom.

Az olyan pályákat kedvelem, ahol viszonylag nagy távolságig adott a hasonló kialakítású mederszakasz. Tapasztalatom szerint az etetés hatására igen nagy távolságból is érkeznek halaink, s ha a csalogató anyagunk hasonló mélységű vízen sodródik egyre messzebb jó esélyünk van, hogy több hal van a hosszabb pályán, ami pont ezt a víztípust kedveli, és egyszerűen több halat foghatok.

A felszerelés összeállításánál mindig a legfontosabb érvem az egyszerűség. A csónakos horgászat során nem kell messze dobnom, így a gubancgátlót simán kihagyom. Egyszerűen kötök egy nagy fület a zsinór végére, amit asszimetrikusan vágok el. Így kapok egy rövidebb, 30-40 cm-es, és egy hosszabb, 80-90 cm-es ágat. A rövidre kötök egy forgókarikás kapcsot, a hosszabbra pedig a horog kerül. A kapocs szerepe kettős. Egyrészt a visszacsévélések alkalmával esetlegesen elforduló etetőkosár okozta zsinórcsavarodást mérsékli, másrész a horgászat befejeztével a nehéz kosarat könnyedén eltávolítom, és a felszerelt botot karc- és sérülésmenetesen szállíthatom.

A horog méretét a csalihoz, vagy a várható halak méretéhez igazítom, de befolyásolja az is, hogy mennyire eszik a hal. Ha finnyásak a kapások, eredményesek leszünk a kisebb horgokkal, míg ha egy pezsdülésben zabálnak, akkor egyszerűbb lesz a dolgunk egy nagyobb horoggal. A kisebbek nálam 8-as, 10-es méretűek, a nagyobbak 4-es, 6-os osztályúak. Ha tényleg nehéz kapást kicsikarni, esetleg felkerülhet még kisebb horog, de mindenképp erősebb, vastagabb húsú termékeket választok. Az erős sodrásban egy jobb márna, vagy egy combosabb paduc nagy ramazurit csaphat, kell a "horogerő" is, hogy a csónakhoz pumpálja az ember. Nem sietettem a fárasztásokat, egy gyors folyón ez hiba is lenne, de a másik véglet sem célravezető, amikor annyira finom a cucc, hogy egy hármas márna fárasztása kicsúszik a negyedórából.

Ha a duna felszerelés állítja össze az ember, bizony jól jön egy kisebb nyeletőfékes orsó a feederbotra. Ha várható jobb ponty, vagy amur, esetleg éjszakai is horgászunk és kevesebb, de nagyobb halat célzunk, a kapások között hosszabb idő is eltelhet, ami a figyelmünket tompíthatja. Egy vehemens amur, vagy egy dunai nyurga úgy rántja ki a botot a csónakból, hogy megmozdulni sincs időnk. Szóval ezekben a szituációkban a nyeletőfékes orsó elkerülhetetlen. Ha a szaporább keszegezés van soron, akkor persze nem feltétlenül kell. De ha már összeállít az ember egy dunai szettet, és nem akar orsót cserélgetni, akkor a nyeletőfékeset kell választani. Én a Mitchell újdonságát tesztelgettem az AvoCast Free Spool sorozat 4000-es méretű modelljeit. Ezek dobjára is rámegy 220 m 0,30-as zsinór - ami untig elég. Főleg, hogy inkább kisebb átmérőjű zsinórokban gondolkodom.

Fontos a jó bot is, de itt más elvek alapján választunk, mint a pergetőknél. Feederes horgászat során nem tartjuk kézben a botot egész nap, az extrém könnyű önsúly nálam nem érv. Sokkal fontosabb, hogy a bot erős legyen, stabilan dobhassunk vele, és a fárasztásoknál se legyünk bajban. Viszont a túlméretezett bot se kellemes, ha végig azt érezzük, hogy feleslegesen erős a nyél, akkor elveszik a horgászélmény. Szóval, mint az élet sok területén, itt is egy középutat javaslok.

A Mitchell nagyon jó árú Fluid Feedereit választottam 3,60-as hosszban és 60-120-as dobosúlyban. A bot kompozit anyagból készült, így bátran terhelhető. Nagyon szép íve van dobáskor és fárasztáskor, s ami fontos, sikerült az akcióját jól eltalálni. A bot eleje megoldja a kisebb halakat, könnyebb kosarakat, de gerince erős, azt használhatjuk távolabbi, lendületes dobásokhoz, vagy kapitális halak fárasztásához. Egyelőre néhány kilónál megálltam, ami a halak méretét illeti, de alig várom, hogy az első dunai amur lecsavarja, és próbálgathassam a határait.

 A Dunán érdemes a feederes horgászatra pár órát rászánni, mert a folyamatos etetés hatására egyre több hal érkezhet, s az időszak vége felé egyre kevesebb időt kell várni a kapásra, s nem ritkán az egyedsúly is egyre nagyobb.

Mivel nem tartok meg soha békés halat, ezért nem is használok haltartó szákot sem a Dunán. Néha jó lenne egy gazdag zsákmányt egy fotó erejéig megmutatni egy beszámolóban, de azt tapasztaltam, hogy a nagyméretű, hosszú, elvileg kíméletes varsaszákokban is alig egy óra alatt a sodrás úgy össze tudja törni a halat, hogy azzal csak felesleges sérülést okozunk nekik. Uszonyaik vége kopik, kisebesedik, és a szák oldalára kenik a nyálkájukat, gyakran a szájuk, és a hasuk is kipirosodik, bevérzik a szák első részére való megérkezéskor. Ez a csónakos horgászat egyik hátránya. Parton találhatunk a száknak lassabb szakaszt, ami kevésbé gyötri meg a halat. Így aztán a zsákmány fotóhoz való gyűjtése nálam kimerül egy csónakba helyezett nagy fedeles etetőanyag-keverő dézsában. Ebben, ha jó ritmusban jön a hal, pár darab hal begyűjthető egy fotó kedvéért. De a halak nagy részét azonnal visszateszem.

Legutóbb egy ritka, nagy becsben tartott halfajt, egy szépséges leánykoncért is sikerült kifognom. Ez volt az első életemben, így különös gonddal kezeltem, és természetesen vissza is helyeztem. Védett halfaj, tanuljuk meg felismerni, hadd gyarapodjon az állománya!

Ajánlom egyébként a pergetőhorgászoknak is, hogy kóstoljanak bele a dunai feederezésbe, mert időnként nagyon szép halakkal, és sok-sok élménnyel kecsegtet ez a módszer is. Sokkal ritkább a betli, mintha műcsalikkal próbálkozunk. A Duna jelenlegi állomány-összetétele is támogatja az ilyen tapasztalatokat.

 

..
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés