Kiemelt figyelmet fordítanak a halőrzésre Mártélyon

Az elmúlt időszakban több mázsa pontyot telepítettek a mártélyi holtág vízébe, ahol a titokban járó, rapsicokat is igyekeznek megfogni. Ebben a tavasszal vásárolt eszközök és felszerelések nyújtanak segítséget a mártélyi halőrök számára.


hirdetés

A halőrzéssel kapcsolatos feladatokat a Mártélyi Tájgazdálkodási Kft. végzi a vízterületen, két főállású, egyenruhás halőr járja a vizet és ellenőrzi a horgászokat. Az ő munkájukat továbbá két aktív társadalmi halőr is segíti, valamint a tapasztalatok szerint a horgászok, a rendőrség és a polgárőrség is kiveszi a részét a feladatból.

„Halőreink munkájának köszönhetően tavaly ősszel és idén tavasszal három személyt sikerült elfogni a vízparton, akik nem rendelkeztek a megfelelő iratokkal, orvhorgászatot végeztek. Velük szemben eljártak és a hatóságok a büntetéseket is kiszabták.” – nyilatkozta Kulcsár Szabolcs, a Mártélyi Horgászegyesület elnöke.

Tavasszal a Földművelésügyi Minisztérium pályázatának köszönhetően eszközfejlesztés is történt a halőrök körében. Az egyesület 600 ezer forint értékű felszerelést kapott, éjjellátó készülékek, vadkamerák, fényképezők és mobiltelefonok kerültek a halőrök birtokába.

„Jók a tapasztalatok az új eszközökkel. Az éjjellátó távcsövekkel az éjszakai titokban járókat is meg lehet figyelni. A felszerelést használják a halőreink és ezek segítik is a munkájukat.” – tette hozzá az elnök.

A halőrök váltott műszakban folyamatosan kint vannak a vízen és a vízparton, ám ennek ellenére a horgászok bejelentéseit is várják. A 30/464-49-85-ös telefonszámon lehet értesíteni őket, ha bárki rendellenes tevékenységet lát vagy tapasztal.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés