Lassan alakul

Már világosban, de még napfelkelte előtt érkeztem a Dunához. Majdnem felhőtlen égbolt és erős szél fogadott. „Túlnyomóan borult”, ezt írta az egyik időjárás-előrejelző applikáció, ehhez képest attól a pillanattól kezdve, hogy a Nap felbukkant a szemközti fák felett, egész délelőtt a napszemüveg volt a legfontosabb horgászeszköz.


hirdetés

A pecát nem halakkal, hanem elakadásokkal kezdtem. Sokkal. A mederben elszórtan kövek, kisebb-nagyobb akadók vannak. Így tavasszal a halak kevésbé tolerálják a fonott előkét, pedig nyáron és ősszel gyakran horgászom vele, főleg, ha megjelennek előttem a márnák. Ők azok, akik rendszeresen lealázzák a monofil előkezsinórokat a kövek szélén. Fogytak az előkék rendesen a sok elakadástól, bár ahogy kezdtem kitapasztalni a jó szögeket és távolságokat, egyre kevesebbszer kellett szerelnem. Tegnap este szinte teljesen feltöltöttem a tartót (kb. 30 előke), szóval blazírt arccal tűrtem a megpróbáltatásokat.

Amit nehezebben viseltem, az a néha orkánerejű szél volt. A gáttal a hátam mögött kaptam azért némi szélárnyékot, de időről-időre olyanokat fújt rám, de főleg a botjaimra a lég, hogy tíz körömmel kapaszkodtak a tartóba. A botállvány hátsó lábát meg kellett terhelnem néhány kővel, nehogy felborogassa a szél.

Hosszú idő telt el kapás nélkül, tán két óra is, mikor az alsó botom spicce hisztérikusan rángatózni kezdett. Nem az a „leszaggatom a botod az ágasról” típusú folyóvízi legényes, csak amolyan „biztos észreveszed, ha már ötödszörre cibálom meg” féle. Be is vágtam neki, meg is akadt. Közepes méretű jász verte magát a 12-es horgon (igazából 14-es, de az F314-es Gamakatsu ebben a méretben akkora, mint más típusoknál a 12-es, gyengébb idegzetű fajtáknál akár 10-esnek is elmenne). Örömmel vettem kézbe, ma már nem esik meg velem az a csúfság, hogy hal érintése nélkül menjek haza.

Apropó jász! Nektek hogy megy a jászkeszeg az egyik kézben, másikban a fényképezőgép kezdetű játék? Ezek a gyönyörű halacskák úgy működtek ma, hogy a vízben alig dolgoztak valamicskét, ám szárazra kerülve egyből beindult bennük valami örökhajtós motor és úgy verdestek, integettek, kapálóztak, csirimpáztak (nem röhögni, ez is egy szó a verdeső kishalra, Csabitól tanultam) meg ilyenek, mintha soha abba nem akarnák hagyni. Öt jász járt a kezemben ma délelőtt, mindegyik ezt csinálta, egymástól tanulhatták vagy mifene.

A jászokat a parttól úgy 23-25 méterre sikerült becserkészni. A budapesti vízmérce szerint 217 centis volt a vízállás, ez itt közepesnek mondható. A víz elég rendesen húz, a nagy felületű alagútkosárból az 5 unciást is kitolja a kövezés széle közelébe. Ilyenkor nem érdemes a kosár tömegét növelni, jobban járunk, ha kisebb méretű, a sodrásnak kisebb felületet mutató darabot választunk. Egy 100 grammos, kisméretű, laposabb kosárral meg tudtam horgászni a jászok lakóhelyét.

Csak egy kis kitérő. Összefutottunk 50-60 kajakossal és kenussal. A horgászhelyem nem volt túl messze onnan, ahonnan indultak. Folyásnak lefelé kirajzottak az öbölből, messze a parttól levitették magukat pár kilométert, aztán a folyó ellen keservesen megdolgozva visszakavartak a csónakházig. Fölfele természetesen már a part mentén jöttek, ilyen távon nem is lehet máshol közlekedni. Történetesen pont abban a sávban, ahol a pecások is várják a halakat. Ebből időnként szokott konfliktus lenni. A tizenéves kajakos már látja az öböl bejáratát, de még messze van, nagyon messze. Ereje fogytán, tekintete kissé elgyötört, nehezére esik már a dolog. Látja maga előtt a pecást, de a zsinórt nem, így csak találomra húz kettőt befelé. A folyó belekap a hajóba, neki is bele kell feküdnie a lapátba. Alig halad, minden húzás fáj, a horgász meg a partról vernyákol, hogy elviszed a zsinórját. F…szom. Úgy vagyok én ezzel, hogy az úttörő ott segít, ahol tud. Mostanában kiszedem a motyóimat, ha jön egy eresztés kajakos/kenus. Egy-egy csapat kb. öt perc alatt elhalad előttem, kibírom horgászat nélkül. A többségük hálás érte, bár ma egy tizenhat körüli takaros leánygyermek azt találta mondani, hogyaszondja: „Picsába!” Szóltam neki, nem kell kerülnie, de addigra már beljebb kavart vagy három métert. Feleslegesen.

Nem csak kajakos jött, hanem márna is. Kettő. Másfél-két kilós, egészséges, erős jószágok voltak. Jászt idéző, idegbeteg kapásokkal, kicsit lusta védekezéssel. Azért a partszélben csináltak kis ribilliót, megfutottak párszor, mielőtt a szákba kerülhettek volna. Egyikük nem akart fotót, olyat csinált, hogy csak néztem: Hátraszaltót! Lenyúltam érte a szákfejbe, tarkón fogtam s egy mozdulattal kifordítottam a szájából a horgot. Ahogy felemeltem, a hal ugyanezzel a lendülettel alulról felfelé csapott a farkával (a fene érti, nem tudtam, hogy ebbe az irányba is hajlik a teste…) és kicsúszott a kezemből. Két és fél csavar a levegőben, mielőtt nagyjából a hátán csattant a vízben. Róla nem készült fénykép.

Két kilónyi sajtos etető, egy kilónyi föld, sajtos aroma, három marék süllyedő morzsa, magok (kukorica, búza, kender) és egy fél liter csonti. Ezt hoztam a vödörben, nagyjából el is pecáztam a délelőtt során. A horgon csonti, 2-3-4 szem.

Megmutatok még valamit. Az új székemet. Olyat kerestem, ami lapra hajtható, könnyű, nagy felületű talpai vannak, az ülőfelület anyaga vékony vagy lukacsos (nem áll meg benne a víz). A karfa nem volt követelmény, bár utólag nem bánom, mert az alacsony üléspozícióból könnyebb felkelni, ha rátámaszkodsz. Nos, ez a szék mindent tud a fentiekből. És kényelmes is. Egy baja van, de az komoly. Bitang drága. Úgy sem kevés, hogy – felismerve annak tényét, hogy egyszerűen nem ad annyit érte az egyszeri pecás – most az eredeti ár majd’ feléért lehetett megvenni.

Ez a mai dunai peca már egy fokkal jobb volt, mint legutóbb. Hamarosan kezdődik a játszótársainkra szóló tilalom, találkozunk hát júniusban!

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés