IX. Magyarországi PontyShow - Ennél pontyosabbat nem találsz!

Kihagyhatatlan kedvezmények, lebilincselő látnivalók, neves horgászok szerte a világból – érdekes programokkal és rengeteg újdonsággal jön november második hétvégéjén a kilencedik PontyShow!


Az óriási érdeklődés szokás szerint nem csak a látogatók, de a cégek felől is rekordot döntött, ugyanis a várható közel száz kiállító százötvennél is több márkával vonul majd fel! A gyártók, képviseletek Magyarországról és szerte Európából is érkeznek, és mindannyian egyedi akciókkal készülnek, sőt többségük már jövő évi újdonságokat is hoz magával! A magyarországi Show idén tíz ország kiállítóit látja vendégül.

Az évről évre – immár kilencedszer – megrendezett PontyShow történetét mindvégig a fejlődés jellemezte. Az idei kiállítás is nagy lépes lesz, hiszen a rendezvény új otthona a Budapesti Vásárközpont A pavilonja, ahol 11 000 négyzetméteren randevúzik a hazai és nemzetközi horgászvilág apraja-nagyja.

Minden bizonnyal hatalmas érdeklődésre tart majd számot a 10x10 méteres épített tó, ahol a látogatók kipróbálhatják az etetőhajókat, vagy beülhetnek a vízre tett gumicsónakokba, sőt akár egy próbakört is mehetnek velük. A „parton” pedig az etetőhajó gyártók, forgalmazók, valamint a csónakos cégek rögtön tanácsot adnak, ajánlattal is szolgálnak – aki vásárlás előtt áll, mindenképpen nézzen körül, hiszen itt minden karnyújtásnyira lesz, így testközelből szerezhet benyomást a termékekről.

Idén debütál a Horgászbörze, ahol nem csak a bolti árak töredékéért szerezhetünk be botokat, orsókat és egyéb felszereléseket, de mindenki beadhatja a saját nem használt holmiját is, és amíg a kiállításon nézelődik, addig a börze munkatársai igyekeznek új gazdát keríteni nekik. Az eladott horgászcuccokért cserébe pedig egy levásárolható utalvány jár, ami beváltható a Fishing Time webshopban.
A kínálat folyamatosan változik a kiállítás ideje alatt, így érdemes lesz többször is visszanézni, itt mindig lehet majd új dolgokat találni!

Tippek az ajándék csalikhoz:

A színpadon idén is nagyméretű LED-falon élvezhetjük az előadások képi megjelenítését illetve illusztrációit, a szünetekben pedig az érdekes és nemkülönben izgalmas horgász filmeket. A casting-pályán a 14-szeres világbajnok, Varga György tart bemutatót, de természetesen a vállalkozó kedvűek ugyancsak próbára tehetik magukat, naponta kétszer pedig össze is mérhetik tudásukat egymással.
Az idei PontyShow sem maradhat szimulátorok nélkül, így azok a felnőttek és gyerekek, akik a vásárlás és nézelődés közben kiadós csatákra vágynak, két fárasztógépen küzdhetnek meg álmaik virtuális halával.

Az autóval érkezők részére a parkolás ingyenes lesz az Albertirsai úton és a főbejárat melletti parkolóban egyaránt. De tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthetjük a Hungexpót: érdemes az Örs Vezér teréről a BKK 100-as buszjáratát választani, mely pénteken (nov. 10.) 09-17 óra között negyedóránként, szombaton (nov. 11.) és vasárnap (nov. 12.) 08-20 óra között félóránként közlekedik.

Értékes ajándék, tombola, felhőtlen szórakozás, fantasztikus programok, horgászok, felszerelések… és persze halak

Ősszel a PontyShow lesz a legnagyobb horgászesemény – nem lehet ennél pontyosabb dolgod!

Idén is vár minden horgászt
a PontyShow csapata

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés