Online ingyenhitel
Bot+orsó kedvezmény

Egységes horgászokmányok kiadását kezdeményezte a MOHOSZ

2015.11.18. forrás: khesz.hu

A tegnapi napon sikeresen zárult jogszabály-módosítási egyeztetésen túl a MOHOSZ egységes horgászokmányok kiadását is kezdeményezte, ami miatt a végrehajtási rendelet és a NÉBIH tevékenységét érintő jogszabály módosítása is folyamatban van.

Gator bakancs 640hirdetés

A készülő jogszabály érinti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal halgazdálkodással kapcsolatos tevékenységét, feladatkörét, így az állami horgászjegy és a fogási napló kiadását, azok forgalmazásának feltételeit is. Az egyeztetések során a MOHOSZ egy egységes, összevont, az adott évre érvényesíthető, lehetőség szerint már 2016. évben bevezetésére és kiadására kerülő állami horgászokmányra tett javaslatot.

Az előzetes tervek és egyeztetések szerint az új okmány alkalmas lesz az eddigi – külön-külön okmányokat jelentő – magyar-, német- és angol állami horgászjegyek, az érvényesítő bélyeg, az állami fogási napló, a nyilatkozati tömb és a több helyen bevezetett egyedi vízre szóló naplók egy okmányban való összevonására, az eddigi 6-7 értékcikk egy tételként történő kiváltására. A tervezett új, egységesített okmány bevezetése a horgászok számára áttekinthetőbb formátumot, könnyebben kezelhetőséget biztosítana, ugyanakkor könnyítene a jegykiadók munkáján is.

hirdetés

Horgászhírek

Még több horgászhír »