Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Verekedés lett a vége a horgászatnak

2013.07.28. forrás: Police

Fürdőzni érkezett a síkvölgyi tavakhoz egy fiatalokból álló társaság július 27-én késő délután, de a vizet és a napsütést egy percig sem tudták élvezni - írja a police.hu.

Szezonindító akciókhirdetés

 

Az ott horgászó 30 éves tatabányai Cs. Csaba és a 31 éves tatabányai M. Kristóf amint meglátták a fiúkat és lányokat, trágár szavakkal illették őket, illetve csúzlival feléjük lövöldöztek. A csúzli mellett egy gázriasztó fegyver is előkerült, mellyel Cs. Csaba több alkalommal a levegőbe lőtt. A sértettek megelégelték a folyamatos zaklatást, a tóból kijőve kérdőre vonták a gyanúsítottakat. A válasz egy-egy pofon volt, melyeket dulakodás követett. Miután a verekedés véget ért, Cs. Csaba és M. Kristóf összepakoltak és indultak volna haza, de ezt a helyszínre hívott rendőrök megakadályozták. Elfogták és előállították a két férfit. Gyanusítotti kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek. Ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság.

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »