Online ingyenhitel
Bot+orsó kedvezmény

Egyre több a balatoni hal, már csak horgász és „brand” kellene

2015.10.08. forrás: welovebalaton.hu

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. több mint 200 tonna halat fog még telepíteni idén a Balatonba. Közben a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára brandért kiált, a horgászturizmust fejlesztené, de arra továbbra sincs esély, hogy Balatonból frissen kifogott halat szolgáljanak fel a vendéglátók.

Gator bakancs 640hirdetés

Húsz felnőtt, nőstény afrikai elefánt kb. 80 tonnát nyom. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai idén eddig ennél egy tonnával többet, összesen 81 tonnányi halat engedtek a Balatonba. A honlapjukon szépen sorakoznak a dátumok, gyakorlatilag minden héten telepítenek halakat a Balatonba: legutóbb múlt héten, a Nyitott Balaton alatt engedtek háromnyaras pontyokat és süllőket a tóba. Csak szeptemberben 15 tonna hal került a Balatonba, ami kevesebb, mint a harmada annak az összesen 300 tonnának, amit 2015-re vállaltak.

A múlt héten Tihanyban tartott II. Horgász Konferencián az állami földekért felelős államtitkár azt mondta, hogy „nemzetgazdasági szempontból több bevételt hoz a horgászturizmus” Magyarországnak. Bitay Márton Örs szerint jó döntés volt a halászat leállítása, mert ezzel a Balaton visszanyerte a horgászok bizalmát. A sonline.hu tudósítása szerint az is elhangzott, hogy 2014-ben 37 millió forinttal több bevétel jött be a balatoni horgászoktól.

Arról egyik tudósítás sem számolt be, hogy a konferencián felmerült volna a Balatonból frissen kifogott halak vendéglátóhelyek számára történő értékesítése. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis halászni tilos, horgászok pedig nem adhatják el a zsákmányt halsütőknek vagy éttermeknek.

A cél természetesen még mindig az, hogy a balatoni hal tényleg olyan brand legyen, amelybe nem tartozik bele az uruguayi hekk vagy az ukrán keszeg. Szári Zsolt, a Balatoni Halászati Nonprofit Zrt. vezérigazgatója komoly bejelentést tett: a korábbi keszthelyi halásztelepből egy 300 millió forintos befektetés után horgászparadicsom lesz, a fejlesztés jövőre kezdődik.

hirdetés

Horgászhírek

Még több horgászhír »