Online ingyenhitel
Bot+orsó kedvezmény

Újabb változások várnak a horgászokra jövőre!

2016.02.06.

A viharos 2016-os évkezdet után, újabb változásokkal szembesülhetnek a horgászok jövőre is.

Gator bakancs 640hirdetés

Az elmúlt év utolsó napján aláírt haszonbérleti szerződés miatt igencsak kapkodósra sikerült az idei évkezdet. Hetek teltek el, míg kiderült mely szervezetek lettek az új gazdái a tavaly még halász Kft-k által kezelt vizeknek, jelenleg pedig arra várunk, hogy a nyomdából a területi jegyek a horgászokhoz kerülhessenek.

A rövid határidők miatt több olyan összevont jegy csak jóval később, esetleg csak 2017-ben lesz elérhető, ami korábban létezett és népszerű volt.

Vannak szakaszok, melyek kedvezőbb feltételekkel lesznek horgászhatók, viszont a gyors és kapkodós váltásnak áldozatul esett pár olyan szakaszjegy is, amit hiányolni fognak a horgászok. Ilyen pl. a fővárostól északra elterülő szentendrei kis Duna ág, melyre tavaly lehetett kedvező árú, csak ide szóló területi jegyet váltani. Idén nem lehet, cserébe az egykori Óbuda szakaszra korábban kiszabott áron délen egészen Tétényig lehet majd horgászni - tehát változatlan áron nagyobb szakaszra lesz érvényes a jegy.



A finomhangolások tehát a 2017-es esztendőre maradnak.
A MOHOSZ tervei szerint mindössze három szakaszra osztaná a Dunát és a Tiszát is területi jegy szempontjából. Ez máris felvet több fontos (elszámolási) kérdést, hisz jelenleg ennél több hasznosítási terület van, és már most van olyan Duna szakasz, amit több szervezet közösen hasznosít.

A Tiszán ugyanaz van tervben. Három szakaszra bontanák a területet, és ilyen értelemben háromféle területre szólna külön jegy. Ott van az egész közepén a Tisza-tó, melynek hasznosítása az ismert jogi herce-hurca miatt ráadásul idő csúszásban van, így 2016-ben ott nem volt hasznosító-váltás.

A mohosz.hu-n olvasható információk szerint közös jegyekre is számítani lehet, melynek árazását úgy szeretnék megoldani, hogy a legdrágább szakasz árának 150%-ánál az összevont jegy nem lehetne drágább.

Határozat van arról is, hogy elkészül egy "országos" jegy is, mely biztosan érvényes lesz a Balatonra, a Dunára, a Tiszára és a Velencei-tóra is. Lehetséges, hogy már 2016-ban is elérhető lesz, de jövőre biztosan!

hirdetés

Horgászhírek

Még több horgászhír »