Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Brutális amit művelnek, sorra akasztják a kapitális harcsákat

2015.05.22. forrás: szoljon.hu

Szervezett rabsiccsoportok lopják a méretes halakat a Tiszából – minderről egy felháborodott horgász számolt be. Állítólag a tolvajok már olyan nagyban űzik az ipart, hogy egy-egy alkalommal akár mázsányi halat is kiemelnek a tiltott vízterületről. A rendőrség már akcióba lendült.

Szezonindító akciókhirdetés

– Azért döntöttem úgy, hogy az újsághoz fordulok, mert úgy vélem, már pofátlanság, amit a rabsicok művelnek a tilosban – mondta felháborodottan egy szolnoki horgász, aki kérte, maradjon titokban a neve, mert nem szeretne ellenségeket. Véleménye szerint igen sok embernek lép ezzel a nyilatkozattal a tyúkszemére. – Már itt Szolnokon is minden kezdő horgásznak azt mondják, menjenek el Tiszán a megyehatárig, mert biztos a fogás, hiába tiltott ott a horgászat – magyarázza.

A férfi szerint szervezett csoportokban járnak arra a területre horgászni a tilosba, legtöbb esetben bottal, de vannak, akik csónakkal is bemerészkednek és fogják a méretes süllőket, harcsákat, hiszen a terület oxigéndús vizében hemzsegnek a halak.

– Tudomásom szerint szervezetten mennek ott a dolgok – folytatja. – A saját szememmel láttam, hogy megérkeznek az autók, néhányan kiszállnak botokkal, lemennek a vízhez és elkezdenek horgászni, mondanom sem kell a tiltott szakaszon. Addig az autónál maradó figyelők nézik, nem jönnek-e rendőrök, ellenőrök. Amikor megvan a fogás, amelyre tényleg azt lehet mondani, hogy garantált, kiemelik a halat és visszamennek a kocsihoz. Majd cserélnek: akik eddig figyeltek, azok mennek le a vízhez. Vannak, akik csónakkal is bemennek a tiltott zónába és emelgetik ki a halakat. Szervezett a csapat, mert vannak, akik horgásznak, vannak, akik várják őket a parton, kiadják a halat és már el is viszik. Állítólag a közeli Tiszabőre viszik a halakat, olykor mázsaszámra egy-egy éjszaka. Ha mindezt értékesítik, akár százezreket is kereshetnek vele – magyarázza.

A férfi szerint az ívóhelyre bemerészkedő orvhorgászok veszélyeztetik a halállomány fenntartását is. Ezért is véli úgy, hogy szükséges a hathatós fellépés a rabsicokkal szemben.

– Tiszabura, Tiszabő, Tiszagyenda környékén azt lehet mondani, hogy az orvhorgászatra szakosodtak az emberek, ez náluk már hagyomány, 16-tól 80 évesig lényegében ebből élnek – nyilatkozta Csoma Gábor, a Tisza szakasz kezelését végző Halász Kft. ügyvezető igazgatója. – Halőreink folyamatosan kint vannak a terepen, de 146 kilométer vízszakasz tartozik hozzánk, mindenütt nem tudunk egy időben jelen lenni. Az a legnagyobb baj, hogy mindez szervezetten zajlik, van kereslet ezekre a halakra. A felvevőpiacot kellene megszüntetni, hogy ne érje meg az embereknek ezzel foglalkozni. Addig csak szélmalomharcot folytatunk.

Csoma Gábor azt is elmondta, a múlt heti adatok szerint idén 142 feljelentést tettek, de e mögött több száz intézkedés húzódik. Leggyakoribb a tiltott eszközök használata, elsősorban a gereblyézés, de jellemző a három botos horgászat is.

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »