kategóriák  
Ünnepi nyitvatartás
Online ingyenhitel
Bot+orsó kedvezmény

Pácban a pecások: se rendelet, se állami horgászjegy

2013.12.16. forrás: SONLINE

Az új halászati törvény végrehajtási rendeletét még mindig nem fogadták el, s addig a jövő évre nem tud állami horgászjegyet forgalmazni a szövetség.

Okuma orsó vásárhirdetés

 – Mi lesz a horgászok érdekével? – vetette fel Fülöp József, a horgászegyesületek megyei szövetségének elnöke annak kapcsán, hogy az új halászati törvény végrehajtási rendeletét még mindig nem fogadták el, s addig a jövő évre nem tud állami horgászjegyet forgalmazni a szövetség. Pedig – mint a szakember lapunknak jelezte – minden tervezetnek megfelel a szervezet.

– A kedvezményes balatoni jegyeket decemberben lehet forgalmazni, mely állami jegy nélkül nem adható ki – jegyezte meg Fülöp József, aki szerint sok kiskeresetű, nyugdíjas ebben az időszakban szokta kiváltani a dokumentumot, mások karácsonyi ajándéknak vásárolják meg. A gondok kapcsán azt is megemlítette: a területi jegy egész évre szól, de ha csak később sikerül kiváltani, úgy eleve rövidebb ideig használhatják ki a lehetőséget a horgászok, így sérülhet az érdekük.
A szakember gondnak tartja azt is, hogy problémás a SZÁK (Számítógépes Állami Jegykiadás) program is, mely szerinte hol működik, hol nem, s ez hosszabbá teheti az ügyintézést.

A megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága – a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvényre utalva – közölte: a végrehajtási rendelet még valóban nem készült el, 2013. december közepére várható.
– A végrehajtási rendelet elkészülte után köthetőek meg a bizományosi szerződések, ezt követően kerülhet sor az állami horgászjegyek értékesítésére – tájékoztatták lapunkat. Kérdésünkre azt is jelezték: a SZÁK program folyamatos karbantartás alatt van és számos új elemmel bővült, de használható, a nagy forgalmat lebonyolító bizományosok sem panaszkodnak rá.

Szezonindító horgász akciók 640hirdetés

Horgászhírek

Még több horgászhír »