Vetkőzős harcsázás

Immáron harmadik alkalommal keltünk útra, hogy harcsák után áhítozva, próbára tegyük szerencsénket a Pó deltában. Eddig egyszer sem tértem haza fogás nélkül, ám igaz, degeszre sem fogtam magamat az olasz folyón. Két éve csónakba húzott 47 kilós harcsám emléke már lassacskán a múlt homályába vész. Ezidáig egyszer sem fogtunk ki ideális körülményeket.... többnyire erősen apadó vízszint fogadott minket, így minden egyes kapásért vért kellett izzadnunk. Sajnos, így alakult ez idén áprilisban is... nemhogy rendkívül alacsony, csökkenő vízállással néztünk szembe ismét, de egy éppen betörő hidegfront is erősen csökkentette harcsafogási esélyeinket. Hiába, ha az ember fél évre előre foglalja le a horgásztúrát, abból kell főzni, ami éppen jut. Mindenesetre, mi nagy elszántsággal néztünk a dolgok elébe. Ha törik, ha szakad, idén sem fogunk hazajönni becsületharcsa nélkül. :o)


hirdetés

Idén bővítettük repertoárunkat a vertikális harcsázással. Megmondom őszintén, nem nőtt a szívemhez ez a rendkívül monoton műveletsor. Miközben csónakunkkal a sodorvonalon csorogva a mederfenéken emelgetjük vertikális wobblerünket, vagy ólombetétes szilikonhalunkat, kitűnően fel tudjuk térképezni a mederviszonyokat radar nélkül is. Pergetőhorgászként technikailag nem érzek túl nagy kihívást ebben a módszerben, de mégsem érdemes elvetni, mivel egyrészt igen szép harcsákat lehet fogni így a mederben, másrészt az éjszakai partdobálós wobblerezés igen jó alkonyat előtti kiegészítése. Még nem sok gyakorlatunk van a vertikális harcsázásban, de gyorsan belejöttünk... ám így sem sikerült kapásig jutnunk. Úgy gondolom azonban, hogy kellő kitartással, idővel halra sikerül majd váltanunk így szerzett tapasztalatainkat is. De ez bizony, nem idén áprilisban történt meg... :o)

Ahogy elérkezett az éjszaka, lassan rácsorogtunk a már ismerős pályákra, majd wobblereinket a part tövébe tottyantottuk, lassan haladva, sok-sok kilométereken át. Ám, olyan alacsony volt a víz, hogy a fás, bokros részek mind szárazra kerültek, csak a sóderos partszélt dobáltuk. Kövezéseken is próbálkoztunk, de ott sem találkoztunk táplálkozó bajuszosokkal. A harcsák egyszerűen nem álltak ki a part szélébe. Sem a visszaforgókban szédelegve, sem a csatornákba behatolva, nem találkoztunk halakkal... de még rablást sem hallottunk, vagy bármiféle harcsára utaló jelet. Ilyenkor domborodik ki a harcsapergetés embert próbáló része. Mikor egymás után telnek esemény nélkül az éjszakák, az ember kezd megtörni, kételkedni magában. Ilyenkor kell beletenni azt a kis plusz energiát, ami elvezet a sikerig. A több ezer üresen loccsanó dobás ellenére is ki kell tartani hajnalig, mert bármikor fordulhat a kocka!

Meg kell említeni, hogy ha harcsát nem is, ezt-azt azért fogtunk az élő folyón. Elképesztően kis halak jöttek, elképesztően nagy wobblerekte. :o) Kisebb süllők és balinok dobták fel az eseménytelen éjszakákat és ismét sikerült pár cefalo-t is leszerelnünk vállal, vagy háttal. A negyedik éjszakát követő hajnalon megugrasztottunk pár harcsát. Véleményem szerint, bár kint álltak a szélében, a táplálkozási időszakon már túl lehettek, mikor rácsorogtunk a pályára. A legelképesztőbb eset úgy történt, hogy az apály időszakában a belső lagúnákból sáros víz szivárgott vissza a folyóba. Egy, talán harminc centi keskeny erecske vékony sárcsíkot rajzolt az élő Póba. Felé közeledve mindketten odacsobbantottuk wobblereinket a sáros csíkba, mire egy bő harminc fölötti harcsa csapta szét a vízfelszínt. Sajnos, ő sem kapta el műcsalinkat, de alaposan megdöbbentett minket, hogy mekkora hal képes beállni, ebbe a keskeny zavaros sávba.

Az ötödik éjszakát is becsülettel végigdobáltuk mindenféle eredmény nélkül. Máshonnan is rossz hírek érkeztek... az élő folyón nem igen fogták a halat. Ritmust kellett váltanunk, mert ebből így nem lesz harcsa – morfondíroztunk. Az utolsó két napot a Pót övező csatornákra szántuk rá. Ha nem működik az A és a B terv, jöjjön akkor a C alapon. :o) Nyilván aki igazán nagy harcsát szeretne fogni, azt nagyobb eséllyel teheti ezt meg az élő folyón, de ha nem eszik a hal, muszáj változtatni a stratégián. Elbúcsúztunk hát vendéglátónktól, hogy a túra lezáró akkordjaként, a jóval könnyebben meghorgászható, harcsában gazdagabb csatornarendszert vegyük célba egy deltától távolabbi helyszínen.

Mielőtt azonban áttérnék túránk második fejezetére, néhány szót ejtenék a műcsalikról is. Két neves magyar kézműves wobblergyártótól kaptam tesztelésre váró fahalacskákat fegyvertáramba, melyeket becsülettel dobáltam is hét éjszakán át. Matasics Józsitól egy 14 centis, két részes és egy Gigant Fatty wobblert rendszeresítettem. Őket elsősorban az élő Pón használtam, és kiválóan tették is a dolgukat. Tökéletes csobbanás, riszáló mozgás. Igazán nem rajtuk múlt, hogy nem akadtak torkán egy bajuszosnak sem ezen a túrán... biztos vagyok benne, hogy az ősszel szép harcsákkal fognak ugyanitt megajándékozni. :o) A másik mestertől, Blázy Tamástól, szintén kaptam két „vakond” fantázianevű wobbit, melyeknek elsősorban csatornákon sejtettem hasznát. Ezek kisebb testű, két részes műcsalik. Nagyjából fél méteren vezethetőek billegő, verető mozgással. Csobbanásuk pont a harcsák kedve szerint lett beállítva... beesés után pedig lassan emelkednek a felszínre. Utólag is köszönöm minkét szakember remekműveit. Kiemelt darabok lesznek majd harcsás dobozomban. :o)

Az utolsó két napban végre beköszöntött a kánikula. Tikkasztó hőségben érkeztünk meg Engemayer Tibihez, hol régi cimboráink Ferenczi Csabi, Panyi Bence és Gothárd Feri, illetve barátaik, már napok óta vallatták a vizet. Egy-egy harcsa akadt eddig csak elvétve, ami nem túl jó hír, de tudván, hogy a berobbant kánikula bizonyára átrendezi a lehetőségeket, nyugodtan aludtunk késő délutánig. Tibi tartott egy rövid útmutatást, merre-hogyan induljunk el, majd belevetettük magunkat az ismeretlen terepbe. Ami rögtön feltűnt, hogy az elárasztott rizsföldekről csövekben zúdult be a sáros víz a csatornákba, így elsősorban ezeket a befolyókat kerestük, vallattuk. A csatornák szélén rendkívül magas a part, ami igen csak megnehezíti a terep hatékony megpergetését és a hal kivételét.

Lassan közeledett az éjfél. Andráson láthatóan erőt vett a csalódottság... már a hatodik éjszakát tapostuk egy normális kapás nélkül. Mondtam is neki többször, hogy ne adja fel, hiszen a végén csattan az ostor. Elég egy jó dobás és fordulhat a kocka. Tudtam, ha a második Pó túráján sem fog halat, már nem biztos, hogy belevág a harmadikba. :o( Elhelyezkedtünk a következő ígéretes helyen és talán a másodikat dobtam a Blázy „vakonddal”, mikor BUMM megcibálta valaki botom spiccét. Rögtön akasztottam és örömmel konstatáltam, megérkezett túránk első harcsája. Vadul forgolódott zsákmányom a csatorna sekély vízében, de vadi új xZoga pálcámnak nem volt ellenfél. Pár perc telt csak el, és barátom már állkapcson is ragadta a meglepett bajuszost.

Nagy örömmel tartottam a fényképezőgép lencséje elé prédámat. Nem volt egy óriás, faroktőig 99 centit mértünk és nagyjából olyan hetesre saccoltuk első harcsánkat, de mégis lélekfordító volt ez a fogás. Visszaadta lelkesedésünket, hitünket és újabb elszántsággal felvértezve vágtunk bele a víz korbácsolásába. Nemsokára Gothárd Feri is magáénak tudhatott egy hasonló bajuszost. :o) Bizony itt még nincs veszve semmi sem... elkezdtek mocorogni a csatorna lakói. Mondanom sem kell, halam visszanyerte szabadságát, mint ahogy hét napos túránk minden kifogott zsákmánya is. Rendjén is van ez így. Az utóbbi hat évben egyetlen kifogott harcsámat sem vittem haza. Minden harcsafogás ünnep, ami a sportszerű visszaengedéssel teljesedik be!

Hajnal kettőre járhatott már az idő, mikor ismét pozíciót váltottunk. Én egy ingoványos részen kezdtem dobálni, míg Andris felállt egy betoncső tetejére, melyből ömlött a csatornába a rizsföldekről érkező zavaros víz. Már utolsó emelésnél tartott Sandra twisterével, mikor a lába alatt valami iszonyat erővel rántotta vissza a bot spiccét, majd egyszeriben felrobbant a víz előtte. A rövid pórázon megakasztott nagy testű harcsa elemi erővel tépte le a zsinórt orsója dobjáról, majd többször megkerülve az előttünk vízből kiálló tuskósort, csapdába ejtette magát. Megmozdítani sem lehetett az akadóba ugrott bajuszost, csak hangosan súrlódott a vastag zsinór a tuskókon... már-már reménytelennek látszott a helyzet. :o(

Andris nem tétlenkedett. Átadta nekem botját, majd lekapta magáról ruháit (kivéve az alsógatyát, amiért egy életre hálás leszek) és berongyolt a vízbe kiszabadítani a zsinórt. Ha valaki azt gondolja, hogy ez egy alkalom szülte esemény, az bizony téved. A vetkőzős, beúszós pergetés András specialitása, amit a Kőrösökön fejlesztett ki és az Omszki tavon csiszolgatott. :o) Utóbbi helyen ruhában már szinte meg sem ismerik. :o) Furcsa módszer, de hatékony... így sikerült kiszabadítani végül a zsinórt és folytatódott a pucér fárasztás. :o) Sajnos a küzdelem legélvezetesebb része így kimaradt, mert a harcsa nagyrészt felőrölte erejét a tuskókon csúszkáló zsinóron, viszont így újabb esélyünk nyílt partra húzni őkelmét. Hamarosan felszínre bukkant egy hatalmas harcsafej, én pedig belegázoltam az ingoványba, hogy partra húzzam barátom halát.

Térdig süppedtem a lágy iszapban, lépni sem tudtam, de a harcsát megragadtam és nem engedtem. :o) Nem kis kihívás volt kivergődni az istentelen csapdából, de egy ilyen csúcsragadozó megéri a küzdelmet. Nagy volt az öröm... gyors mérés, faroktőig 148 cm... olyan 30-asra saccoltuk. Nem is reménykedtünk csatornán ekkora fogásban. Készítettem pár frappáns képet, majd megörökítettem a visszaengedést is. Gratuláltam barátomnak élete eddigi legnagyobb fogásához. Nagyon hálás volt, hogy összegányoltam magamat az ő sikeréért. Megígérte, hogy cserébe másnap letisztítja a bakancsomat, amire kb 1 centi vastag iszappakolás tapadt, de természetesen nem tartotta be a szavát!!! Sose bízzatok meg egy ügyvédben!!! :oD

Utolsó este már lazábbra vettük a figurát. Hajnal kettőig dobáltunk Andrissal és Panyi Bencével. Fejenként egy-egy kapásig jutottunk, de ezt csak nekem sikerült értékesíteni egy kettesforma harcsa képében. Lassan összepakoltunk, elköszöntünk Tibiéktől, majd hazafelé vettük az irányt. Bizony az idei túrának is voltak tanulságai, mint helyismeret, mint a harcsa viselkedésének ismerete szempontjából. A Pó továbbra is a legnehezebb terep számomra, igen rapszodikus víz. Az biztos, hogy ennél is nagyobb kitartásra van szükség a jövőben és bizony, ha az élő folyó nem adja a halat, komolyan számolni kell a csatornarendszerrel is, ahol egy újabb lehetőség nyílik a sikerre. A kora tavaszi dunai gumis pergetés után, a Pó volt a második harcsás momentum ebben az évben és most is sikerült szép halakat fognunk. A következő állomás a nyári éjszakákon lassan csorgó Tisza lesz. Mikor ezt a cikket írom, már biztosan mondhatom nektek, hamarosan erről is olvashattok majd legalább egy történetet, mert az első csorgásunkat már rögtön siker koronázta a szőke folyón. :o)

Hozzászólások

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned.
Ha még nem regisztráltál, itt regisztrálhatsz.

Beléphetsz fikanickkel is, így nem tároljuk az adataidat és név nélkül kommentelhetsz.

Mindezt megspórolhatod, ha a Facebook segítségével lépsz be:
Belépés facebook-kal
 


hirdetés
Ezek megvoltak?bezár
Tovább a Fishing Time-ra »

hirdetés