Nagy nyári leárazás 920

2016-ban végleg megszűnhet a kereskedelmi halászat vizeinken?

Egyszer, s mindenkorra véget vethet a kormány az ősi mesterség álcája mögé bújtatott kizsákmányoló halászatnak. De miért is lenne másként, hisz már 2006-ban is ez volt a cél.

Nagy nyári leárazás 640
hirdetés

Magazinunk információi szerint a "X. A halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény módosítása" végleg kizárná a vizeinket gátlástalanul évtizedekig fosztogató kereskedelmi halászatot, s végre a horgászati hasznosításra, a horgászturizmusra koncentrálna.

A horgászok és halászok között évek óta hatalamas ellentét feszül. Folyóvizeink jelentős hányadán halászati hasznosítás zajlik. A hasznosító joga és kötelezettsége többek között a halőrzés, telepítés, területi engedélyek kiadása vagy a halálományra káros kormorán riasztása, gyérítése. Ennek ellenére a horgászok beszámolói szerint a vizeken szabadrablás zajlik, a halászok tilalmi időben is hálóznak, a kormoránoktól fekete a víz, orvhalásszal, tilosban járó halásszal sűrűbben találkozni, mint halőrrel, nem is beszélve a fantom telepítésekről. Míg a Balatonon, Tisza-tavon egymást követik a halőrök által megbuktatott orvhalászokról szóló hírek, addig a halászati hasznosításban lévő folyókon nagy a csend, mintha ott minden rendben volna, pedig korábban a Baja-Hal Kft. még pályázati összeget is nyert halőrzési eszközök beszerzésére, ennek ellenére általános, és elfogadott 3 bottal horgászni a bajai Dunán.

Az új törvény kimondja, hogy a közelgő vízjogi pályázatok elbírálásakor halászattal szemben előnyt élveznek majd a horgászati hasznosítók. Ráadásul a 2013-as törvényt azzal egészítenék ki, hogy:

2016-os évtől kezdve kereskedelmi célú halászatra jogosító engedély nem lenne kiadható.

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

gyurcsányferkógyurcsányferkó (fikanick)
4 éve

szemét fidesz! az az oka mindennek! de jó, hogy itt is lehet teli pofából szidni! hurrá! ;)
(éljen a munkásőr horgász egyesület!)

46
hirdetés (x)
nyuszifülnyuszifül (fikanick)
4 éve

félek nem a tervszerű hal gazdálkodás a cél,a pénzemért ne csak a parton üljek,hanem bujtatott jóllfizető állások megszerzése a cél,és fideszes cégek milliós megbizatása megint csak lehúzás lesz

45
nyuszifülnyuszifül (fikanick)
4 éve

gondolom a lévai birodalom is állami kezelés alá kerül,vagy csak a javak megszerzése a cél, mint a földeladások fityiszes banda számára,

44

Nem fogok többet látszólag a ker. halászat mellett lobbizni.De: A halászat mérhető hatását a halállományra akkor lehet pontosan megállapítani, ha az összes más hatást kiszűrjük. Erre sajnos nincs mód.Így viszont nem lehet csak megbecsülni, ami nem korrekt.Abban egyetértünk, hogy ha betiltják, akkor csak több lehet a hal majd, csak a mértéke nem lesz olyan nagy,mint sokan várják..

43

Nincs harag, ne is legyen. csak a módszer nem tetszik Olyan, mint amikor beszaladt két terrorista egy faluba, és erre lebombázták az egész falut.Persze hogy rendbe kell hozni a halsűrűséget.de ehhez összefogásra van szükség.És valóban úgy, hogy mindenkit bevonni a probléma megoldásába.Üdv mindenkinek.

42

Kedves Juhász Ferenc! Láttál már olyat, hogy hivatalos, államilag elismert, pénzért váltott bakrablóengedély, te ....? Nem vagyok halász, Fishmageddon, nem is akarok lenni, ilyen címeres ökörségeket olvasva meg pláne nem.Ti mindnyájan a halászat ellen vagytok. Én meg nem. ennyi a különbség. Ennyi erővel minden horgász is húzhatna a vizekről. Hogy van engedélyük? Kit érdekel, A hazavitt hallal a közös vagyont károsítják.Ezt mondom a ti logikátok szerint. Mindig mindent jobban tudtok,még meg se történt, de már tudjátok. A telepítést ki titkolja? Jogotok van részt venni az eseményen, csak be kellene menni egyeztetni, emberek! Minden halgazdálkodással kapcsolatos bizonylatot jogotok van megismerni, ha az adott területen jogosultak vagytok horgászni.Utána, ha valami nem stimmel, lehet nyekeregni!

41
vidrapsicvidrapsic (fikanick)
5 éve

uraim ! miez a sárdobálás ! szerény véleményem hogy egyik tábor sem szent , sem a halászok sem a horgászok. mindkét tábor szereti azt az ősi szokást , hogy ( gyüjtögetés , zsákmányszerzés ) . magamat is beleértve. van mindkét táborban egy kevés ( becsületes ember ) -de nem sok. viszont az azért az nem mindegy hogy egy horgász ha esetleg tud annyit fogni hogy legyen mit ellopni , ( amire folyóvizen igen kicsi az esély . és esetleg pár kilóban mérhető. viszont hálóval azért kissé jelentősebb a mennyiség ! kicsit sajnálom őket, de valóban ez már sok éve látszik hogy a tisza is egy agyonszűrt, papíron telepített és folyamszabájozással tönkrevágott szép vizünk. a kanyarok elé berakott sarkanytyuk az összes természetes langót gödröt eltűntették , a halaknak nincs élettér. vagy folyamatos úszás vagy parti karikába beleúszás ! és még a kormoránok sem javítják a helyzetet. azért én bízom benne hogy javulni fog ez 2016-tól !

40

Kár amúgy a szót fecsérelni, a halászat megszűnik, ÉS NEM VÉLETLENÜL.
El lehet gondolkodni az okain.
Nyilván ha az a pár halász mértékletesen halászott volna, akkor nem kerültek volna most ebbe a helyzetbe. Mostmár késő okoskodni, meg bizonygatni a hülyeségeket.
Nem mellesleg ezt az utat végigjárta egy csomó más ország is az elmúlt 10-20 évben. Az eredmény: újra lett hal, a régi halászok meg ástak maguknak tavat és termelték a halat abban. És átszoktatták szép lassan őket a természet kizsákmányolásáról a rentábilis, ésszerű vállalkozások működtetésére. És leszoktatták őket az adócsalásról. :)
De azért ugye nincs harag? ;)

39

Ahogyan a bankrabló is azért bankrabló, hogy bankot raboljon, te szerencsétlen!
De ezzel nem a köz javát szolgálja, hanem a közös vagyon ellenében a sajátját.

38
Fishmageddon
5 éve

Csak nem Benned is egy halászt tisztelhetünk? :)

37

Jellemző, kotorásszatok más zsebében.Honnan a jó,... ból tudjátok, hogy adót csaltak? Mit bagatellizálok el? Kiderült, hogy tizede a lóvé de még így is sokalljátok?Csak hogy mindenáron igazatok legyen?A halász azért halász, ti szerencsétlenek, hogy halásszon, Engedéllyel, hivatalosan teszi, mint a horgász .

36

Jellemző, kotorásszatok más zsebében.Honnan a jó,... ból tudjátok, hogy adót csaltak? Mit bagatellizálok el? Kiderült, hogy tizede a lóvé de még így is sokalljátok?Csak hogy mindenáron igazatok legyen?A halász azért halász, ti szerencsétlenek, hogy halásszon, Engedéllyel, hivatalosan teszi, mint a horgász .

35
japan
5 éve

Bocsánat még egyszer,de vasárnap reggel még kicsit kótyagos az ember.Tehát 600000ft 5 napra 3 embernek az 40000ft/fő/nap(remélem ez már pontos).Szerintem nem ez volt az egyetlen alkalom.Minden áradáskor hallani őket éjjelente halászni.Keresztbe lerekesztettek ágakat,nagyon óvatosan kellett motorozni,így is többször felakadtam a hálójukban.Márciusban, áprilisban mindig lehet tőlük süllőt venni,itt gyorsan terjed az info.Ponty íváskor is vízen vannak.A szabályok,ha nem tartatják be őket sz...t sem érnek.A 15 év alatt(50 peca/év) kétszer ellenőriztek rendőrök,halőrrel nem találkoztam.Olyanról,hogy halászt megbüntettek volna,még nem hallottam.Nagyon ügyesen vagy nagyon szabályosan csinálják.

34
japan
5 éve

Bocsánat még egyszer,de vasárnap reggel még kicsit kótyagos az ember.Tehát 600000ft 5 napra 3 embernek az 40000ft/fő/nap(remélem ez már pontos).Szerintem nem ez volt az egyetlen alkalom.Minden áradáskor hallani őket éjjelente halászni.Keresztbe lerekesztettek ágakat,nagyon óvatosan kellett motorozni,így is többször felakadtam a hálójukban.Márciusban, áprilisban mindig lehet tőlük süllőt venni,itt gyorsan terjed az info.Ponty íváskor is vízen vannak.A szabályok,ha nem tartatják be őket sz...t sem érnek.A 15 év alatt(50 peca/év) kétszer ellenőriztek rendőrök,halőrrel nem találkoztam.Olyanról,hogy halászt megbüntettek volna,még nem hallottam.Nagyon ügyesen vagy nagyon szabályosan csinálják.

33
Fishmageddon
5 éve

Azért négy nap alatt 600.000 Ft-ot kitermelni, és ráadásul adótcsalni az nem semmi, hiába is próbálod geza.szabo.587 elbagatellizálni.
Te már láttál olyat, hogy a Dunába telepítettek? Na ugye. Nem véletlenül titkolják mindig az időpontot és a helyszínt. Az ilyen telepítések mindig csak papíron történnek meg.

Persze a horgászokat sem kell félteni, azok is hordják a halat keményen. A halászat beszüntetése jó irány, de tenni kéne a horgászokkal is valamit (pl. általános halelviteli tilalom pár évre, plusz teljesen lezárt területek), meg a kormoránokkal is (kilőni mindet). Meg az ukrán/román/német teherhejókkal betarttatni a sebességhatárt. Vagy még jobb, megrakétázni őket, jó kis haltartó helyek lennének belőlük.

32

Jó lesz az 600000. nek is Ez is egy hasonló túlzás, kedves horgászok. Nyilván azért kevés a süllő, mert kifogtak 20 mázsa dévért. Ez már egyébként tiltott. Telepítésre nem szabad elvinni a halat A betett halat visszafogták. Ha nem többet, mint amit betettek, akkor mitől lett kevesebb a hal?Persze ez így értelmetlennek tűnik, egyébként az is.Csak megmosdatják a halat. Vannak kötelező telepítések, amiket muszáj megcsinálni.

31
japan
5 éve

Bocsánat 5 mázsát,de az össz. fogásuk kb 20 mázsa volt.Ha 300ft/kg -mal számolunk 6 millió kikerekedett belőle(számlát,adót felejtsd el).Szegény halászok.Ezért ragaszkodnak annyira a Dunához.

30
japan
5 éve

Sziasztok!Négy éve dévér íváskor közelről láttam egy halász brigádot működni.Vérlázító volt.A halakból folyt az ikra.Azon a napon 15 mázsát tettek tartályokba és vittek magántavakba(5 napig tartott az akció).Persze telepítenek is halakat viszonylag zártabb ágakba,de két nap múlva visszafogják(Láttam,nemcsak hallottam róla).Panaszkodni annál a cégnél(Győri Előre htsz) lehetne,aki alkalmazza őket.Talán ez a gátlástalanság is befolyásolja a halak mennyiségét a Dunában.Kb.15 éve járom csónakkal a Szigetközt, a halak száma drasztikusan lecsökkent (harmadára , negyedére).Felénk nincs horgászturizmus,mindenki csak egyszer jön.Pedig a környezet gyönyörű és hihetetlenül üres.Eljárunk a Tiszára horgászni,szerintem ez abnormális.

29
miska
5 éve

madarak

28
miska
5 éve

Itt, az alsó-Tiszán a vízkezelő megtiltotta a horgászok számára az ivadék mentést,pedig nagyon sokan szívesen résztvettünk volna benne.Ehelyett a madarok zabálták fel a kishalakat,amit nem,szárazra kerülve pusztultak el.Na többek között ezért is utáljuk a halászokat.

27

Bocs, sziasztok, megint én vagyok.Örülök annak, hogy krisrob elég halat talált, annak ellenére, hogy ott folyik halászat, és nem 11 éve.Viszont hogy mennyit, és mikor fogtak, vagy mostanság fog a halász, azt én tudom, mert jó része nálam köt ki.Ekkora vízterületről nevetségesen kevés.Kíváncsi vagyok a nem feltétlenül helyes következtetésekre. Amik persze lehetnek nem feltétlenül helyesek.No még egy dolog: A mióta Bős dolgozik, mérhetően kevesebb a dunai hal, 1991 óta folyamatosan figyeljük. A természetes szaporulat kis részét engedi át. Az ívások sikerességével nincs baj, az ivadékok túlélésével már inkább lehet. egyrészt a géb zabálja öket, másrészt a nem józan ukrán kapitányok hajói által keltett hullámok lökik ki őket a mederböl, és sokszor képtelenek visszatérni a hullámmal.Minden évben, ha a körülmények úgy hozzák, többször is van ivadékmentés, ami apadáskor segíti visszatérni az ivadékot. Nem sok horgász van ott ilyenkor.A kormorán meg sajnos nem hallgat a szép szóra Tudjátok, mikor volt a legtöbb és legszebb hal a Dunában? Amikor a legszennyezettebb legkoszosabb volt, mert beleengedtek rengeteg háztartási szennyvizet, ami plusz biomasszaként táplálékul szolgált. Aztán ahogy tisztult a víz átalakult a fauna, lásd gébfélék. Nem sírom vissza a szennyezett vizet, ne értsetek félre.De ilyen példák is megmutatják, hogy sokszor a fejlemények ellentétesek lehetnek a vártnál.A Duna nagyon kitisztult, mégis kevesebb lett a hal benne, tehát nem hozta a várt eredményt a tisztaság.Üdv.

26
krisrob
5 éve

Sziasztok!
Egyrészt van igazság abban, amit Géza ír, miszerint a halállomány alakulása nem vezethető vissza egyetlen tényezőre, abban szerepet kap a mértéket nem ismerő (szabálytalan) horgászat is.
Viszont vannak dolgok, melyekből erőltetett, és nem feltétlenül helyes következtetéseket vont le.
Ahogy én látom, az Óbuda Szöv. (még) kezelésében lévő vízen 11 éve 99 %-ban ragadozóra horgászva:
- nem csökken az állomány, eltérően alakulnak az évek, de összességében nem csökken, sem darabszámban, sem méretben;
- Amióta radarom van, minden alkalommal rácsodálkozom a vízre, hogy mennyivel (nagyon sokkal!!) több hal van, mint amennyit korábban sejtettem. Más kérdés, hogy abból mennyit tudunk megfogni (keveset:-))
- a tavalyi év volt az első, amikor egy fő kereskedelmi halász volt, előtte min. 5-6;
- A fő halászati időszak a tavaszi áradás/ívás, és az ősz, tél eleje, a bandába állás és azt követő időszak. (Ezzel személyesen szembesültem több alkalommal is.) Mert akkor hatékony és rentábilis...
- Ennek hatása a halállományra nem összevethető a horgászat hatásával;
- Amíg nem egyedül volt, a kollégái ősszel rendszeresen húzták a márnás pályákat (is), ennek hatása szintén nem mérhető a horgászat hatásával, szerintem;
- minden tolvaj-csalót meg kell büntetni, függetlenül attól, hogy halász vagy horgász;
A természetes vizeken, folyóinkon az új hasznosítóknak (mert szerintem lesznek újak) három fő feladatuk kell, hogy legyen a jövőre nézve:
1. Amit csak lehet, meg kell tenni az ívások sikerességének elősegítésére.
2. Hatékony és korrekt halőri munka.
3. Kormoránkár csökkentése.
Minden más másodlagos.
üdv
kr

25

Rendben, Frenki, legyen úgy, ahogy akarod.Én továbbra sem fogok templomot emelni a pecások egy jelentős részének. még csak annyit, hogy itt, nálunk a Dunán nyoma sincs az iparszerű halászatnak, mégsincs hal, legalább is keveset fognak a pecások. Ennek sok oka van, ami ellen lehetetlen védekezni. Az együttes hatás csökkenti a halmennyiséget, e hatások közül egyet sem lehet kinevezni főbűnösnek.Sajnos ez van,nem örül neki senki, én is azt szeretném, ha mindenki elégedetten menne haza a vízpartról.Nekem csak az nem tetszik, hogy csak a halász lehet mindenért a felelős.Ez hülyeség.Hosszú ideje egyre kevesebb a halász, de a hal is.Ezek tények. Akkor most mi van, borul a matek? Tudom, mint horgász is, hogy nem árt, ha fogok halat, ha már egyszer lemegyek mondjuk márnázni, csak úgy a peca kedvéért. De már nem nagyon van mit kifogni, és arról nem hiszem, hogy az az egy szem halász tehet.Üdv.

24
Frankie50
5 éve

Bizonyára az egészséges táplálkozás lebegett csak lelki szemeik előtt, a profitnak természetesen semmi köze nincs a dologhoz, sőt nem törődve a veszteségeikkel, értünk aggódva, hogy jusson elég sushi az asztalunkra, folytatják nemes küzdelmüket!
Ne fáraszd magad a válasszal, mert mire kijózanodok itt a parton, úgy sem fogok emlékezni, hogy ezeket a durva hangvételű sorokat én írtam-e egyáltalán:)

23
Frankie50
5 éve

Üdv Géza!
Bocs ha tévedten, de olyan lelkesen védted a halászokat, hogy nyilván tévesen :) azt mertem feltételezni, hogy szakmabeli vagy :) Végül is nekem mindegy! Biztos vannak becsületes halászok is. Csak annyit tennék még hozzá, hogy a tengerek sokkal nagyobb vizek, sokkal gazdagabb halfaunával, a halászoknak mégis sikerült bizonyos fajokat a kihalás szélére sodorni! A halászoknak! Nem a horgászoknak! Lehet ezeket is csak azért írtam le mert be vagyok b@szva, mint általában a horgászok :)

22

Mellélőttél, Frenki. Nem vagyok halász. Lehetnék, de nem vagyok. Pont az ilyen barátságos megnyilvánulások miatt.Igen, a horgász az isten. Volna egy javaslatom:Az összes horgász ásson, béreljen, vegyen magának tavat, és húzzon a természetes vizekről.Egy pár évig. A halászokkal együtt. Aztán megnézzük, hogy lett-e haldorádó. Gyanítom, hogy nem. Lényegesen összetettebb a dolog, mint gondolják. A horgászok százszor több halat fognak, mint a halász.Az igaz, hogy a Dunán arányaiban kevesebbet, de nem azért, mert kevesebb a hal, hanem mert nehezebb megfogni.Még egy dolog, aztán mára elég is:A Duna hatalmas vízterület, több százezer hektár.Gondolod, hogy ki lehet teljesen fosztani a halászattal? 3 0 fkm_re van egy halász, nincs több,.Mondom halász, nem tolvaj.Az ügyes pecás megfogja a maga halát, a béna meg mindig ráfogja valamire, vagy valakire, hogy miatta van, hogy nincs hal.Nem egy társaságot ismerek, akik pecázás címén bebaszva randalíroznak a parton, és szidják azt az egy halászt, akit nem is láttak soha.A haltelepítésről. Tudjuk, hogy a fele sem igaz.Mit telepít? Legtöbbször pontyot. Halottnak a csók.Semmi értelme.Védett lett a kecsege.Vajon miért?

21
Frankie50
5 éve

Kedves Géza!
Ha már így felajánlottad a segítséget, akkor áss, bérelj, vegyél magadnak egy tavat, nevelj halat, és halássz amennyi jól esik! Senki nem fogja irigyelni tőled a halat amit eladsz! A természetes vizekről meg vonuljatok el az összes kollégáddal együtt! Ez valóban nagy segítség lenne! Akkor gyertek újra a folyókra, mikor a horgászok visszasírják áldott tevékenységetek :) A Te és kollégáid állításai alapján ez gyorsan be fog következni, mert nem lesz hal a Dunában, ha Ti nem telepítetek:)

20

bocs, hogy közbeszólok, de a komámnak volt tavaly halászjegye, halászott is
ötvenezerbe került
itt érdeklődj:
http://www.khesz.hu/2012/sites/default/files/fajlok/regios_teruleti_horgaszengedely_arak_2013.pdf

19

százezerért nekem is kéne halászengedély, főleg olyan, ami korlátlan mennyiségre jogosít.Megnyugtatlak, annyi halat nem tud fogni, amennyit ne tudna eladni.Nem a halásztól kell védeni a vizeinket, hanem az éhes rabsictól, tisztességtelen pecástól.Biztosan sokat halásztál már, tudod mennyi munka. és eszközigénye van, satöbbi. Azt is tudod, hogy nincs ember, aki majd minden nap ki tud menni halászni, és hányszor jön vissza szinte üresen Ez szakma, és nem passzió.Ezt is lehet ésszel csinálni Az állateledel gyártók meg nem házaló hülyéktől szerzik be az alapanyagot, ez tilos.Mégegyszer mondom, nem a , halásztól kell félteni a vizet, hanem a tolvajtól, legyen az ember, vagy madár.A hazai halfogyasztási adatot nyugodtan megszorozhatjuk kettővel, de még így sem sok. A sokak által kívánatosnak tartott több halevést nehéz lesz hazai forrásokból megoldani, ha nincs folyami halászat.Ha pedig valamiben segíthetek, mármint halas témában, szívesen állok rendelkezésetekre.

18
Fishmageddon
5 éve

hmm, az új vhr-t nem ismertem
de örülök neki

17
krisrob
5 éve

Szia Fishmageddon!
Szerintem a Végrehajtási rendelet (133/2013 (XII) VM rendelet) 17. § 18. és 19. pontja szabályozza a halászati engedéllyel mx. elvihető őshonos halak mennyiségét:

(18) Nem jogi személy számára kiadott halászati engedéllyel a halászati szerződésben meghatározott mennyiségű hal fogható, amely őshonos halakból nem haladhatja meg a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló miniszteri rendelet szerint értékesíthető mennyiséget. (azaz max. 6000 kg/év)
(19) Jogi személy számára kiadott halászati engedélyben legfeljebb hektáronként 20 kg őshonos hal kifogása engedélyezhető évente.

És zárójelben, de már 100 varsát sem rakhat ki, szerencsére...
Üdv
kr

16
Fishmageddon
5 éve

Géza, azért ne ess túlzásokba. A halászjegy nem kerül százszor annyiba, mint a horgászjegy (százezer körül van egy halászjegy).
És nincsen mennyiségi korlát.
Ismétlem: NINCSEN MENNYISÉGI KORLÁT.
Ha kitesz száz varsát és napi ezer halat fog, akkor nyugodt szívvel hazaviheti, eladhatja. Persze ennyi halat nem lehet csak úgy eladni, ezért aztán fillérekért adják, disznótápnak, vagy a döggyárba macskakaja-alapanyagnak. Na ez a szomorú.

De amúgy hálistennek nagyon úgy néz ki, hogy január elsejétől vége a halászatnak. Nyugat-Európában ezt már huszonéve meglépték, meg is lehet nézni az ottani halállományt.

15

Amíg egy hivatásos halász is van ,addig a horgászok ellenségként fogják kezelni. A halász százszor több halat tud fogni, mint akármelyik pecás.Igaz, éves szinten százszor többet is fizet érte.Mérhetetlen pofátlanság a halászokra fogni a halhiányt, ami nem is létezik, illetve nem a halászok miatt lehetne. Tízezerszer több horgász van,köztük ezerszámra olyanok, akik kőkeményen lopják a halat. Persze, biztos visszaengedik a halakat, ha egyáltalán megfogják a megengedett mennyiség fölötti részt. Tudomásul kéne venni, hogy a halászat máshol, máshogyan és mással fogja a halat, mint a pecás.Jobban hozzáfér a halhoz. A pecás meg nem biztos, hogy béna, csak a hal nem eszik. Aktív- passzív módszert hasonlítanak össze A. horgásznál irigyebb valamit pedig kitalálni sem lehet, mert egymásra is irigyek, nem kicsit. Megy a sírás, máskor meg nem győznek dicsekedni, hogy mennyi halat fogtak, amit persze az utolsó darabig elvisznek, mert ugye drága volt az engedély. Az előttem szólóknak annyit, hogy a halászatban szigorúan szabályozott a szerszám, időpont, vízterület, GPS satöbbi.. A kormoránokkal tényleg el kéne beszélgetni, több halat emelnek ki a vizeinkből, mint mi, emberek

14
Hegge
5 éve

Annyira egyszerűen lehetne ellenőrizni, ha tényleg meglenne a szándék.Pl: Minden halászatra használt hajónál kötelezővé tenném GPS jeladó használatát. 24órával a halászat megkezdése előtt kötelezném a halászt a tevékenység megkezdésének a bejelentésére. Kötelezném a halászat pontos helyének az előre bejelentésére. Folyam km-folyam km-ig. stb
Ha a drága NAV annyi mindent megtud szigorítani ezt miért nem?

13
vidrapok
5 éve

Addig semmi változás nem fog lenni míg a halász fizeti a halőröket!Mert ugye a kutya sem harap annak a kezébe aki enni ad neki.A MOHOSZ egy megkövült idejemult csontváz,és őket sem ellenőrzi senki.Azt rebesgették az új horgászszabályok életbe lépésével eltüntetik a halászokat a folyó vizekről és halásszanak a bérelt vagy saját maguk által létrehozott tavakon na ebből sem lett semmi.Annyi halfogó eszközt használnak amennyit akarnak,SŐT MÉG HÁLÓT ˛˛nyakzóhálót˛˛is a tájidegen halak kifogására igaz azt senki nem ellenőrzi hogy mit fognak.Miért nincs szabályozva a halász eszközök db száma és miért engedik az akár két méter átmérőjű fenékvarsák használatát a akadók háta mögött ahol a halak rendszerint tartózkodnak.Persze míg a rendőr kapitány a polgármester meg ezek sleppje a halásztól ingyen halat kapnak és szemet hunyna addig rend nem lesz .

12
freeonefreeone (fikanick)
5 éve

Hurrá! Már nagyon ideje volt. Mondjuk nem tudom, miért kell várni 2016-ig, simán megtehetnék, hogy 2015. jan.1. és kész. Beleborzongok, ha belegondolok, milyen halbőség lesz a Tiszán akár már két évvel a halászat beszüntetése után.

11
Hegge
5 éve

"A MAHAL már megkereste az illetékeseket, hogy 240 db munkahely kerül veszélybe.."
Akasztják a hóhért:))) Majd keresnek magunknak a törvényesített fosztogatás helyett vmi megbecsült tisztességes munkát pl: kukás utctaseprő etc.

10
Hegge
5 éve

???? Majd megfogod magadnak, ha tudod, ha meg erre lusta vagy, akkor marad a menekülés vékony ösvénye a hekk.

9
Fishmageddon
5 éve

és tízszer ennyi teremtődik, ha lesz hal

8
zolee
5 éve

A MAHAL már megkereste az illetékeseket, hogy 240 db munkahely kerül veszélybe...Vicc!

7
Fishmageddon
5 éve

de amikor a geci halász a 20 centis süllőket árulja és valaki kifogásolja ezt, akkor egyből jön a "a tiszai hal azt jelenti, hogy egy Tisza melletti halastóban tenyésztették" duma... :)

6
EvaniEvani (fikanick)
5 éve

Vegyél tavit,majd hozzászok!Tudom kellene majd balatoni,dunai,tiszai,kőrösi stb.Nagyon gyenge halász próbálkozás.

5
Fishmageddon
5 éve

Halgazdaságban nevelt halat fogsz venni, vagy pedig ha annyira fontos neked, hogy tiszai hal legyen, akkor megfogod magadnak.
De lefogadom, hogy ha eléd tesznek egy tiszai és egy nem tiszai halat, meg sem tudod őket különböztetni... magyarul tökmindegy, honnan származik.

4
?????????????? (fikanick)
5 éve

HOGYAN VEGYEK TISZAI HALAT A HALASNÁL, HA NINCS HALÁSZAT OKOSKA?

3
Fishmageddon
5 éve

Veszel a halasnál.
Nem a haltermelés szűnik meg, hanem az élővízi halászat.

2
???????????????? (fikanick)
5 éve

HOGYAN JUTOK EGY FÉLKILÓS TISZAI KESZEGHEZ 2016 UTÁN, HA NEM VAGYOK HORGÁSZ?

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
C-protekt

hirdetés