Horgász akciók 920

paduc címkével megjelölt cikkek

 

Bár időm nagy részében pergetek, de igazából szinte mindenféle horgász módszerrel szívesen horgászom. Legalább annyira szeretek a nádban feltolózni, mint a dunán úsztatni, vagy feederezni. Ezúttal az utóbbiról lesz szó.

Nyakunkon az őszi folyóvízi szezon. Márnák, jászok, paducok, dévérek, szilvaorrúak, pontyok és ki tudja még hányféle hal izgatottan várja már a velünk való találkozást a szélvizeken. Vagy valami ilyesmi… Ha évek óta járod a Duna partját, tanulod a folyót, s az elért eredmények is elégedettséggel töltenek el, ez az írás nem neked szól. Nyugodtan lapozz tovább. Ha csak most teszed az első lépéseket a folyóvízi feederezésben (vagy nem is teszed, csak tervezed…), esetleg gyűröd már egy ideje, de az eredmények nem akarnak jönni, talán érdemes beleolvasnod. Megmutatom, hogy én hogyan csinálom. Ha találsz benne bármit, ami később a hasznodra lesz, már megérte. Megírni is, elolvasni is.

Idén a WalterLand Team versenyzői a szokottnál is többet horgásztak folyóvízen, hiszen több nagy hazai és nemzetközi versenyt is rohanó folyón rendeznek 2014-ben. Csillag Laci szerint ez az egyik legösszetettebb és legnehezebb ráadásul legélvezetesebb finomszerelékes módszer, így egyszerűen nem lehet eleget gyakorolni. A Duna fővárosi szakaszának egyes részei erre kiválóan megfelelnek, mert áramlási viszonyai és halfaunája is igen változatos, jól fogható a márna és a paduc, de a dévér mellett jelen van a szilvaorrú keszeg is, amelyek tipikus folyóvízi halak, a maguk sajátos viselkedésével.

A munka ünnepével veszi kezdetét hazánkban a hegyi vizeken a horgászat, ettől az időponttól kezdődően lehet a fenyvesek árnyékában kanyargó patakokban elkezdeni a horgászatot. Mikor elindultam otthonról, még nem volt határozott elképzelésem, hogy hol is fogok kikötni, egyvalami azonban biztos volt, mégpedig az, hogy horgászni fogok. Az sem volt világos, hogy milyen módszerhez nyúlok, legyezés vagy pergetés, de mindegy is volt tulajdonképpen.

 

Megint dunáztam egyet. Jöttek halak szépen, remek idő volt, talán kicsit túl jó is. Néhány kép és néhány gondolat: Tovább »

Szerencsénkre aktívak voltak a halak, jelezték, hogy itt vannak, de nem csak ők mutatkoztak. Tovább »

A mai napon több dolgot terveztem élesben tesztelni itt a Duna fővárosi szakaszán. A magas vízállás miatt a jelenlegi helyszínünkön nagyon húzott a víz, ezért kénytelen voltam nagyobb, számomra már szinte „felfoghatatlan” tömegű kosarakat használni. A hömpölygő vizet a lábunk előtt lepakolt kövezés igyekezte a medrében tartani (amennyire csak tudta), még akkor is, ha ezen a szakaszon hamar mélyül a part, nincs hosszan elterülő sóderos lapály, ahol a víz szépen kiterülne. Tovább »

Dunai pecáim legtöbbjét a fővárosi szakaszon művelem, ám időről-időre ellátogatok a Budapest fölötti részekre is. Valahogy úgy alakult, hogy az idő előrehaladtával egyre távolabb kerültem. Tovább »

Az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy szeszélyes az időjárás, szinte teljesen kiszámíthatatlan. Aki pontosan tudna előre jósolni úgy, hogy az meg is valósul, annak lottóznia kéne. Tovább »

Vannak pillanatok, amikor az ember úgy érzi, minden összeesküdött ellene, valami mély gödör aljára került, amikor legszívesebben üvöltene. Tovább »

A Duna tartósan 350 felett, annyira tiszta, mint egy bögre kakaó. Tovább »

Ülök a hűvös szobában, a hollandok ismétlésben alázzák a spanyol válogatottat. Tovább »

Ingyenes szállítás
hirdetés

Szeptember közepét írjuk. Számomra a márnaszezon lassan a végéhez közelít, de ezidáig egyetlen egy példányt sem sikerült elcsípni kedvenceim közül. Nemhogy nekem, de barátaimnak is nagyon soványan adta a Duna a halat ezen a nyáron. Tovább »

 

Nyíregyháza – A Tisza teljes megyénkbeli szakasza – Tiszabecstől Tiszadobig, a megyehatárig – immár a Sporthorgász Egyesületek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége kezelésében van. Tovább »

Több mint ötezren szavaztak a Magyar Haltani Társaság honlapján októberben elindított közönségszavazáson, amelynek tétje az Év hala cím elnyerése volt. A korábbi évekhez hasonlóan most is három őshonos jelölt közül lehetett választani. A szavazatok közel felével (48%) a harcsa lett a versenyben az első, megelőzve a paducot (37%) és a harmadik helyezett halványfoltú küllőt (16%). Tovább »

Az elmúlt években európai uniós támogatással több vasi patakon valósult meg élőhely-rehabilitáció. Tovább »

Soha ilyen korán még nem ért véget a ponty tilalmi ideje. Már májusban szabadul... Tovább »

A tilalmak csak hétfőn indulnak, ellenben holnaptól már szabadul számos halfaj. Tovább »

Több halfajra is tilalmi idő kezdőik április 15-től. Összegyűjtöttük őket. Tovább »

 

..
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés