Horgász akciók 920

FEHOVA címkével megjelölt cikkek

 

2015 februárjában a 22. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont „A” (fegyver, vadászat) és „D” (horgászat) pavilonjában 18 ország 270 kiállítója vonultatta fel a rendezvény teljes tematikáját lefedő termékeit, szolgáltatásait. A térség legjelentősebb vadászati találkozójaként jegyzett, és egyben a legnagyobb hazai horgászbemutató szerepét is betöltő eseményre 57 ezer látogató érkezett a világ minden tájáról.

21. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás 2014. február 13-16. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Jöjjön el barátaival, családjával a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek leghangulatosabb találkozójára, mely tartalmas és emlékekben gazdag kikapcsolódást ígér kicsiknek és nagyoknak egyaránt! Egy belépővel három kiállítást tekinthet meg!

 

Az idei évben sem szerepelt a terveim között a fegyver, horgász és vadász kiállítás, mert évekkel ezelőtt volt pár negatív élményem, akkor arra az elhatározásra jutottam, inkább kihagyom ezt a lehetőséget. Nem voltam meggyőződve arról, hogy a kedvezmények minden esetben valósak, hogy vétek lenne nem itt hagyni a fizetésem a szuper kedvezmények miatt. A másik, nyomós ellenérv a kicsi terület miatt kialakult tömeg és a számomra érdektelen más kiállítások egy helyen való elhelyezése. Tovább »

 

Sok szeretettel várunk minden hobby és profi horgászt, kedves barátot, ismerőst, szakembert, érdeklődőt a Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon 2016. február 18-21. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Tovább »

A következő néhány napban belépőket sorsolunk a 2015-ös FEHOVÁ-ra. A nyerteseket ezen az oldalon találjátok. Tovább »

Van már ötleted, mit csinálsz február 12 és 15 között? Nem kell tovább pecáznod a lehetőségek közt, ugyanis programod van! Tovább »

A legutóbbi, 21. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításon 13 ország 240 kiállítója, és 50 ezer látogató vett részt. Tovább »

Február 13-án nyit és négy napon át fogadja az érdeklődőket a FeHoVa, a 21. Fegyver, Horgászat, Vadászat nemzetközi kiállítás. Tovább »

Tiszteletét teszi a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban egy igazi világklasszis! Az idei FEHOVA sztárvendége az a kivételesen innovatív pergető horgász lesz, aki a kapitális csukák mágusa, aki többek között a legtöbb Salmo wobblert tervezte, s ezáltal alakítja a horgászat jövőjét. Tovább »

21. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás 2014. február 13-16. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Egy belépővel három kiállítást tekinthet meg! Tovább »

 

..
Tovább a Fishing Time-ra »
Kiárusítás

hirdetés