Jogszabálysértő halászt fogott Tiszalöknél a NÉBIH Állami Halőri Szolgálata

Bejelentés alapján tartott ellenőrzést szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állami Halőri Szolgálata (NÉBIH ÁHSZ) Tiszalök környékén. Az akció során egy többszörösen szabályszegő halásznál és segítőjénél csaknem egy mázsa halat foglaltak le a halőrök. A halász akár 300.000 Ft bírságra és a halászattól, horgászattól történő 3 éves eltiltásra számíthat.


hirdetés

 A NÉBIH ÁHSZ halőrei bejelentés alapján tartottak ellenőrzést március 8-án Tiszalök térségében. A járőrözés során ellenőriztek egy halászt a csobaji oldalon, aki 19 kg halat mutatott be a halőröknek. A fogásból 9 kg aznapra, 10 kg pedig előző napra volt beírva a fogási naplójába.

Az ÁHSZ járőrei távozást színleltek, de továbbra is megfigyelték a halászt. Ennek során észlelték, hogy az ellenőrzött halász kísérője halakat pakol zsákokba, majd azokat elrejti, és újra csatlakozik társához. Az ÁHSZ járőreinek újbóli intézkedése során a kísérő elismerte, hogy a zsákokban lévő halat a halász fogta az elmúlt 2 napban, ő pedig segített elpakolni és elrejteni a fogást. Mivel bűncselekmény gyanúja is felmerült az ÁHSZ értesítette a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársait, akiknek kiérkezésekor a halász elismerte tettét.

A halásznál és társánál több mint 87 kg halat (94 db bagolykeszeget, 72 db dévérkeszeget, 64 db karikakeszeget, 6 db jászkeszeget, 5 db balint, 2 db paducot, 1 db süllőt és1 db bodorkát) találtak a halőrök. A halak piaci értéke meghaladja a 146.000 Ft-ot. A halász jogosulatlan halászat elkövetésével gyanúsítható, megsértette a fogási napló vezetésének szabályait, nem tartotta be a mennyiségi korlátozást, valamint több halfaj esetében a méretkorlátozást és a tilalmi időt sem. Cselekedetéért akár 300.000 Ft bírságra és a halászattól, horgászattól történő 3 éves eltiltásra is számíthat.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

jaguárszemjaguárszem (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

39
jaguármancsjaguármancs (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

38
Orsós Jaguár az idegbeteg ;-)Orsós Jaguár az idegbeteg ;-) (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

37
Orsós Jaguár az idegbeteg ;-)Orsós Jaguár az idegbeteg ;-) (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

36
jeguárjeguár (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

35
juguarjuguar (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

34
joguárjoguár (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

33
joguárjoguár (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

32
Orsós Jaguár az ORVHALÁSZok KIRÁLYaOrsós Jaguár az ORVHALÁSZok KIRÁLYa (fikanick)
9 hónapja

Mink iten a tiszán orv halásszúnk és fűrödünk is e!
Iten vagyóKK én a KIRÁLY! ;-)

31
joguárjoguár (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

30
jáguárjáguár (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

29
jaguárjaguár (fikanick)
9 hónapja

KAMU GÉZA

28
jaguárjaguár (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

27
jaguárjaguár (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

26
orvhalászok.én.isorvhalászok.én.is (fikanick)
9 hónapja

Anyukám dezodorát elcsórtam! TECCIK? ;-)

25
orvhalászok.én.isorvhalászok.én.is (fikanick)
9 hónapja

SAJNOS nekem sincsen több eszem. :-(

24
orvhalászok.én.isorvhalászok.én.is (fikanick)
9 hónapja

Ismét csak bocsánatot kell kérnem. Itt jártam ma délben, ám akkor nagyon igedállapotba vótam. Abbó kifolyólag megint sztikozódtam itt NAGY betűkkel is írva. Sajnos elfogyott az idegcsillapítóm, de már szereztem. (Anyu adott, mert szerzett rá pénzt.) Most éppen jobban vagyok. SAJNÁLOM, hogy ilyen HÜLYE VAGYOK! ELNÉZÉST és BOCSÁNAT! :'-(

23
orvhalászok én isorvhalászok én is (fikanick)
9 hónapja

Moderáld le magad te SZEMÉTLÁDA.Aki elhiszi a bocsánat kérésemet haljon meg a pontymatracán és még más baja is legyen erről ennyit.

22
orvhalászok én isorvhalászok én is (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

21
ORVHALÁSZoKIRÁLYaORVHALÁSZoKIRÁLYa (fikanick)
9 hónapja

Mindenkitől ELNÉZÉST KÉREK itt, hogy az elmúlt órákban és napokban idegbeteg módjára írogattam ide, sértegetve a horgászokat! Sajnos szomorú gyerekkorom volt. Rengeteg nyugtatót kell időnként bevennem, de még úgy is szörnyen utálatos tudok lenni. Most éppen szedálva vagyok, ritka normális percek ezek számomra. BOCSÁNAT!

20
xanaxxanax (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

19
xanaxxanax (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

18
xanaxxanax (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

17
xanaxxanax (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

16
xanaxxanax (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

15
xanaxxanax (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

14
xanaxxanax (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

13
SEDUXENSEDUXEN (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

12
SEDUXENSEDUXEN (fikanick)
9 hónapja

A hozzászólást moderáltuk (a szerk.)

11
ORVHALÁSZokKIRÁLYaORVHALÁSZokKIRÁLYa (fikanick)
9 hónapja

BECSÜLETES senki?1 milliárdból egyedül vagy,de gondolom nem éhezel,mennyit ér a horgász szerkód?

10
ORVHALÁSZokKIRÁLYaORVHALÁSZokKIRÁLYa (fikanick)
9 hónapja

A kormoránról miért nem ugatsz seduxen,ha már nem lessz hal VÁJJÁK ki szemeid.

9
ORVHALÁSZokKIRÁLYaORVHALÁSZokKIRÁLYa (fikanick)
9 hónapja

Ne nyavalyogjatok már,hisz tonnaszám öntik a halat a balcsiba,talán ott ti is tudtok fogni belőle 1 két darabot ha hamarabb értek oda, siessetek nagy hohók és császárok a szuridat add be anyádnak de siess, meg ne előzzenek!!

8
SEDUXENSEDUXEN (fikanick)
9 hónapja

Megtaláltalak a neten! Nézd csak! Itt vagy:

7
SEDUXENSEDUXEN (fikanick)
9 hónapja

Te orvhalászok leghülyébbje! Habzik a szád, megvesztél tán? ;-) Gyere, kapsz egy szurit és megnyugszol! ;-)

6
1 becsületes senki1 becsületes senki (fikanick)
9 hónapja

ORVHALÁSZokKIRÁLYa nem átkozódni kéne!Az ilyen patkányok miatt csökken a halállomány!Nem kell rögtön a politikával jönni!Gondolom azért lázongsz,mert te is egy vagy a sok közül aki eddig ész nélkül,a szabályok betartása nélkül dézsmálta a vizeket!Utána meg nyavalyogtok,hogy miért nincs hal telepítve!Trágárkodsz,és támadsz amikor nem is szólt senki rosszat hozzád.Lopják az országot,milliárdokat sikkasztanak sajnos ebben igazad van!De itt nem politikáról van szó,hanem horgász vizeinkről.

5
ORVHALÁSZokKIRÁLYaORVHALÁSZokKIRÁLYa (fikanick)
9 hónapja

A halászathoz látom annyit értesz, vagy olyan kevés vagy hozzá mint sitten a vészkijárat!Egy 1x1es csalihálóval is lehet mázsákat fogni okoska ehhez mit szólsz? Nem ez a bűnözés "BAZDMEG"

4
ORVHALÁSZokKIRÁLYaORVHALÁSZokKIRÁLYa (fikanick)
9 hónapja

Te idióta!ITT meg a te jövödről van szó.Remélem nem kapsz majd EGY forint nyugdijjat sem de úgy gondolom,hogy neked nem is kell, mert ott vagy a nagy menők között.A kormoránok percek alatt sokkal többet fognak ki, mint ez a( szerencsétlen) halász.ORVHALÁSZ iskolát inditok,jelentkezzhetsz HALŐRKUTYA!!!Hol vagy császár? melyik szennyvizbe folyóban az országházban?

3
HALŐRCSÁSZÁRHALŐRCSÁSZÁR (fikanick)
9 hónapja

Te hülyegyerek! Itt a halálomány jövőjéről van szó és nem kell párhuzamot vonni a politikával és a nagy kaliberű politikusbűnözőkkel. Ez a muki 48 órán belül majd' egy mázsa halat kiszedett a vízből (nem is értem, hogyan tudta azzal a kisszerszámos emelőhálóval ennyit) amit mások egész év, illetve éves szezon alatt sem bírnak összefogdosni apránként! Az ilyen kormorán-vidra emberszabású, telhetetlen alak a kisszerszámos halászokat is lejáratja. Ott is van ugyan olyan szabályzás, mint a sporthorgászoknál! Aki ennyit kifog (szerintem valami más módszerrel fogta ennyi idő alatt és nem azzal a kis emelőhálóval egy helyben) az eladásra halászik és nem a saját és családja szükségleteire. Te meg magadat átkozd, a butaságodért. ;)

2
ORVHALÁSZKIRÁLYORVHALÁSZKIRÁLY (fikanick)
9 hónapja

Hol van ez a milliárdokhoz,amit a nagyok nyúlnak szemrebbenés nélkül!Azt kellett volna megszüntetni nem a halászatot,átkozottak!!!!

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés