Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Világrekord muskie-t fogtak!

2015.11.14.

Az amerikai Minnesotában megfogták minden idők egyik legnagyobb amerikai csukáját, azaz muskie-ját.

Szezonindító akciókhirdetés

Egy Robert Hawkins nevű amerikai legyes horgász barátait látogatta meg Lake Mille vízterületen. A cimborák nagyon gyengén kapó halakról és sikertelenségről számoltak be.

Ez volt az egyik oka annak, hogy azon a napon a legyes horgászat mellett döntött. Valószínűleg úgy gondolta, hogy a muskie-k már nagyon sok wobblert és hagyományos csalit láttak, talán könnyebb lesz azokat becsapni valami nagyméretű streamerrel.

Számítása bejött. Elmondta, hogy magát a kapást nem látta, inkább csak érezte, ahogy a csuka leüti a műcsalit. A megfrelelően erős, speciális műlegyes felszereléssel keményet bevágott, és ekkor villant meg a hal. Akkor már tudta, hogy nagy valószínűséggel ekkora muskie még nem volt a horgán.

Maga is meglepődött, hogy milyen kis ellenállást tanúsított a megakasztott hal. Nagyon rövid idő alatt szákba került. Erről később azt nyilatkozta, hogy az ilyen idős, extra nagy halak védekezése szerinte már nem az igazi. Viccesen hozzátette, hogy hosszabb időbe telt a legyet elkészíteni, mint az óriási halat kihúzni.

A hal hossza csaknem 145 cm volt, a súly pedig meghaladta a 22 kg-ot! Az International Game Fish Association’s (IGFA) nagyon sok kategóriában tart számon  világrekordot. A megfogott és visszaengedett (legnagyobb és legnépszerűbb) kategóriában ilyen hosszúsággal még nem regisztráltak muskie-t, így ha minden körülményt szabályosnak találnak, megdőlhetett a világcsúcs.

A jelenlegi rekordot egyébként egy quebeci pecás, Mark Carlson tartja mintegy 133 cm-rel. Az a fogás 2013-ban esett.
 

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »