Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Bomba a Dunában

2016.08.29. forrás: Hofesz-Hvdsz Halászati Őrszolgálat

Pergetőhorgászok bombát találtak az Ercsi feletti Duna-parton.

Szezonindító akciókhirdetés

A Hofesz-Hvdsz Halászati Őrszolgálattól kaptuk az alábbi híreket:

"Kedves Olvasónk !
A ma délutáni, esti szolgálatunk érdekesen alakult. A 12-24-ig tartó hajós járőrben Zoltán, Zsolt, Viktor és Rikárd halászati őrök, valamint Erika, az egyik százhalombattai vízi polgárőr vettek részt. A két hajóval tartott ellenőrzés Érd-Ercsi közti Duna szakaszt érintette, mindkét partján, valamennyi horgászhelyén.
Viszonylag sok horgásszal találkoztunk. Zsákmányuk is akadt szépen: süllő, csuka, nagytestű- jászok, paducok és dévérek formájában.

Sajnos Ercsi alatt 2 fő ellen halvédelmi eljárást kellett indítanunk, mert nem rendelkeztek semmiféle horgászatra feljogosító okmánnyal. Ennek ellenére teljes nyugalomban és kényelemben, 2-2 bottal fenekeztek egymás mellett.
Ercsi fölött épp két pergető horgászt ellenőriztünk, amikor is az igazoltatás végi rövid beszélgetés után az egyikük megkérdezte:
"A bombát kinek kell bejelenteni ? Megnézitek, itt van mellettem ?"
És már mutatta is a tőle 3 méter távolságban, a kimosódott partoldalban fekvő robbanó testet.

Természetesen megnéztük. Hát igen, ha nem is bomba, de egy jól fejlett aknavető szárnyas gránát féleség rozsdásodott, lényegében a horgászhely alatt ...

Azonnal megjelöltük a robbanótest helyét. Bemértük a GPS koordinátáit is. Telefonon értesítettük a Dunai Vízirendészet, Budapesti Örsét és pontosan megadtunk az adatokat.
Rövidesen az Ercsi rendőrségről kerestek meg minket, hogy mutassuk meg a gránátot. A két fős rendőri járőrt kivittük a helyszínre a hajóval. Ott rendőrségi szalaggal körbekerítették. Időközben bejelentkeztek a tűzszerészek is, akik közölték, hogy vették a jelzést és intézkednek a mielőbbi elszállításáról.
Ezúton is megragadjuk az alkalmat, hogy felhívjuk a horgásztársak figyelmét arra, hogy a Duna medre és partjai még számos fel nem robbant bombát, lőszert rejtenek. Ezek még annyi év távlatában is veszélyt jelenthetnek ! Ezért megtalálásuk esetén ne piszkálják ! Haladéktalanul jelezzék a 112-es segélyhívón, vagy a 107-es rendőri telefonszámon."

(Pfeifer Rikárd)

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »