Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Tesznek a közép-dunai halászok a szabályokra? VIDEÓ

2014.06.01. forrás: Fishing Time

Nemhogy 50 méter, sok varsa között még 5 milliméter távolság sem volt. Valakinek hiányoznak most az eszközök, pontosan 9 darab.

Szezonindító akciókhirdetés

 2014. június 1-én munkatársunk - Vass Csaba, a modern halászat nagy rajongója -, több, szabálytalanul kihelyezett varsára, és varsakaróra figyelt fel a Dunán. Tudván, hogy a területen Kukucska Gyula - rácalmási polgármester-helyettes, és halász - az illetékes hálóval való halfogásban, azonnal megvizsgálta, hogy vajon nem illegális eszközöket látott-e. De bizony. Nem volt nehéz megállapítania, ugyanis a varsák jelöletlenül, és egymás mellett sorakoztak, amit ugye a halgazdálkodási törvény pont nem így ír elő. A hálók kísértetiesen hasonlítottak Kukucska Gyula halászeszközeire, és szakszerűen, ráadásul pont ugyan ott voltak letéve, ahol a halászmester is évek óta varsázik.

Miután fényképezőjével, és kamerájával rögíztette a látottakat, felhívta az illetékes vízirendészetet, akik kisvártatva meg is érkeztek hajójukkal a helyszínre - majd megállapítást nyert a hatósági személyek részéről is, hogy valóban szabálytalanul lettek a varsák leszúrva, így azokat a vízirendőr eltávolította a vízből, majd az örsre szállították, ahol az említett halász is megvizsgálta őket. Bár elmondása szerint a varsák az ő tulajdonát képezték, de azokat már tavaly ellopták tőle. Igaz, hogy az egyiken még az engedélyszámos, névvel ellátott bilétája is rajta volt, de tudomásunk szerint azt is ellopták tőle (tavaly?), és most azzal együtt tették ki.

Az ügyben eljárás indul, vélhetően ismeretlen tettes ellen.

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »