kategóriák  
Online ingyenhitel
Bot+orsó kedvezmény

Előnevelt csukákat telepítettek a kistolmácsi tóba

2013.05.02. forrás: MTI

A ragadozóhalak állományának gyarapítása érdekében 4 ezer csukát telepítettek a napokban a Zala megyei kistolmácsi víztározóba, ahol májusban és júniusban feloldották a pontyfogási tilalmat is - tájékoztatta a tó tulajdonosa, a Zalaerdő Zrt. csütörtökön az MTI-t.

Horgász pénztárca ponty mintávalhirdetés

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. buzsáki halastavaiban fejlődött csukák a zalai halászati hatóság, vagyis a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának ellenőrzését követően kerültek új otthonukba, ahol már jövő őszre elérik a fogható méretet. A csuka természetes úton és a Zalaerdő rendszeres telepítése révén is jelen van a több mint 11 hektáros vízfelületű tóban.

A társaság tájékoztatásából kiderül: a tó jelenlegi halállományát telepített halfajok és természetes úton belekerült halak alkotják. Tavaly 2 ezer előnevelt csukát, 6 ezer előnevelt süllőt, valamint 2 ezer előnevelt balint telepítettek a víztározóba, ősszel pedig mintegy 10 mázsa, másfél és 3 kilogramm közötti súlyú ponty érkezett a Tógazda Halászati Zrt. halastavaiból Kistolmácsra. Idén márciusban több mint 500 kilogramm balatoni vegyeskeszeggel gazdagodott a tó halállománya.

A Zalaerdő közölte azt is: a Zala megyei halászati hatóság a tulajdonos kérelmére, halászati szakértői vélemény alapján engedélyezte idén májusban és júniusban a ponty horgászati tilalma alóli felmentést, vagyis a kifogott halakat megtarthatják a horgászok.

 

Szezonindító horgász akciók 640hirdetés

Horgászhírek

Még több horgászhír »