Horgász akciók 920

törpeharcsa címkével megjelölt cikkek

 

 

 

A tavalyi év során több alkalommal számoltunk be a törpeharcsa szelekciós halászat eredményéről, melyet a honlapunkon naprakészen követhettek is az olvasók. A tél beálltával a halászok felszedték a szerszámaikat, így erre az évre befejeződött a munka. Tovább »

Éppen két hete kezdődtek az ökológiai célú szelektív halászatok. Ahogyan az összefoglaló táblázatban is látszik, eddig összesen 3501 kg törpeharcsa kifogása és elszállítása valósult meg. Tovább »

Az utóbbi években központi kérdéssé vált a Tisza-tavi busa- és törpeharcsa-állomány őshonos halakkal szembeni táplálék- és élőhely-konkurenciája. Az egyetlen megoldás a problémára az állománygyérítő halászat, mellyel kapcsolatban már meglehetősen sok tapasztalattal rendelkezünk. Nem férhet kétség ahhoz, hogy érzékelhető eredmény eléréséhez fokozni kell a tevékenységet. Tovább »

A vízhőmérséklet csökkenésével elérkezett az idő, hogy folytassuk a tavasszal elkezdett, de az intenzív horgászlátogatottság miatt nyáron szüneteltetett törpeharcsa-halászatot. Tovább »

A törpeharcsa az ország szinte összes vizében jelen van, gyakran túlszaporodó állománnyal. Vannak, akik szívesen fogják, mert kedvelik ízletes húsát, másokat zavar az egyéb halak horgászatában. Tovább »

2016 tavaszán a Tisza nem volt kegyes a törpeharcsa-gyérítést célként kitűző szakemberekhez, hiszen a nagy kiterjedésű öblözetek a hosszan tartó korai áradás miatt ideális táplálkozóterületet biztosítottak a faj számára. Tovább »

Az enyhe időjárásnak és az áradásoknak köszönhetően már februárban megkezdték a szelektáló halászatot, mellyel a törpeharcsa és a busa populációt kívánja csökkenteni a társaság. Tovább »

A Tisza-tavi téli vízszint beállításával a halak élettere nagymértékben leszűkült. A vegetációs időszak végét, a vízhőmérséklet csökkenése is jelzi. Az összezsúfolódó törpeharcsa rajok csapdába ejtését ezért fokozott erőfeszítéssel végeztük az elmúlt héten. Tovább »

Szezonindító akciók
hirdetés

A halászati őrök felügyelete mellett november 5-én a Kis-Tisza térségéből ismét közel 20 000 db törpeharcsa eltávolítása valósult meg. Tovább »

A Kis-Tisza vonalában elhelyezett csapdák kiváló szelektáló eszköznek bizonyultak, hiszen az őshonos halállomány egyedeit nem, de a rajokban vonuló törpeharcsa állományt annál nagyobb számban ejtették foglyul. Tovább »

 

..
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés