Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Galandférgek lepték el a férfi testét a sushi miatt

2014.09.27. forrás: Hír24

Amikor néhány héttel ezelőtt kínzó bőrviszketéssel és hasfájással kórházba sietett, a neve elhallgatását kérő kínai férfi még csak nem is sejtette, hogy életveszélyben van. „Azt gondoltam, vaklárma az egész. Egyszerű allergiát tippeltem, de mert a tünetek meglepően kitartónak bizonyultak, úgy döntöttem, megnézetem magam egy orvossal is."

Szezonindító akciókhirdetés

A kelet-kínai Guangdong tartományban élő férfi ennél jobb döntést nem is hozhatott volna, a vizsgálat ugyanis nem sokkal később kimutatta, tüneteit galandférgek okozzák, melyek addigra szinte minden porcikájában jelen voltak. „Ha eljutnak az agyamig, minden bizonnyal meghaltam volna" - tette hozzá a férfi, aki azt is elárulta, orvosai azt gyanítják a férfi nem mindennapi fertőzéséhez annak a sok szusinak is köze lehet, amit időközben elfogyasztott.

„Azt gyanítják, hogy az egyik étteremben fertőzött halat szolgáltak fel, és így kerültek a peték a szervezetembe" - mondta el a férfi. Az orvosok szerint egyébként az ilyen és ehhez hasonló esetek idővel, és a szusi terjedésével egyre gyakoribba válnak majd, lévén a szusi elkészítéséhez nyers halat használnak. „Ha a húst nem főzzük, vagy sütjük meg fogyasztás előtt, megvan a veszélye, hogy szemmel nem látható élősködőkkel együtt fogyasztjuk el" - írta Nancy Craig, aki a közelmúltban publikált terjedelmes tanulmányt a nyers húsfogyasztás veszélyeiről a Canadian Family Physician című lapba.

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »