Nagy nyári leárazás 920

Nagykállóban jártunk

Nagyon sok jót hallottam a Nagykállói horgásztóról így nem volt kérdés, hogy egyszer meglátogatjuk ezt a vizet. 2 tóról van szó egy 18 hektáros bojlis tó, amely szigetekkel van színesítve, valamint egy 3 hektáros napijegyes tó. Mi ez utóbbit vettük célba. A halak átlagos mérete 4-8 kg között vannak, de a napijegyes tóban is vannak 10 kg feletti példányok is. Fő hala a ponty, de vannak benne szép amurok is.

Nagy nyári leárazás 640
hirdetés

Nagyon izgatottan érkeztünk a vízpartra, a halőrháznál kiváltottuk a napijegyeket, mivel a vízpartot nem lehet megközelíteni gépkocsival így a horgászoknak kiskocsi van biztosítva, a könnyebb bepakolás érdekében. A tó középső helyén állítottuk fel a rod-podokat. Etetést spombbal végeztük botonként hármat dobtam, vegyesen volt benne pellet, bojli, és kukorica.

A horgászatot a feleségem kukoricával kezdte egyik horgászbotján 1 szem a másikon 3 szem takarmány kukorica volt, hajszál előkén felkínálva, amit horgászat előtt kicsit megfőztem majd aromáztam. Én egyik boton pellettel a másik boton bojlival próbálkoztam (halkan jegyzem meg, NEM az én döntése volt a jó…) Az első halakra nem kellett sokat várni, etetés után 1 óra se telt el és Réka jelzője megszólalt szépen elhúzta a cuccot, nem volt nagy hal, de nagyon örültünk az első Nagykállói pontynak.

Majd ezután is Réka aktivizálta magát a kukorica nagyon nyerő volt, én kitartottam a bojli és a pellet mellett, remélve hogy meghozza a kívánt eredményt… de addig Réka szépen húzta a halat egymás után, nekem pedig addig is maradt a fotózás.

Délután háromig kitartottam az általam favorizált csalik mellett, de be kellett látnom, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni, Réka ekkorra már 10db halnál járt. Így csalit váltottam és mind két végszerelék végére kukoricát raktam, és megtört a jég….
Az első halam nem volt nagy, de végre az én horgomon is volt jelentkező egy 3 kg-os ponty személyében.

A következő hal se váratott magára sokat, húzós kapással jelentkezett a túra, mint utólag kiderült, legnagyobb hala. Ahogy ráemeltem a botra, a megakasztás helyén egy hatalmas burvánnyal jött fel a hal, ekkor sejtettem, hogy ez nem ponty lesz…

A partig könnyen ki tudtam vezetni nagyobb ellenállás nélkül, ekkor már láttuk, hogy egy szép amur a vendégünk, viszont part közelbe felrobbantotta a vizet. 8-10 kirohanása volt mire meg tudtuk szákolni biztonságosan a halat ami 3 szem kukoricára érkezett. Nagyon boldog voltam az egész napos kapástalanságomat kárpótolta.

Nagykállóban nagyon ügyelnek a halak védelmére, sűrű szövésű merítő, pontymatrac, sebfertőtlenítő használata kötelező, óvatosan kell bánni a halakkal, hogy sokáig örömet tudjanak okozni a horgászoknak.

Volt egy kis kapásszünet az este előtt, ekkor úgy döntöttünk frissítünk a csalin, és egy kicsit etetünk. Az etetést nem vittük túlzásba botonként spombbal kettőt dobtam. Mivel az etetés pici csobogással jár megzavartam a vizet, úgy határoztam, hogy addig, amíg meg nem nyugszik a víz. A tó melletti kis büféből hozok kávét, a botok felügyeletét Rékára bíztam. Nem maradtam túl sokáig, de mire visszaértem láttam, hogy az egyik bot kint van a vízből, Réka a pontymartac mellett guggol, és a horogszabadítással foglalatoskodik. Egy gyönyörű tőponty feküdt a matracon. Nagyon örültünk a halnak (az én boldogságom annyival volt több, hogy Réka teljesen egyedül fárasztotta és merítette meg a halat, ami egyébként horgász pályafutása eddigi legnagyobb hala volt)

Az éjszaka folyamán sikerült még fogni több 4-7kg közötti pontyot. 2 órától 4 óráig teljesen csendes volt a víz, ekkor picit tudtunk szunyókálni. Hajnalban ismét beindultak a halak viszont 2-4 kg között mozogtak csak a halak, nagyobb sajnos már nem jött.

24 órát töltöttünk el, nagyon jól éreztük magunkat és a halak is szerencsére aktívak voltak. Nagyon igényes víz, tiszta környezet. Tudtuk, hogy erre a vízre még vissza fogunk jönni. Igazán nagy pontyokat nem fogtunk, de sikerült egy 10+-os amurt matracra fektetni, de horgásztunk és jól éreztük magunkat és szerintem ez a lényeg!!!

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Prologic horgászfotel 16999 Ft 640
hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Nagy nyári leárazás 1200

hirdetés