Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Életszagú Dunai próbálkozások

2014.05.21. forrás: VárosiPecás

Az idei év a vártnál is jobban indult. Mégis az utóbbi időben újra bejártam egy kört, aminek nagy része a betliről szólt. Ismét kezdett áthatni a szerencsétlenség érzete... Egy valami azonban vigasztalt, még pedig a Duna hozzám közel eső szakaszának felderítése. Egyre inkább vonzott az Öreg folyó, új kihívásokat akartam, egy új vizet megismerni!

Szezonindító akciókhirdetés

Hatalmas fekete fellegek suhannak az égen, az esőt mintha dézsából öntenék, néha-néha pedig pár borsónyi jég kopogtatja a tíz emeletes bejárata fölött terpeszkedő tetőt. Ráncolt szemöldökkel várjuk hogy végre elcsendesedjen, de úgy látszik, hogy az első Dunai pergetés bizony kudarcba fulladt... Na de nem adjuk fel ilyen hamar, még pár percig bámészkodunk, majd felmegyünk egy pohár bor erejéig (inkább ízéért :)...), időnk még úgy is van, éppen csak hat óra felé kattog a mutató a süllők még várjanak egy picit!

A bor kortyolgatása közben ábrándozunk, süllőkről, balinokról... na jó, csak halakról... tervünket szövögetjük, bár az eső miatt a kelleténél rövidebbre szabjuk azt. Nem is megyünk messze, a francnak van kedve az ártéren keresztül a viharban haza rohanni. Fél óra türelem játék után végre eloszlanak azok a csúnya felhők, bár még fújdogál és hűvösödik nekivágunk, lesz, ami lesz. Hét előtt valamivel már a szórás elején járunk, kisebb-nagyobb köveken bukdácsolunk miközben egyre közelebbről érezni a jellegzetes illatot. Lassan elénk tárul a gyorsan hömpölygő folyam, megjelenésével szinte azonnal magával ragad, egyre közelebb hívogat. Leülök a legkülső bazalt darabra, és pár percig csak nézelődök. A felszíne ide-oda ringatózik, hullámok fodrozódnak, csönd van. Csak a folyó morajlik és a távolból néha vagy egy uszály zörren meg, vagy épp egy autó fékez le. Semmi extra csak a város hangja...

Teljesen elfeledkeztem mindenről, már az se zavart volna ha halat egész este nem látok, de ekkor rövid orsócsikorgás riasztott. Marci már az első hallal játszadozott, mely egy virgonc balin kölyök volt. Az elvágó víz tetején összetömörült nyárfa szösz között járőrözött, mikor egy matt fekete sneci utánzat suhant el előtte. Nem bírta kihagyni... - Öcsém, ez az idétlen ólomwobbler tényleg tud halat fogni, csak nekem nem akar ebben segíteni - mormogtam oda Marcinak aki éppen kézbe fogta az első fenekeszeget...

Hamar felcsigázott a dolog, és habár félve, de mégis feltettem magamnak a kérdést: Ez itt így megy?! Ha ezt tudom máshova nem is megyek... Aztán hamar komolyra vettem a dolgot elvégre horgászni jöttünk vagy mi a szösz. Apropó szösz... szívesen elbeszélgetnék azzal aki feltalálta ezt a bosszantó kis pihét. Hamar bele is untam a messzebb lévő, kavargó víz vallatásába, a vastag fonott elég jól gyűjtögette a fehér pamacsokat... A nap is egyre lentebb kúszott a túloldal fái mögött, így kinéztem magamnak egy kényelmes követ a rakás végétől pár méterre ahonnan pont elértem azt a part mentén meggyorsuló vizet, ahol a tüskéseket sejtettem. Kotorásztam a wobblerek közt, megnéztem egyiket s másikat. Végül egy öt centis sneci színűt akasztottam a kapocsba, elvégre az igazi snecik se rikító sárgák így ezt is észre kell hogy vegye. Halkan ejtettem be a lábam alatt somfordáló vízbe a kis fahalat, majd pár méter úsztatás után szinte már-már kényelmetlenül lassú tempóban kezdtem el visszavontatni... Már egy ideje ismétlem a monoton technikát, kicsit el is lazulok, hátammal egy másik kőnek dőlök, a botot könnyedén tartva, néha meg-megállítva, néha pedig a folyásra bízva kelletem "kishalam" közben újra elragadnak a Duna csendesen hangos szavai. Így telnek a percek, szinte már nem is figyelek, csak dobom, húzom, egyszóval valamit csinálok.

Hirtelen botom spiccére nézek, de alig látom a sötétben, egy-kettőt ugratok a csalin, játszadozok, amikor irdatlan koppanást érzek kezemben. Reflexből vágok be, amire jó fejrázásokat kapok, majd hangos csobogás jelzi az érdeklődő nem tetszését. Figyelmem csak a halra összpontosul, egyre csak húzom magam felé és érzem, hogy ez bizony süllő lesz. Felszínre emelem és a holdfényében meg is látom, olyan kiló-húsz környékén lehet, szólok is Marcinak hogy segítsen. Végre újra a kezemben érezhetem, tüskéi kicsit szurkálnak, ahogy utolsó erejét és haragját a rajtam tölti ki, de sebaj. Persze a fényképező lemerült, miért is lenne másképp, azért pár mobilos képre futotta... Gyorsan megvizsgálom, és hamar látom, hogy ezt bizony jól benyalta, kell is a fogó. Alig bírom éles fogai szorításából kiszedni, végül csak enged és így két formás fognyommal fémjelzi a védtelen fadarabot. Egy pár pillanatig még csodálom majd a kő végén útjára bocsájtom! Az élmény után jó ideig még mindig nem hiszem el mi történt, sok ideig nem is dobok csak az elmúlt tíz percen gondolkodok. Nagy nehezen elszánom magam egy utolsó dobásra, egy másik csalival más irányba, bár a mai nap már így is tökéletes. A távolból hallom, ahogy becsobban a csali, egy gyors tekerés és újabb rántás a túlvégről. Komolyabb, erősebb jelentkezőt húzok vissza a gyors vízből, de mire közel ér ki is fárad, bő kettes balin...

Hát így telt az első est, de sokáig nem bírtam magammal, így a következő hétvégén is a Duna mentén találtam magam. Most csak egyedül, feltöltött kamerával érkeztem újra a köves partra. Nem siettem el, később mentem a nap már valamivel a fák alatt járt. A vízre tekintve rengeteg kishalat vettem észre, ahogy a kőmentén ide-oda cikáznak. Jó jel, ha ők már itt csoportosulnak, akkor a süllők is hamarosan megérkeznek. Nem is volt másképp fél órán belül itt-ott már rabolgattak a süllők, de még messze voltak. Lassan teljesen eltűnt a nap ismét a sötétség vette át az uralmat én pedig megint a kedvenc kis kövemen gubbasztottam. Az egekig szökött a pulzusom minden egyes rablásnál. Az orrom előtt durrogtak a süllők és ezek nem a múltkori testvérei voltak. Minden rablás után tippelgettem, volt amit kettőre, háromra, de akadt olyan is amit négy kilóra becsültem a vízből kiágaskodó tüskéjéről. Egyre több volt a rablás, de egyszerűen nem tudtam megfogni őket. Valamit gyorsan ki kellet találjak. Végül egy elég lassan egy mélységben húzható wobblert akasztottam a zsinór végére. Pár gyors tekeréssel süllyesztettem, majd lassan vontattam magam felé az UV zöld műanyagot. Hirtelen apró koppanás, akasztok, de hiába súly nélkül húzom ki a csalit. Rafkós, de valahogy csak rászedem - suttogtam halkan. Dobom a következőt, ismét életre keltem csalim, bitang rávágás és újra hal nélkül maradok. Az ideg szétvet, a sötétben nézegetem wobblerem, majd két hosszanti karcot érzek rajta. Bakker itt volt a jó süllőm és elbénáztam. Halkan morogva ismét megpróbálom. Tekerem, tekerem, belassítom szinte végtelen időnek tűnik mire fél métert halad a csali, majd megállítom... Pár pillanatig érzem, ahogy a sodrás táncoltatja, remegteti, mintha egy a halállal küzdő beteg vagy megsebzett kishal lenne,majd hirtelen BUMM! A bot egy szempillantás alatt vízfelszínig hajol, a zsinór megpendül és elindul a tánc...

A kemény pálca karikában marad, jókat bólogat, érzem jobb hal lesz, de a sodrás is segítségére van, így két kézzel tartom a botot, miközben össze-vissza dülöngélve ugrálok ki a kő fölé lógó fa alól. Próbálom lopni a távolságot, de minden egyes megiramodásával vissza-vissza küzdi magát a húzós vízbe. Egy-két perce már viaskodtunk, de közeledni látszott a harc vége, lassan megpillantottam a vízből kitüremkedő tüskéket, majd, ahogy felfeküdt a vízre, az ezüstös-fehéres testet. Ámulok és bámulok halam láttán, bizony süllő, nem is a kisebb fajtából, vaskosabb megtermettebb példánnyal néztem farkas szemet. Mind a két horog ült, így megpróbálkoztam a kiemeléssel. Ő ezt nem így gondolta, villámgyorsan ugrott ki a vízből, fejét jobbra s balra rázva sikeresen megszabadult az egyik horogtól. Kisebb szívrohamot kaptam, majd átvéve az irányítást közel húztam, majd határozottan kézbe vettem, és azzal a mozdulattal le is huppantam egy kőre...

Az időzítővel babráltam, nagy nehezen kattintottam pár képet, majd óvatosan vízbe helyeztem. Kicsit noszogatom, de hát na... kifáradt... büszkén minden erejét beleadva küzdött, megérdemli a szabadságot! Egy hirtelen rándulással jelzi mehetnékét, eleresztem majd lassú farokcsapásokkal eltűnik a sötét vízben...

Köszönöm, Duna!

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »