Online ingyenhitel
Bot+orsó kedvezmény

Mindenki bedobta a csalit

2015.08.16. forrás: veol.hu

Tihany - A helyiek és a turisták egy részében visszatetszést kelt, hogy a pecások elfoglalják a rondellákat, sátrakat vernek, akár több napon keresztül is folyamatosan ott tartózkodnak a tóparton. A pecások úgy vélik, ismét üldözik őket. A felek hajlandóak kompromisszumos megoldásra, az ügyet uniós pályázati lehetőség mozdítaná ki a holtpontról.

Camping - Prologic Cruzade 640hirdetés

 A Napló hasábjain nem először foglalkozunk a tihanyi félsziget horgászaival, az önkormányzat és a pecások között feszültséggel. A téma örökzöld, évről-évre visszatér. Ahelyett azonban, hogy elsimulnának az ellentétek, mindig lángra kap a hamu alatt izzó parázs. Mint például most is…
Ezúttal Salgó Béla alsóörsi horgász keresett meg bennünket a problémával. Ő maga 1979 óta horgászik a Balatonon. Azt tapasztalta, az idő múlásával egyre szűkült az a szakasz, ahol partról lehet horgászni. Neki Tihanyig kell mennie, hogy hódolni tudjon a szenvedélyének, de úgy látja, a községben nem megoldott a horgászat lehetősége.

Nem új keletű problémáról van szó, ismerte el Tósoki Imre, Tihany polgármestere. Hangsúlyozta, a helyiek illetve a turisták egy részében visszatetszést kelt, hogy a pecások elfoglalják a rondellákat, sátrakat vernek, akár több napon keresztül is folyamatosan ott tartózkodnak. Kocsival felállnak a járdára, a járdaszegélyre, ezzel akadályozva az amúgy is szűkös közlekedést. Sokan ott hagyják a szemetüket, amit az önkormányzat a saját költségén szállíttat el. Van, aki az út menti erdőben végzi el a dolgát. Különösen a Somosi-öböl és a vitorláskikötő közötti szakaszon váltott ki nagy felháborodást a horgászok kritizálható viselkedése. Mindezt többen jelezték az önkormányzatnál, a Halász utca és az Alsó-kopaszhegyi út környékiek pedig már aláírásgyűjtést is indítottak.

Salgó Béla jelezte, az már régen volt, amikor az apjával reggel egy bottal és egy vödörrel kimentek horgászni, és délre már megvolt a pontyuk is. A mai horgászat egészen más, alkalmanként 50-100 kilogramm cuccot kell kipakolni ahhoz, hogy élvezhessék a horgászat örömeit. Balatonalmádi és Balatonfüred között alig van szabad partszakasz, ezért sok társával együtt Tihanyba járnak, ami közkedvelt a pecások körében.
Csakhogy itt meg harapófogóba kerültek. A parkolóból csak több körrel lehet a cuccokat a vízpartig elvinni. Ha viszont megállnak autóikkal a parton, a rendőr azonnal elzavarja, vagy megbünteti őket. Ha kipakolás után elviszik a kocsit a parkolóba, akkor pedig a halőr szedi össze a gazdátlanul hagyott felszerelést. Az ingyenes parkolók kapacitása kicsi, a fizetős pedig drága ahhoz, hogy több órán át ott álljanak. Szerinte, ha fél kerékkel felállnak a járdaszegélyre, senki nem zavarnak.

Jelezte, mivel a horgászfelszerelés sok, annak helyigénye van. Így is összehúzzák magukat. Ha valaki a tűző nap miatt kitesz egy ernyőt, akkor már vadkempinges? – kérdezte. Azt hallotta, hogy ők fenyegetik a bringásokat, de ez nem igaz, nyomatékosított. Az viszont igaz, hogy szóvá teszik, ha valaki a drágán megépített kerékpárút helyett rendszeresen a járdán közlekedik…
Molnár Lajos Veszprémből heti 1-2 alkalommal jár Tihanyba. Szerinte a pecások nem mindenkinek tetszenek. Vitathatatlan, hogy vannak trehány horgászok, de a többség nem ilyen. De nincs hely a környéken, és lassan már itt se, tette hozzá. A kocsit féltik, volt, hogy feltörték a parkolóban. Úgy vélte, a kerékpárút mellett kialakított vízelvezető árok - ami szerinte csak szúnyogkeltető – lefedésével enyhíthetnének a parkolási gondokon. „Panelban lakom, ez a hobbim. Mit csináljak, menjek a kocsmába dühöngeni? Nem jobb ez?!”

Szintén a rondellánál horgászott Dobszay Győző, aki 50 éve ugyancsak Veszprémből jár Tihanyba. Mióta nyugdíjas, sűrűbben, heti 1-2 alkalommal fordul meg itt. Őt is bosszantotta fenyegetés. „Füreden a Tagore sétányon lehet pecázni! A szomszédból elmentek a külföldiek, mert riogatták őket. Milyen hírét viszik így a Balatonnak?”, fakadt ki.

Tósoki Imre elismerte, a Balatonnál jelentősen beszűkültek a parti horgászati lehetőségek és a tihanyi szakasz a horgászok által nagyon kedvelt. Tapasztalta, hogy egyre több a horgász, ezért nagyobb a parkolási igény. Csakhogy a parkolók az erdőbirtokosság területén vannak, ezeket az önkormányzat egyedül nem tudja bővíteni. Az árkok lefedésre nincs forrás, ugyanakkor ezek sem az önkormányzat területei.
Leszögezte, a rondellákkal kialakított szakasz elsősorban parti sétány, és ezt a horgászoknak is tudomásul kell venniük! Az önkormányzat tenni akar azért, hogy valóban átsétálható legyen! De szó sincs arról, hogy elüldöznék innen a pecásokat. Olyan megoldást szorgalmaznak, hogy zökkenőmenetes legyen a horgászat. Azon dolgoznak, miként lehetne a támfalon kívül horgászállásokat kialakítani. Ehhez hatósági engedélyek szükségesek. Már elkészítettek egy látványtervet is. Úgy vélte, mindez horgászturisztikai pályázati lehetőséggel megvalósítható, anélkül viszont nincs realitása.

Hangsúlyozta, a viták nem zavarják, mert minél többet beszélnek róla, annál előbb megtalálják a végső, mindenki számára megnyugtató megoldást.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, ők nem sokat tudnak tenni a helyzet rendezése érdekében, de minden tőlük telhető módon segítik a probléma megoldását. Jelezte, az nem tolerálható, hogy a horgászok úgy telepszenek le a partra, hogy akadályozzák a közlekedést, és a dolgukat is ott végzik el a közterületen. Ugyanakkor azt is látni kell, a parti horgászati lehetőségek jócskán beszűkültek. Éppen ezért jó megoldásnak tűnik, ha a mellvéden belül, a kövezésnél parti horgászhelyeket alakítanának ki, így a horgász úgy tudna hódolni a szenvedélyének, hogy másokat nem zavar a szórakozásával.
Tremmer Tamás

Horgász akciók 640hirdetés

Horgászhírek

Még több horgászhír »