Adunk egy 1.500 Ft-os kupont, ha feliratkozol hírlevelünkre! Részletek »

Egyszer mindent el kell kezdeni...

2013.05.02. forrás: VárosiPecás

Egy baráti összejövetel alkalmával látogattunk ki a Délegyházi tavakra. Alig vártam, hogy induljunk, hiszen nekem ez a fajta a horgászat, a fekázás, teljesen ismeretlen volt, és minél hamarabb ki akartam próbálni...

Szezonindító akciókhirdetés

Az indulás előtti napokban sokat beszéltem Tommal, adott tanácsot, tippeket, miket kellene beszereznem ehhez a pecához, hogy sikerüljön sügért fogni, meg hát, hogy miként is folyik ez horgászmódszer. A monitor előtt való egyeztetések után, lassan eljött az nap, amikor is indulni kell. Szombat reggel már a Népliget busz állomásán taglaltuk az elkövetkezendő pecát, és rendezgettük a motyókat, ameddig el nem indulunk Délegyházára. A félig meddig álmoskás odaút után, annál üdébben siettünk a tó felé ahol a többiek már a csónakot állították össze, és a pecához rendezkedtek. A beköszönés után neki láttunk a felszerelést összerakni.

A texas rig elnevezésű szereléket kötöttük, a horogra pedig egy rák utánzatú gumi "szörnyet" raktunk. Ezután kettes-hármas csoportokban szétváltunk és megkezdtük a sügérek becserkészését. Mi is így tettünk, de mielőtt elindultunk volna körbe a tavon, a parkoló melletti stégen dobtunk párat. Tomnak az első dobására volt kapása. Meg is akadt a 30 centis forma feka, de sajnos hamar kirázta a horgot a szájából. Láttunk még több a halat is de nem sikerült őket megcsípni, valószínű túl sokat mocorogtunk a stégen és gyanakvóak lettek, így indultunk tovább, viszont a következő helyeket nagyon halkan közelítettük meg. Éppen egy kis stéghez értünk amire be is kukkantottam, hogy átvizsgáljam azt a részt is. A tanultak szerint kis emelésekkel, a fenéken vezettem a csalit, amikor egy erősebb ütést éreztem a boton. Megálltam a húzással, ezzel ellentétben a zsinór másik felén lévő érdeklődő húzni kezdte a cuccot, kicsit kivártam majd bevágtam és a horgon küzdött életem első fekete sügére.

Rövid, de annál akció dúsabb fárasztás után, sikerült kézbe vennem ezt a harcos sügért. Gyors fotó után mehetett vissza a vízbe, mi pedig indultunk tovább mert nem akartunk leragadni, hiszen a legjobb helyek még előttünk voltak. Egy ideig sajnos nem volt kapásom, mígnem az egyik elvétett dobásnál a csali a nád falról esett vissza a vízbe. Ebben a pillanatban egy sügér villámgyorsan rontott rá a kis rák utánzatomra és határozottan beszívta. Egy-két pillanatig csak állt egy helyben mint a jól lakott napközis, viszont én is kicsit kivártam aztán bevágtam. A megakasztást követően, több szaltót is dobott, ezt próbáltam kompenzálni a bot alacsonyan tartásával, szerencsére sikerült is némiképp lecsillapítani, közelebb húzni, majd kézbe venni. A mérőszalag pontosan 35 centit mutatott. Nagy volt az öröm!

Időközben átbattyogtunk a kettes tóra ahol sikerült kettő kisebb sügért kipenderíteni a vízből, ami után kicsit megpihentünk egy rövidke ebéddel egybe kötve, a terv pedig a hármas tó célba vétele volt. Rögtön az elején egy tuti helyet kezdtünk el horgászni, mégpedig a vízből. Én még készültem bemenni amikor Tom szólt. Kapásom van, figyeld húzza a botot - mondta. Odanéztem, és láttam, hogy barátom botja, komótosan hajlik a nádfal felé. Egy határozott akasztást követően a horgon egy kifejezetten szép mintás sügér ficánkolt.

A fotó után ő is mehetett vissza. Ezt követően már ketten locsogtunk a vízben. Tom éppen a lehető legjobb helyre dobta a csalit, egy bedőlt fa alá, és nem telt bele fél percbe se, és egy újabb jelentkező éhezett meg ismét a rákra. Annyira tetszett neki, hogy a csali egyik lábát magával is vitte. :)

Az elkövetkezendő fél órában nem volt több kapásunk a kis öbölben ezért úgy határoztunk, hogy folytatjuk a dobálást a partot szegélyező stégekről, és visszafelé újból megnézzük az öblöt. Úgy döntöttem ha már sikerült kettő halat fognom a plasztik csalival, akkor megpróbálom wobblerrel horogvégre keríteni a halakat. Gyorsan fel is kötöttem egy kapcsot majd egy kis duci wobblert akasztottam bele. Első dobásra pont a levágott nádszálak közé pottyant a csali amit egy, a mélyből érkező fekete sügér azonnal eltörölt.

Ezután a hal után jóval ritkábbak lettek a kapások, sokkal óvatosabban is ettek, ez betudható a hét ágra sütő napnak. Erre pont alkalmas volt, hogy visszamenjünk az öbölhöz és hűsöljünk. Itt sikerült még egy-két kapást kicsikarni, de igazán jók kapást nem tudtunk elérni. Így lassan elindultunk visszafelé, útközben megdobáltuk a halat adó helyeket. Így végül ketten 13 darab sügért fogtunk a nap végére.

Egy kis részlet az izgalmasabb fárasztásokról:

Nagyon nagy élmény volt ez a nap számomra, nem is tudnám semmihez hasonlítani ezt a fajta pergetést, csak biztatni tudok Mindenkit, hogy próbálja ki! ;)

Fotók: Darabos Tamás (Pecázás blog)

 

Ingyenes szállításhirdetés


Horgászhírek

Még több horgászhír »