Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

A következő generáció

2017.06.15. forrás: balatonihal.hu

Pécselyi kisiskolások ismerkedtek a balatoni horgászattal a napokban Tihanyban.

Szezonindító akciókhirdetés

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. beszámolója:

Kollégáink a spiccbotozás fortélyait igyekeztek átadni a gyerekeknek, akik osztálykirándulásukba iktattak be egy kis kitérőt a halak kedvéért.
A Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai megismerkedtek Társaságunk tevékenységével, majd érdeklődve hallgatták végig az elméleti alapokat. Eztán két csoportba osztottuk a gyerekeket: a horgászni már tudó tapasztaltabbak a saját felszerelésükkel horgászhattak, a többségben lévő kezdők számára pedig Társaságunk biztosított spiccbotokat és meg is tanítottuk őket azok használatára.

Számos halfaj akadt horogra, a küszök mellett keszegfélék, illetve sügerek is tiszteletüket tették. Ezen a napon senki nem maradt zsákmány nélkül, legalább egy-egy apró sneci minden bot végén ott mosolygott. Tehették is, hiszen a fogás öröme után majd’ mindegyik visszanyerte szabadságát.

A foglalkozás elérte a célját, a horgászat után a gyermekek már a horgászvizsga felől érdeklődtek, láthatóan megtörtént a "beoltás" kedvenc sportunk szeretetével.
Társaságunk ahogy a múltban, a jövőben is igyekszik lehetőségeihez mérten támogatni minden, a Balatonhoz köthető gyermek horgász rendezvényt!
Alább megtekinthetők a foglalkozáson készült képek:

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »