Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Egyre nehezebb a rapsicok élete

2017.04.22. forrás: sonline.hu

Kedvezően alakult az év első három hónapja halőrzési szempontból – tájékoztatott honlapján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. – A számok első látásra akár bizakodásra is okot adhatnának, ám a képet némiképp árnyalja, hogy még február közepén is jég fedte a Balatont.

Szezonindító akciókhirdetés

Március végéig nyolc horgásszal szemben intézkedtek halászati őreink a fogási napló vezetésének elmulasztása miatt, szintén nyolcan engedély nélkül pecáztak, egy horgász a megengedettnél több bottal bukott le, egy alkalommal került elő a parton őrizetlenül hagyott horgászkészség.

Az idei első szabályszegő február végén bukott le Balatonmáriafürdőn. A marcali pecás úgy gondolta, jó lesz takarékoskodni a kvótával, ezért be sem írta a zsákmányát – három pontyot – a fogási naplóba. A dokumentum tanúsága szerint február dereka óta ötször próbálkozott halfogással, s ebből harmadik alkalommal volt sikeres. Az „elfelejtett” három kopoltyús mellett egy süllő és egy negyedik potyka volt az idei zsákmánya. Feltehetően hosszú ideig fog az emlékeiből élni, ugyanis a halgazdálkodási hatóság által kiszabandó büntetés mellé a társaság is eltiltja majd egy időre a területi jegy váltásától.

50 méteres eresztőhálóval bukott le

A legkirívóbb eset, melyről már beszámoltunk, márciusban történt, amikor egy orvhalász egy 50 méteres eresztőhálóval bukott le. Egy többszörösen visszaeső horgász ügyében is a napokban született meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal határozata. A balatonfüredi férfit 80 000 forint halvédelmi bírság megfizetésére kötelezték és két évre eltiltották az állami jegy váltásától, amiért halfogásra jogosító okmányok hiányában horgászott. Súlyosbító körülmény volt, hogy az elmúlt három évben negyedik alkalommal kapták el. A büntetést a halgazdálkodási társaság további négy évre szóló eltiltással fejelte meg.

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »