Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

50 kilós harcsa a Tiszából

2014.05.31.

A magas vízállás ellenére Tóth László csónakba szállt és horgászni indult a Tisza Szolnok feletti szakaszán, nem hiába.

Szezonindító akciókhirdetés

Tóth László közel harmincöt éve jár le a vízre horgászni, de még sosem fogott ekkora halat. Két héttel korábban ugyan fogott egy 23 kilós példányt, de a mostani fogása kétszer akkora volt.

– Hihetetlen, de alig tíz perc után kapásom volt. Éreztem, hogy valami nagy akadhatott a horogra, mert nagyon erősen kezdett húzni. Nem voltam kíméletes, nem engedtem neki sok zsinórt, fárasztani kezdtem a halat. A szerencse is nekem kedvezett, mert az állat nem a part menti sekély, fás, növényes rész felé indult el, hanem a Tisza közepe felé. Így nem kellett attól tartanom, hogy beakad valamibe és elszakad a zsinór. Óriási erő volt a halban, a folyó sodrásával megegyező irányba fordult, majd elkezdte vontatni a csónakot. Ekkor már sejtettem, hogy egy nagy harcsa került a horogra, mert azokban van ekkora erő. Közel fél órán át tartott a küzdelmünk, több kilométeren át húzott magával, végül megjelent a hajóm mellett. Amikor megláttam a fejét, hatalmas volt. Mivel ekkora halat nem lehet hálóval kiemelni, kézzel ragadtam meg és próbáltam beemelni a csónakba, nem volt könnyű dolgom – mondta egy mosoly kíséretében.

A mérés szerint ötven kilogrammot nyomott a halóriás, a hossza pedig 181 centiméter volt, írja a szoljon.hu.

 

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »