Őszi-téli ruhavásár 2.

Ahány miniszter, annyi válasz a halértékesítésre

A földművelésügyi miniszter szerint a horgász eladhatja a zsákmányt, ha azt halastóban fogta. Hasonlót mondott a nemzetgazdasági miniszter, bár a részleteket nem bontotta ki. A Miniszterelnökség vezetője szerint viszont horgász csak feketén árulhat. A Balatoni Szövetség átvágná a gordiuszi csomót, de a javaslat elfogadására nincs esély.

RS horgászfotel 640
hirdetés

Harminc éve horgásznak a dunai alsó rakparton Lajosék – engedéllyel. Ahogy eddig, úgy most is hazaviszik a halat, pedig a nemzetgazdasági miniszter szerint el is adhatnák.

– Ezt nem is hallottam.
– Nem?
– Nem. Ez tényleg így van?
– Varga Mihály azt mondta…
– Hát, én nem hallottam ilyet. Azt tudom, hogy a szabályzat, az etika szerint, a könyvben benne van, a halat még a barátomnak sem adhatom oda, nem hogy eladjam.”

Két hete mondta azt a Hír Televíziónak Varga Mihály: ha megfizetik az adót, eladhatják a kapást a horgászok. „Aki egy ilyen halat elad, annak csak a szükséges adóvonzatát kell ennek megfizetnie, akár őstermelőként, akár vállalkozóként, és akkor semmi akadálya annak, hogy a hal értékesítésre kerüljön. Tehát lényegében a szakmát horgászként tovább lehet folytatni” – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.

„A horgász jelen pillanatban legálisan, az én véleményem és megítélésem szerint nem tudja bevinni az étterembe a halat, és az étteremben értékesíteni. Csak feketén” – ezt már Lázár János mondta. A kancelláriaminiszter sem tud olyan jogszabályról, amely szerint értékesíthetik a halat a horgászok. Pedig Lázár János is hiányolja a balatoni halat a vendéglőkből. A kancelláriaminiszter ezért abban bízik, hogy törvényt szegnek a horgászok.

„Ezt remélem, hogy meg is teszik annak érdekében, hogy legyen hal az étteremben. De nem tudom a részleteket, én problémákat érzékelek a Tisza mentén, a Duna mentén és a Balatonnál is. Hogyan kerül a tiszai hal a halászcsárdába, ha nincs halászat, csak horgászat van?” – jegyezte meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A földművelésügyi miniszter szerint a tógazdaságokból, ahonnan eddig is eladhatták a horgászok a kifogott halat. „Ha bemegy a boltba, akkor halat lehet kapni, hiszen eddig is a magyarországi haltermelésnek a 80 százalékát halastavakból, tehát tógazdaságokból látták el. Horgászok abban az esetben tudnak halat értékesíteni, ha halastónak a területén horgászik, és őstermelőként erre van lehetőség, tehát Varga miniszter úr vélhetően erre gondolt. Ilyen esetben az adó és más közterhek lerovása után természetesen tudják értékesíteni” – közölte Fazekas Sándor.

A Balatoni Szövetség szerint azonban az emberek a Balatonnál a Balatonból, a Tiszánál pedig a Tiszából kifogott halat látnák szívesen a tányérjukon. Ezért egy ajánlást küldtek a minisztériumnak. „Esetleg felállítani egy felvásárló hálózatot itt a Balatonnál és a horgászok közül, akik szeretnék értékesíteni azt a fogott halat, amire neki nincs szüksége, hogy lehetősége legyen neki azt leadni, eladni. Természetesen nem olyan mennyiségről beszélünk, hogy ebből ők meg tudjanak élni” – nyilatkozta Balassa Balázs, a szövetség elnöke.

A fölművelésügyi miniszter azt mondta: nem változtatnak a törvényen, mert azt a szakmával együtt dolgozták ki, ezért úgy jó, ahogy van.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

karchaszkarchasz (fikanick)
3 éve

Ezek hülyék? Persze a kérdés költői, persze hogy azok. Egyértelmű hogy nem lehet eladni. Pont az kellene, hogy a tilalmat föloldják, akkor aztán teljesen fölösleges volt behozni a 100 nemes halas szabályt, sőt teljesen fölösleges a napi kvóta, mert az aljasok nem beírni fogják hanem eldugni. Persze a legnagyobb tolvajok mi másra biztatnának mint lopásra

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Alfa feeder szett

hirdetés