Ha el akarom kerülni a pontyokat, nagy mennyiségben szórom a kukoricát, általában beválik, májusban pedig épp aktuális, hogy nékülözzük a bajuszosokat.
Egy új helynek mindig varázsa van, na meg az az ülésdeszkán megakadó pickernek is. Hajlamos vagyok a tuti feladni a bizonytalanért, ez általában igaz rám, ezért úgy döntöttem, még távolabb a "civilizáltaktól" keresek nyugalmat és halakat. Pontytilalom lévén elhatároztam, azért is kukoricázni fogok…
Reggel emberi időben kelek, nem kapkodok, fél napot szenvedélyemnek szánok. Evés előtt elballagok garázsomba a száraz kukoricáért, majd egy vödörre való tengerit levőzök, közben bevágok pár vajas-sárgabarack lekváros kenyeret az arcomba, s még délelőtt nekivágok a folyónak. Egyáltalán nem céltalanul, rengeteg hely van a fejemben, aminek meghorgászását régóta tervezgetem, így elhaladok két kedvenc amuros helyem mellett, még csak nem is lassítok. Szinte perzsel a májusi nap, bár míg haladok a vízen egész kellemesnek hat – a leégés garantált, már most látom.
A hely, amit célba veszek egy mély, nagyjából öt-hat méteres egyenletes medrű, lassú folyású szakasz. Simán beleképzelem a hatalmas amurcsordát, amint a kellemes sodrásban portyáznak fel, s alá. Messziről rálátok a pályára, hál’ isten a vízen senki, de ahogy közelítek, látom, hogy a parton sincs horgász. Ezt már szeretem. Rácsúszok a kiszemelt pontra, ami semmiben sem különbözik attól, ami húsz méterrel beljebb vagy lejjebb van, egységes, hatalmas felületen horgászom, bárhol lehetnek a halak, támpont csak a nekik lesz, méghozzá a vödörnyi kukoricám a fenéken.
Leeresztem a súlyt a fenékre, majd bedobok pár szem kukoricát, megnézem milyen gyorsan merül, majd a vízmélységet figyelembe véve a csónak orránál borítom be, kiszámolom nagyjából hol fog megállni és összeállítom a felszerelést. A kukoricát a horog után fűzöm, kettőt darabot, majd bevetem mindkét botot, egyet nagyjából öt méterre a másiktól folyásiránynak lefelé.
Beállítom a féket, elhelyezem a botokat és hátradőlök székemben. Csörög a telefon, nem is értem, a téli süllőimről érdeklődik egy ismerős közel harminc fokban. Miközben beszélgetünk, intenzív kapásom érkezik, majd kiborítja a nyelet a csónakból. Elkapom, megvan, telefont leteszem azonnal. De nem amur, vagy ha amur, akkor arasznyi. Kis ellenállást azért tanúsít, de hamar fény derül a hal kilétére, hamar a víztetőn pacsál - jászkeszeg. Meg nem lep, többször fogtam már kukoricával a pontyok, amurok között, de kapása még egy jobb pontyéval is versenybe szállhatott volna. Lövök pár képet róla, majd a visszaeresztésről saját maga dönt, és kiugrik kezemből. Rendbe szedem a cuccot, közben üti a másik botot is, bevágok, de üres. Felfűzök még egy kukoricát, hátha békén hagyják – úgy dobom be.
Rángatják a fehérhalak a botokat vagy fél órán keresztül, még egy jobb dévért is kicsavarintok. Nincsenek amurok az etetésen, azonnal szétvernék a keszegnépet. Várok. A nap egyre melegebben süt, kicsit elszámoltam a hosszú nadrágot, de legalább majdnem fekete. Jó háromnegyed órába telik, míg véget ér a botok rángatózása – figyelek. Egyik botom megemelem, közelebb húzom két méterrel a csalit, majd visszateszem az ülésdeszkára. Épp hogy elengedem, mikor apró rezgésekkel jelzi spiccem, valami történni fog. Tipikus amuros kapás, ilyenkor jön az, hogy rúg egy nagyot botom vagy azonnal begörbül. Most görbül, de hogy! Alig tudom felemelni, úgy meglódul halam. Picit visít csak fékem, aztán megáll – igen, tipikus. Odapumpálom a csónakhoz, majd mikor alám ér, kirohan. Nem egyszer, sokszor.
Nem olyan hatalmas, de jól küzd, elég sportos amur. Imádom, mikor a botom a vízig rántja, majd a felszínen fröcsköl. Hat, maximum hétkilós lehet, meg is fárad aztán, nem bírja tovább. Beszákolom, majd fotózás közben ez is kiugrik a kezemből. Ilyenek ezek az amurok, mintha tudná, hogy nem lehet visszaereszteni, de mégis megoldja. Bosszankodom, pedig úgy fejbe vágtam volna, mint törvénykövető és tisztelő állampolgár.
Hazafelé azon tanakodom, kit zavarnak e halak a Dunában vagy a csatornákban, utóbbiban amúgy is hatalmas problémát okoz a hínár, és gondolom hatalmas pénzekért kaszáltatják. Nem lenne jobb inkább benne pár tonna sporthal, ami kizabálná egy jelentős részét és újra foghatnának valamit a sporik is a kis engedélyükért?
