Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Még mindig nem tudni, ki lesz Füstös Gábor utódja

2014.02.01. forrás: Fishing Time

Egyelőre nagy a csend a balatoni halgazdálkodási társaság körül, ami az új vezérigazgatót illet. Az elmúlt években meglehetősen sűrűn váltogatták egymást a cég vezetői, bizonyára ennek tudatában vállalja a leendő szakember is.

Szezonindító akciókhirdetés

A halászat leállításakor kilátásba helyezték a cég megszűnését, a halászati, halgazdálkodási jog horgászkézbe való átadását. Ilyen kilátások közepette nem lenne csoda, ha nem tolongnának az álláslehetőség után. 

Mai napig homály övezi Füstös Gábor, a halgazdálkodási cég exvezetőjének lemondását, aki egyebek közt új horgászrendet vezetett be a Balatonon. Elképzelhető, hogy legutolsó, novemberben tartott sajtótájékoztatóján elhangzottak miatt kellett távoznia? Ugyanis az új halgazdálkodási törvényben szereplő változások közül többel nem értett egyet szakmailag, egyebek közt azért, mert azokat nem előzte meg semmiféle tudományos kutatás, és mert megbonthatják a tó ökológiai rendszerét.

Vagy azért, mert a busa állományt jelentős ráfordításokkal sem tudták visszaszorítani? Sem a halászat, sem az "Egye ki a busát a Balatonból" felhívás nem vezetett eredményre. Egyesek szerint a tó déli részén található haltermelői tavakból "szökik" a busa a tóba, mások gyanítják, hogy nem is szökik, talán szándékosan teszik őket bele, hogy a halászatot fenn kelljen tartani. Ezekre a kérdésekre a választ nem tudjuk, mindenesetre a mai napig senki nem oldotta meg a balatoni busa-kérdést. 

Elképzelhetőnek tartjuk, hogy ezen események sorozata játszott közre, hogy távoznia kellett Füstös Gábor halászati szakembernek, aki korábban egy parlamenti nyíltnapon kijelentette, hogy tudomásul kell venni, a magyar horgász húshorgász, és korábban azzal érvelt a kapitális pontyok kifogása mellett, hogy eleszi a táplálékot a kisebb fajtársuk elől.

Decemberben az interneten megjelent néhány fotó, ami nyilván nem a busahalászatról kialakított képet támasztotta alá, miszerint százalékosan elhanyagolható mennyiségű nemeshal akad a halászok hálóiba.

Tudomásunk szerint Füstös Gábor kettő napja távozott a cégtől, ennek ellenére utódjáról még semmilyen hivatalos közlemény nem jelent meg. A pecások bíznak benne, hogy a jövőben hasonlóan nagy hangsúlyt fektetnek az orvhalászok, orvhorgászok tettenérésére, és a busa-kérdésben is végre sikerül áttörést elérni.

 

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »