Zord időjárás közepette Maconkán

Hosszú évekig tartó kihagyás után ismét Maconkára látogattam, de most nem versenyezni, hanem egy szülinapi horgászatra. Mivel az utóbbi években szinte csak folyóvizeken igyekszem becserkészni a halakat, rendesen fel kellett készülni erre a merőben eltérő taktikát igénylő horgászatra. Előkerültek olyan cuccok, melyeket rég nem használtam, így már a felkészülés is izgalmakat és némi koncentrálást igényelt, hiszen nem rutinból pakoltam be.


hirdetés

 A készülődéssel nem akartunk sok időt elvesztegetni a vízparton, ezért már péntek este bekevertük az etetőanyagot, és összeállítottuk a szerelékeket is.

Nyitás előtt, az éj leple alatt érkeztünk meg, erre a hatalmas és gyönyörű vízterületre, Maconkára. Miután kicsengettük a napijegy árat, átgurultunk a II-es félszigetre, mert terv szerint a két nádas közötti részen szerettünk volna horgászni ebben a két napban. Ám sajnos...
...nem volt elég szabad hely, hogy tíznél is többen kényelmesen elférjünk egymás mellett, így a térd fölé érő gazból sétáltunk vissza a már kitisztított területre, hátukon a táskákkal. A hétvégi verseny miatt több területet is lezártak, ezért gyorsan végig jártuk az összes lehetséges és esélyes helyeket, de csak egy szakasz maradt, pont az a rész, ahol tavaly is voltak már a srácok.
Jöhetett a gyors kipakolás, a szerelékek beállításai, az etetőanyag készre nedvesítése. Miután minden a helyére került, lehuppantam a székemre, és végre elérkezett a horgászat ideje.

Gyorsan megmértem az előttem lévő szakaszon a vízmélységet. Valami jó kis gödörben reménykedtem (a halak általában szeretik az ilyen terepet), hiszen az elkövetkező napokban nem kívántam átköltözni másik helyszínre. Hiába, lustaság fél egészség!
Nagyjából mindenhol egyenletesnek tűnt a „mélység”, ami inkább sekélységnek bizonyult, lévén másfél méter fölött sehol nem volt. Bejelöltem a zsinóron ezt a távolságot, majd a bevetett úszóm mellé dobtam horog nélkül a két feederem végszerelékét is, hogy mindegyik szerelékemet pontosan oda tudjam majd bedobni, ahová etetni szándékoztam. A két fenekező szereléket afféle „menekülő” opcióként azért raktam össze, hogyha az úszózást lehetetlenné téve túlságosan felerősödne a szél, ne kelljen abbahagyni a horgászatot. A feederbotokat egyelőre visszaraktam a tartókba, felcsaliztam az úszós pálca14-es horgát, és jöhetett a rég várt pillanat. Megsuhintottam botom, ráfogtam a szerelékemre az etetés tervezett pontjától kicsit távolabb, majd a jelölésig visszatekertem pár plusz centit, miután jól lesüllyesztettem a damilom a vízfelszín alá.
Bal kezemnél helyeztem el a csontis dobozt, amiből pár szem nyüvet csippentettem föl, és a csúzlim segítségével az úszóm köré juttattam azokat.

Gyúrtam pár gombócot az etetőanyagból is, majd egy másik csúzlival ezeket is belőttem, hogy hamarabb ide találjanak az uszonyos barátaim.
Hamar ráálltam a jó kis matchezésre, amire annyira vártam már. Egy dobás a szerelékkel, majd pár szem csonti bejuttatása az úszó bóbitájához, és a végén egy kis gombóc etetőanyag következett. Már csak a kapásra kellett várni. Ezt a mozdulatsort ismételgettem egy órán keresztül, ami során küszöket és apróbb dévérkeszegeket fogdostam. Néha puha kukoricát is belövöldöztem, bár az etetőben az is volt, nem csak búza, de úgy gondoltam, talán így jobban eltalálnak a nagyobb halak az asztalhoz, ha főtt és lágy szemes takarmányt találnak rajta. A magokat igyekeztem picit nagyobb sugarú körbe lőni, hogy a testesebb, ám gyakorta óvatosabb halak bátrabban táplálkozzanak, ne riasszák el őket az apróságok, hiszen mennyiszer mondjuk azt, ahol a kicsi, ott a nagy is felbukkanhat idővel. Reméltem, hogy most is így lesz, noha alapjaiban nem vagyok egy nagyhalas, pontycentrikus horgász. Jobban értékelem, ha keszegféléket fogok, ennek fényében nagy reményekkel is jöttem ide, hiszen Maconkán nem ritka a termetesebb dévérkeszeg sem, ami egyébként nagy kedvencem.
Túl az első órán, a több tucat küszön és az apróbb dévéreken, nem történt semmi extra, leszámítva azt, hogy mindenem elromlott, ami csak lehetett. Ez Murphy törvénye. Előbb az etetőanyag-csúzlim egyik gumija fáradt el, de szerencsémre beraktam a tartalékot, így tovább használhattam. Kis idő elteltével a csonti-kilövőm kosara mondta be az unalmast. Tartalék hiányában magam mögé raktam, és annyit módosítottam a felálláson, hogy a gombócokba gyúrtam a kis izgága lárvákat.
Az erősödő szél egyre nehezebbé tette az úszózást, pedig alkalmazkodni próbáltam a megváltozott viszonyokhoz úgy, hogy a szélmozgástól beinduló vízáramlásnak megfelelő mennyiségű ólmot húztam le a mini forgóhoz, annyit, amitől a szerelékem már nem sodródott el az etetésről, és ismét helyben maradt.
Az úszózásban már-már zavaró időjárást Rafi barátom hamarabb megunta, és áttért a fenekezésre, hiszen a romló időben már nem volt élvezhető a match-peca. Én még közöttem az ebet a karóhoz, ahogy a mondás tartja, de az erős oldalszél előbb-utóbb az én kedvemet is szegte, macerás volt már ott tartani a szerelékem az etetésen, és az antennát is egyre inkább kínlódva figyeltem a növekvő hullámzásban.
Hamar kiderült, hogy előbb is áttérhettünk volna a feederezésre, mert több kapásunk volt így, a halak átlagmérete is nagyobb lett, bár a kívánt súlyt nem érték el. Sebaj, legalább nem unatkoztunk.
Kis idő elteltével a bandázó bajszosok a mi etetésünkön is megjelentek, és elkezdtek önfeledten táplálkozni, így egy-egy jobb kapás végén mind gyakrabban tévedtek horgainkra a pikkelyesek. Méretüket tekintve nem mondanám, hogy kapitálisok, de jó volt látni, hogy itt az utánpótlás.

A csöppségek között egy-egy kuriózum hal is tiszteletét tette az etetésünkön, akiknek igazán örültem, hiszen legutoljára Pötrétén találkozhattam velük, az aranykárászokkal. Összesen négynek sikerült a kedvében járnunk, nagy élmény volt a velük történő találkozás.

A folyamatosan fújó, fokozódó szél, valamint az előző éjjeli kevés alvás (2,5 óra) hatására úgy döntöttem, én is alszok egy kicsit, csak úgy, mint a baráti társaságunk legtöbb tagja, akik már jó ideje húzták a lóbőrt, hogy jobban bírják a soron következő éjszakai horgászatot.

Ez a röpke pihenő nagyon kellett, és jól is esett, jöhetett az éjszakai pecára való felkészülés, hogy minden a helyén legyen. Az alapozó etetést követően alaposan megszórtam magunk előtt a pályát főtt búzával és kukoricával, hogy a sötétedésben és az éjszaka táplálékot kereső halakat itt marasztaljam. A várakozás izgalma miatt nem voltunk éhesek (inkább a halak legyenek azok), kihagytuk a szalonna, kolbász, hagyma és egyéb finom falatok nagy közös sütögetését.

A nap egyre jobban kezdett eltűnni a dombok mögött, mitől a kapások gyakoriságát és a halak egyedsúlyának növekedését vártuk, mivel azok mit sem változtak eddig a délelőtti és a kora délutániakhoz.

Miközben folyamatosan változtattuk a csali kombinációkat, a halak sajnos valahol egész máshol keresték a finom falatokat, ha egyáltalán ettek, mert a társaságunkban szinte senkinél nem voltak kapások. Ezt meglepődve tapasztaltunk, hiszen mindenki az alkonyatban vagy az azt követő időszakban reménykedett igazán. Nem maradt más hátra, elő vettem a kemping szettem és vacsorát rittyentettem, kihasználva a halak távollétét.

A finom estebéd elfogyasztása után újult erővel folytattuk a horgászatot, bízva a kapásokban és a partra terelhető halakban.
Az optimizmusunkra szükség is volt, mert szinte mindenki durmolt már a sátrakban, feladva a horgászatot, az eseménytelen, üresnek ígérkező időszakot felcserélve a biztos alvásra.
Hajnali egy óra lehetett, mikor Rafi barátom is bedobta a törülközőt. Közösen rendet raktunk, minden felesleges holmit bepakoltunk a kocsiba, aztán aludni ment, hiszen jó, ha óránkét volt egy-egy pöccintés, ami valljuk be, szinte semmi.
Talán fél három lehetett, mikor már annyira elfáradtam, hogy semmire nem maradt erőm, csak annyi, hogy kitekerjem szerelékeim, majd a sátorba másszak.
Arra ébredtem, hogy kitartóan, sűrűn kopognak a sátor oldalán az esőcseppek, és a többiek beszélgetés közben csomagolnak. Fejemet kidugva láttam, szinte alig van még olyan sátor, ami nincs lebontva. Nem maradt más hátra, mint némi száraz ruha előkotrása, és a gyors cuccolás az immár szakadó esőben, mert az új nap már biztosan nem a horgászatról fog szólni, hanem a lehető leggyorsabb távozásról. Lógó orral irány haza!

Mint kiderült, tavaly is ugyanez volt a szomorú helyzet, szombaton kellemetlenül szeles és vasárnap kiábrándítóan esős nap, peca nélkül. Nem a legjobb ómen egy szülinapi horgásztúra alkalmával, de hát nincs mit tenni, horgász tervez, időjárás végez.

Remélem, jövőre kicsit nagyobb halakat sikerül fogni, de szerintem ennél is fontosabb, hogy jobb legyen az idő.

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés