Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Hal nélkül maradtak a horgászok

2016.02.21. forrás: Kisalföld

Talán március első felében hozzájuthatnak a területi jegyhez a Dunán, a Mosoni-Dunán vagy a Rábán horgászók.

Szezonindító akciókhirdetés

A szigetközi ágrendszer miatt kell várniuk, mert arra jövő év végéig a győri Előrének kezelési joga van, de a megyei szövetség átvenné.

A pecások a kora tavaszi időben nehezen bírják a várakozást.

"Vérbeli horgász vagyok, itt nőttem fel, gyerekkorom óta dobom be a horgot a Gönyű környéki Duna-szakaszon. Az állami jegyet kiváltottam, de a területihez – ahogy senki – én sem jutok hozzá" – mondta Csoma Tibor.

Tibor még tavaly szilveszter előtt is horogra tűzte a csontit, s járta a gázerőmű alatti folyószakaszt. "Utoljára karácsonykor ettem ecetes halat. Itt a jó idő – igaz, én hóban is kimennék a vízre – s nem tudunk halat fogni engedély híján. Időnként a barátaimmal így is kijárunk, ám csak sporthorgászok lehetünk, mivel az őshonos halakat vissza kell engedni, s itt szinte mindegyik az, a szákba semmi sem kerül. Fogtam egy három és fél kilós márnát is, azt is visszadobtam. Nem jó ez így: azt mondják, talán márciusban lesz engedély. Igen, de akkor meg jön majd egyes fajok tilalmi ideje" – foglalta össze a helyi horgászok véleményét. Csoma Tibor szenvedélyes horgász, egy 16 kilogrammos pontyra a legbüszkébb. "Azzal a horgászújságba is bekerültem" – mondta.

A Tiborhoz hasonló, egyre türelmetlenebb horgászok abban bíztak, hogy február közepén megkaphatják a területi jegyet, ám jó esetben is csak március első felében vihetik haza a becsületes pecások a Dunában fogott keszegeket. Jegy ugyanis nekik – és a Rábán, Mosoni-Dunán csalizóknak – még mindig nincs.

"Folyamatosan egyeztetünk a szigetközi ágrendszer sorsáról, melynek kezelője elvileg jövő év végéig a győri Előre. Azt azonban nem szeretnénk, hogy a hozzánk került Nagy-Dunára és az "előrés" szigetközi ágrendszerre is külön jegyet kelljen váltani a horgászoknak, emiatt is vennénk át a vízterületet" – kezdte Takács Péter, a Sporthorgászok Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetségének vezetője.

Úgy számol, ha a napokban megegyeznek és jövő héten nyomdába viszik a területi jegyeket, akkor március elején már hozzájuthatnak a horgászok. Takács Péter hozzátette: a horgászok álma vált valóra azzal, hogy a megyei szövetség megkapta a vizek kezelését. Tizenhétezer megyei pecás vizei lesznek.

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »