Őszi-téli ruhavásár 2.

Szigonnyal akart „horgászni” – lebukott

Rájár a rúd a napokban a zavarosban halászókra. Ezúttal is a nyugati medence környékén voltak sikeresek halászati őreink, akik kedden délelőtt a Határ-külvíz csatornán (Csömendi-árok) egy szigonyos orvhalászt értek tetten.

Őszi-téli ruhavásár
hirdetés

A tiltott, halfogásra alkalmas eszközt arra használta volna az elkövető, hogy azzal az ívási szándékkal a csatornába felúszó halakat elítélhető módon megfogja, indokolatlan szenvedést okozva az állatoknak. A halászati őr kollégáink megfigyelték ahogy szigonnyal a kézben a megfelelő alkalomra vár a vízparton. Halfogási szándékát a helyszínen elismerte, kihallgatásra a Marcali Rendőrkapitányságra állították elő. Tette orvhalászatnak, így pedig bűncselekménynek minősül.

A vízparton elvégzett munka végére a halgazdálkodási hatóság, majd a bíróság teszi fel a pontot, mint ahogyan a bűncselekmények esetében minden alkalommal. A kiszabott büntetés mértékétől függetlenül, azt kiegészítve, társaságunk hosszú évekre szóló eltiltással szankcionálja a kirívó szabálytalanságot elkövető orvhalászt.

A Nyugati-övcsatornán létesülő halrács egyébként épp az ilyen és ehhez hasonló esetek megelőzése érdekében épül. Az elsődleges cél, hogy a balatoni nagytestű hallállomány ne juthasson fel az olykor alig pár lépés szélességű árkokra. A halrács alatti csatornaszakasz is bőségesen nyújt ívófelületet ezeknek a nagytestű halaknak, így a szaporodás lehetősége a továbbiakban is adott lesz. A halrács feletti szakaszok ivadéknevelő képességét pedig ponty és harcsa ivadék kihelyezésével tervezzük kihasználni. A halrács csak az ívási vándorlás idején jelent majd zárt utat, az év többi részében nyitva lesz.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

Kolompár RikárdóKolompár Rikárdó (fikanick)
6 hónapja

Irigy a nép. ;-P

1
hirdetés (x)
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Őszi-téli ruhavásár

hirdetés