Már a tengeri uborkáknak sincs nyugtuk, annyi orvhalász van

Mindenre elszánt vietnami orvhalászok tizedelik Új-Kaledónia vizeiben a tengeri uborkákat, amelyek kilójáért akár 2000 eurónak megfelelő összeget is fizetnek Ázsiában.


hirdetés

A világ tengereiben sok helyen már alig látni, Új-Kaledónia vizeiben azonban még tömegével van belőle: vietnami orvhalászok már az Ázsiában ínyencségnek számító tengeri uborkára is kivetették hálójukat.

"Hozzávetőleg háromnegyed éve figyeltünk fel rájuk" – mondta a Franciaországhoz tartozó dél-csendes-óceáni szigetcsoport tengeri környezetért felelős szakembere. "Hetven hajót fedeztünk fel, 55-öt pénzbírsággal sújtottunk, ötöt kikötésre kényszerítettünk" – tette hozzá. Több tonna illegálisan szedett tengeri uborkát foglaltak le, öt vietnami kapitány rácsok mögé került.

Az orvhalászok hajóit törzsük kék színe miatt Blue Boats néven emlegetik. Leginkább Új-Kaledónia északi vizein cirkálnak. A halászoknak nincsenek papírjaik, sem pedig pénzük. Jean-Louis Fournier szerint ennek ellenére rendkívül elszántak, a tengeri uborkákat keresve készek akár az életüket is kockáztatni: a vízbe ugorva akár 40 méter mélyre is lemerülnek, oxigénhez csak egy vékony csövecskén át jutnak, amely a hajóhoz van kötve.

Miután kihalásszák őket, az uborkákat megfőzik és kiszárítják. Különösen Kínában közkedvelt, egytálételekhez, levesekhez, orvosságként vagy afrodiziákumként használják.

A csendes-óceáni kis szigetországok és az ázsiai államok is kimerítették már készleteiket – mondta az Új-Kaledónia fővárosában, Noumeában dolgozó tudós, Pascal Dumas. Az uborka kilója 2000 eurót ér.

Új-Kaledónia körültekintően bánik tengeriuborka-készletével. Az északi tartomány nyugati partjainál kialakítottak egy fenntartható tengeriuborka-halászati övezetet. Nyolc fajtát tenyésztenek, amelyeket csak az után szedhetnek le, ha a példányok elértek egy minimum méretet. A halászat engedélyhez kötött, az állományt rendszeresen ellenőrzik. Új-Kaledónia évi 50 tonna szárított uborkát exportál Ázsiába, de próbálja ezt az iparágat anélkül bővíteni, hogy megtizedelné a tengeri élőlény előfordulását.

A vietnami orvhalászat azonban keresztülhúzza ezeket a terveket, és feldühítette a helyi halászokat.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

ORVHALÁSZoKIRÁLYaORVHALÁSZoKIRÁLYa (fikanick)
8 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés