Őszi-téli ruhavásár 2.

Rémhírek a 2017-es területi jegyekről

Rémhírek terjednek a Facebook-on a 2017-es évi területi jegyárakkal kapcsolatban, ezért összeszedtük azokat az információkat, amiket biztosan lehet tudni.

	JRC ágy + hálózsák szett 640
hirdetés
  • megmaradnak a hagyományos folyószakasztok 10-20 ezer forintos jegyei is

  • lehetőség lesz összevont (és így összességben olcsóbb) országos, vagy teljes Dunai vagy Tiszai jegyeket kiváltani

A MOHOSZ oldalán megjelent "2017. évi összevont MOHOSZ területi jegyek" című dokumentum sok horgászban kétségbeesést, haragot vagy éppen bizonytalanságot váltott ki, mivel egyesek úgy értelmezték, hogy megszűnnek pl. a hagyományos Dunai szakaszok (és a szakaszokra vásárolható, jellemzően 10-20 ezer forintba kerülő területi engedélyek) és KIZÁRÓLAG teljes Dunai területi jeggyel horgászhat az, aki 2017-ben a Dunán akar horgászni, ráadásul 45 ezer forintért.

Az igazság valójában az, hogy az eddig megszokott területi jegyek várhatóan hasonló áron megmaradnak. A MOHOSZ áltak kiadott táblázat azokat az összevont engedélyeket (és azok árait) tartalmazza, amiket azoknak éri(heti) meg megvásárolni, akik több vízre, vízszakaszra külön-külön kiváltanák a területi engedélyeket.

 

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 

karchaszkarchasz (fikanick)
2 éve

Korrekt ár, már csak az kellene, hogy itt nálunk (Bács-kiskun) is legyen egy normális árú összevont jegy. Pl a Dunához, egy csatorna vagy egy holtág...

10
némónémó (fikanick)
2 éve

vagasizoli!
tulajdonképpen mivel is van problémád konkrétan?

9
hirdetés (x)
vagasizoli
2 éve

:))) Ez van mikor a szakszervezet lesz a gyártulajdonos!!! Az érdekképviseletnek mondott szervezet megkapta a vizeket de innentől kezdve tulajdonképpen azt csinálnak amit akarnak! A csóri horgász meg mehet a sóhivatalba!

8
miska
2 éve

Remélem itt az alsó-Tiszán nem emelik a területi árát,hiszen a szezon enyhén .szólva pocsék volt.Többektől hallottam,hogy inkább külföldre mennének horgászni,hiába van itt is jó levegő meg szép táj,azért elkelne némi hal is.Amennyiben nem lesznek tartós,magas áradások a helyzet csak romlani fog.

7
astur
2 éve

Nem hiszem, hogy ócsítással kellene/lehetne a horgászat népszerűségét növelni. Szerintem pont hogy ésszerű emeléssel, ill. a vízkezelőknél ebből keletkező többletbevétel visszaforgatása által megvalósuló, a halállomány minőségi és mennyiségi javulását eredményező lépésekkel, az ár-érték arány növelésével lenne népszerűbb kedvenc sportunk.

6

Éppen le kellene az árakat vinni hogy tőbb ember meg kedvelje a horgászatott

5

Addig nyutozkodjon mindenki amedig a takaroja ér.

4
Novi
2 éve

tranyo :)
igazságod is lenne, ha nem a vízkezelő-hasznosító határozná meg a konkrét, általa kezelt szakaszra a horgászati engedély árát, amiben azért van mozgástere...
a mohosz úgy mint 'főbérlő', max. feltételeket-korlátokat szabhat a kezelőnek, s emellett tehet az összevont szakaszokra olyan ajánlatot, ami a horgásznak /igénye és bizonyos feltételek megléte esetén/ kedvezőbb lehet összességében, mint ha a külön területi jegyeket venné meg...
s ez ellen az adott, konkrét vízhasznosító se hözönghet, mert visszakap ebből a pénzből is...
picit összetett a mondat, de talán érthető ;)

3
tranyotranyo (fikanick)
2 éve

Novi, azért egyszerűbb lenne, ha simán csak kiírná a mohosz, hogy mimennyi lesz. 10k-s /- is simán belefér, cserébe nem lesznek ilyen agyalások

2
Novi
2 éve

kellett ez ;) mert sok a tudatlan nethorgász, aki ha tud is olvasni /jóindulattal :D de ez is kérdéses/, az olvasott kifejezést biztos hogy nem tudja értelmezni... ehelyett csapkodnak, vagdosnak, kinyilatkoztatnak /mint hogy inkább kérdeznének --> valszeg megfogalmazni se tudnak normális kérdést/ és keltik a feszültséget...

1
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »
Alfa feeder szett

hirdetés